Nyomtatás
2015. augusztus 07., péntek 16:04

Csurgóért szoríthatunk a Nemzeti Vágtán Kiemelt

Másodjára is komoly esélye van Csurgónak a sikeres szereplésre a szeptember 18-20. közötti Nemzeti Vágtán. Az összességében háromszor, csurgói színekben másodszor induló Stoff Boglárka tavaly már vágtázott a Hősök terén, ahol nagyon erős előfutamban az 5. helyezést érte el.

Stoff Bogi 14 éve kötött életre szóló barátságot a lovaglással. Az első lováról elnevezett nagyatádi Merengő Lovasudvar vezetője mára tapasztalt sportoló, aki edzőként már a legfiatalabbakkal is megismerteti a lovaglás életérzését. Korábban díjugratásban versenyzett, ahol megyei és regionális bajnok is volt. Nemzetközi versenyen nyolcvan indulóból harmadik lett, ahol két hibátlan pályát lovagolt.

DSC 3677 Magabiztosan és céltudatosan indult az idei megmérettetésnek Bogi, aki tavalyi eredménye után, idén még előkelőbb helyen szeretne célba érni. - Számomra nagyon nagy kihívás ez a verseny. A cél természetesen az lenne, hogy megnyerjük a döntőt Pesten. De még nagyon fiatal a ló, ezért elég lenne, ha a középdöntőben tudnánk tapasztalatot szerezni, aztán jövőre pedig már a döntőben - meséli a csurgói induló.

Az elmúlt hónapokban nem csak Bogi, de Comanch nevű lova is kemény edzéssorozaton van túl. A Claessens Group jól képzett, csődör angol telivértől és kanca derby nyerő ügető lótól származó versenylovát az Alagi Zsokéiskola egyik mestere, Balogh István készítette fel. A három hónap feszített tempójú edzés és közös felkészülések igazi csapattá kovácsolta versenyzőt és lovát. Fiatal kora ellenére Comanch, legutóbbi soproni versenyükön, ahogy Bogi fogalmaz - szívét-lelkét kitette, úgy küzdött.

DSC 3687

A közös cél elérését hangsúlyozta Claessens Peter főszponzor is, aki az egészséges életmód, és csapatjáték motivációján túl, személyes kötődéséről is mesélt. - Tudni kell, hogy én és a két testvérem, mi mindhárman lovagoltunk, így elég szoros érzelmi kötődésem van a versennyel kapcsolatban. Bogi a gyerekeinknek az oktatója és igazából az egyik nem titkolt közös vágyunk, hogy egyszer szeretnénk megnyerni a Nemzeti Vágta döntőjét Budapesten. Minden fél azt vállalja magára, amit tud. Én nem tudok olyan módon lovagolni, mint a Bogi, ezért mi a szponzor szerepét vállaljuk, ő pedig a sportos oldalát, magát a versenyzést.

Stoff Boglárkáért legközelebb augusztus 16-án a gyenesdiási előfutamon szoríthatunk.


Szabó Balázs

Megjelent: 2776 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. augusztus 07., péntek 16:06