Elemek szűrése dátum szerint: december 2018

Pelcz István és Papp Péter szerkesztők mutatták be az új kalendáriumot

Rendhagyó módon kettős programmal készült a Csokonai Irodalmi Kör vendégeivel az évek óta szokás karácsonyváró estjére. A jelenleg 10-en felüli állandó, és időnként vendégszereplő tagsággal rendelkező irodalmi kör évente két alkalommal, a költészet napján, és adventben lép a nyelvművészetet kedvelő közönség elé irodalmi összeállításaival.

A 2018. december 12-ére szervezett programon a meghívott Harmónia Énekegyüttes csodálatos éneke, Varga János hegedű és ének, valamint a barcsi Gyurókovics Tibor és tanítványai hangszeres-énekes előadása mellett a kör tagjainak előadásában karácsonyi hangulatú zenei és prózai művek hangzottak el.

Az est következő programját a tehetséges, fiatal író-költő, Németh Vivien verse vezette át, Decsi Richard előadásában.

Lantos Anikó a CSIK tagja versmondás közben

Lantos Anikó, a CSIK tagja versmondás közben

Ezt követően került sor a keszthelyi kiadású Nyugat-balatoni Kalendárium című kötet bemutatásának megnyitójára, melyben a szerkesztők felkérésére nyolc csurgói verseket író amatőr költő kapott bemutatkozási lehetőséget. Továbbá Csurgónak is lehetősége nyílt marketing témájú írásokkal bemutatkozni a kalendárium oldalain.

Füstös János, Csurgó Város polgármestere felvezetőjében hangsúlyozta, hogy a Balaton déli régiójához való idegenforgalmi-turisztikai felzárkózáshoz elsősorban meg kell, hogy ismertessük városunkat és az itt kínálkozó lehetőségeket az érdeklődők számára.

Papp Péter és Pelcz István szerkesztők a kalendárium egyes részeinek, színes, sokrétű tartalmának ismertetésével ajánlották a kiadványt az érdeklődők szíves figyelmébe.

VARGÁNÉ HEGEDŰS MAGDOLNA

Kategória: Hírek

Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat

Családsegítő

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2021.05.31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Család- és gyermekjóléti szolgáltatás családsegítői tevékenységének ellátása a szociális munka módszereivel. Hivatalos ügyintézésben segítségnyújtás, nevelési, életvezetési tanácsadás, komplex családsegítés.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

• Főiskola, Szociális szakvégzettség,

• Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

• B kategóriás jogosítvány,

• magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség

Elvárt kompetenciák:

• Kiváló szintű Empátia, tolerancia, jó szervező kézség, terhelhetőség.,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

• Szakmai önéletrajz, mely tartalmazza a pályázó személyes adatait és elérhetőségét is. Végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata. 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Nyilatkozat arról, hogy a pályázóval szemben az 1997 évi XXXI tv. 15 § (8) bek. meghatározott kizáró okok nem állnak fenn. Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati eljárásban résztvevők a pályázati anyagba betekinthessenek.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. december 27.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Buzásné Mester Berndett nyújt, a 06-82-472-432 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

• Postai úton, a pályázatnak a Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Kossuth utca 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: K.2284/2018. , valamint a munkakör megnevezését: Családsegítő.

• Személyesen: Buzásné Mester Bernadett, Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1. .

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. december 31.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. december 10.

A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a munkáltató által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

Kategória: Hírek

Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat

Szociális diagnózist felvevő esetmenedzser

munkakör betöltésére.

 

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2019.12.31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv., a Gyvt. a 15/1998.(IV.30.)NM. rendelet vonatkozó részei illetve a szakmai protokoll és módszertani útmutató alapján szociális diagnózis felvétele a Csurgói Járásban.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

• Főiskola, Szociális szakvégzettség,

• Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

• B kategóriás jogosítvány,

• magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség, rugalmas munkaidőkeret

Elvárt kompetenciák:

• Kiváló szintű terhelhetőség, empátiás készség, problémamegoldó képesség, jó kommunikációs készség, tolerancia,,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

• Szakmai önéletrajz, mely tartalmazza a pályázó személyes adatait és elérhetőségét is. Végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata. 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Nyilatkozat arról, hogy a pályázóval szemben az 1997 évi XXXI tv. 15 § (8) bek. meghatározott kizáró okok nem állnak fenn. Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati eljárásban résztvevők a pályázati anyagba betekinthessenek.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. december 27.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Buzásné Mester Berndett nyújt, a 06-82-472-432 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

• Postai úton, a pályázatnak a Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Kossuth utca 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: K. 2285/2018. , valamint a munkakör megnevezését: Szociális diagnózist felvevő esetmenedzser.

• Személyesen: Buzásné Mester Bernadett, Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1. .

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. december 31.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. december 10.

A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a munkáltató által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

Kategória: Hírek

A családok védelméről szóló Nemzeti Kontultációról tartott sajtótájékoztatót Szászfalvi László országgyűlési képviselő december 7-én.

Térségünk országgyűlési képviselője elsőként az ellenzék hozzáállását kritizálta: a legelső megállapításom az egy sajnálatos megállapítás, hogy az ellenzék hogyha tehetné megint elvenne a gyerekes családoktól és inkább a migrációt támogatná.

Ezt követően az eddigi, családokat segítő intézkedésekről szólt, kihangsúlyozva a gyermekek fontosságát a kormány számára: a FIDESZ-KDNP számára mindig is a gyermekek voltak a legelsők és ezért vezettünk be olyan támogatási rendszereket, olyan kormányzati programokat, amelyek segítették részben a gyermekvállalást, részben pedig a családoknak a megélhetését. Ilyen volt a családi adókedvezmény bevezetése, a GYES visszaállítása, a GYED EXTRA bevezetése, Családi Otthonteremtési Kedvezmény, illetve a következő esztendőkben is évről-évre mindig akarunk tenni egy-egy lépést a családtámogatási rendszer megerősítésében és kiszélesítésében.

Ma az Európai Unióban GDP arányosan Magyarország támogatja a családokat a legnagyobb mértékben a nemzeti költségvetésből és azt gondolom, hogy ez is egy nagyon fontos üzenet a magyar családoknak - hangsúlyozta Szászfalvi László.
A jelenlegi kérdőív kitöltési, illetve visszaküldési határideje december 21.

SZB

Kategória: Hírek

Gregor István szimpatikus, szerény fiatalember. Visszafogottan beszél zenei pályafutásáról, pedig oly híres helyeken, neves együttesek trombita kíséretében lépett fel egész Európa szerte, melyekre még nagy művészek is büszkék lehetnének.

Az általános iskoláit Csurgó végző fiatalember 2005-ben kezdte el Szombathelyen a zeneművészeti szakközépiskolát. Előtte 1998-ban dobolni kezdett 2 hónapig a csurgói zeneiskolában, majd egy próbán meghallva a trombita hangját, azonnal elköteleződött a fúvós hangszer mellett. 2001-től tagja lett a Fehérvári József Zenei Egyesületnek, ahol hamarosan már első trombitás lett.

A hangszer szeretetéből származó lendület és a tehetséges kitartás folyamatosan hozta a jó eredményeket.

Gregor István 2010 februárjában már szólistaként trombitált a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarban, ahol rendszeresen jó kritikákat kapott.

A tehetséges fiatalembert 5 évnyi kitartó zenei munka után egyenes út vezette a grazi egyetem trombita szakára. Egy projekt keretében 3 hetet játszott a Bécsi Filharmonikusok Zenekarában. Lengyelországban és Németországban koncerteztek. Mindemellett trombita játékával közreműködött a Bécsi Filharmonikusok Ifjúsági Zenekarának CD felvételén is.

A kezdeti sikerek után nehéz idők is következtek. Ugyan az első két legjobb trombitás között volt, de az egyetem eltanácsolta. Bár a gyermekét egyedül nevelő Édesanyja kitartóan támogatta, sokféle munkát elvállalt, napi 12 órákat dolgozott.

2015-ben, megtört a jég, elhívták Felső-Ausztriába templomi fellépésekre kvintettbe zenélni. Aztán egyre szaporodtak a lehetőségek. Európában közel 50 városban voltak szereplései.

2017 januárjától a világhírű Moszkvai Balett Társulat kísérő zenekarával turnézott. Olyan híres műveket játszott, mint a Diótörő, a Csipkerózsika és a Hattyúk tava. Felléptek a leghíresebb angol helyszíneken, Manchesterben, Dublinban, Dartfordban és Edinboroban.

Franciaországban Lyon, Nizza, Toulouse, Párizs városait a Szentpétervári Balett Társulat zenekarának trombitásaként zenélte végig.

Gregor István, bár szerénysége tiltaná, de ennyi kiváló, rangos szereplés után nevezhetjük úgy is, mint Művész úr, jelenleg visszatért Csurgóra, Alsokba.

Innét indul folyamatos fellépéseire. Miközben alkalmi felkérései vannak Ausztriában, januárba már a Moszkvai Balett Társulat zenekarával újabb angliai turnéra indul. Szervezés alatt vannak egy kínai fellépéssorozat előkészületei is.

Az ausztriai manufaktúrában kézzel készített nagy értékű, egy szál trombitája mellett Gregor Istvánt szorgalma, kitartása és tehetsége kísérte és vezeti végig Alsokból a világ különböző nagyvárosaiba, hogy trombita játékával élményt adjon a zeneszerető hallgatóságnak.

VARGÁNÉ HEGEDŰS MAGDOLNA

Kategória: Hírek
2. oldal / 2

Események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Előző hónap Április 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 14 1 2 3 4 5 6 7
week 15 8 9 10 11 12 13 14
week 16 15 16 17 18 19 20 21
week 17 22 23 24 25 26 27 28
week 18 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C