Nyomtatás
2025. december 02., kedd 20:52

Kedves Lakosság, Csurgóiak! Kiemelt

Kedves Lakosság, Csurgóiak!

Ahogy jeleztük, adunk egy tényszerű tájékoztatást az épülő „Csurgói Élményfürdő és Szálloda” fontosabb mérföldköveiről, körülményeiről – azon információk alapján, amelyek rendelkezésünkre állnak:

-          Valamikor 2016-ban megszületett az elképzelés a fejlesztésről.

-          2017. november közepén Támogatói Okirat érkezett a Belügyminisztériumtól a Csurgói Élményfürdő és Szálloda kialakítására 923,652.618 Ft vissza nem térintendő támogatásról – Kormányhatározat alapján. Miután a tervezett (becsült) költsége 2.800,000.000 Ft volt, így további 1,8 Mrd forint állami támogatást, a 2018-as évben lesz lehetősége kérni a városnak.

-          A nyílt közbeszerzési eljárást követően, a KT által kiválasztott vállalkozóval 2017. december 7-én elkészült és aláírásra került a kivitelezői szerződés. Ami szerint a kivitelezési munkákra 21 hónap áll rendelkezésre, annak vállalkozói díja nettó 2.659,922.062 Ft, azaz bruttó 3.378,101.019 Ft. Továbbá, ebbe a szerződésbe belekerült az Uszoda és a Szálloda a Kivitelező általi 20 éves üzemeltetésére kötött megállapodás is.

-          2018. november 14-én a szerződés módosítva lett a városunk kezdeményezésére, miután az építkezés előtti szakmai egyeztetések megtörténtek és megállapításra került, hogy kiegészítő és pótmunkák elvégzésre van szükség. Pl. tervmódosítások, szoba bútorzat, egyéb bútorzat, konyhatechnológia beszerzése, belső csúszda építés, stb. A befejezési határidő plusz 3 hónappal, 2019. december 07. napjára változott. Ekkor a város nem rendelkezett fedezettel a költség növekményekre.

-          2019. április 15-én újfent módosítás történt, amiben rögzítve volt, hogy a város továbbra sem rendelkezik pénzügyi fedezettel a megnövekedett műszaki tartalomra. Így a pénzügyi teljesítések ütemezését módosította a Megrendelő.

-          2019. októberében a Kivitelező, a Megrendelő kérésére felfüggesztette a munkavégzést. Ezáltal szükséges módosítani a teljesítési határidőt.

-          2020. április 01-én harmadszorra módosították a szerződést, a Megrendelő fedezethiánya és a Covid19 vírus okozta beszerzési és humán erőforrás rendelkezésre állási problémák miatt.

-          2020. december 01-én támogatói döntés született a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nél, miszerint állami támogatási kérelem után, a „Csurgói szálloda fejlesztése (Sport- és turisztikai komplexum III. üteme)” projekt, legfeljebb 2.960,000.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

-          2020. december 21-én megérkezett az első része a támogatásnak, 2.500,000.000 Ft.

-          Negyedszerre is módosult a szerződés 2021. január 26-án. Ez a támogatási összeg elszámolására vonatkozó előírások megváltozása miatt történt, valamint az egyéb módosítások, pótmunkák és áremelkedések, munkabér emelkedések és egyéb költségnövelő tényezők okán, két lépésben módosították a vállalkozói díjat. Először nettó 398,988.300 Ft-tal, második lépésben nettó 740,992.099 Ft-tal, így lett 3.799,902.461 Ft, azaz bruttó 4.825,876.125 Ft. A szerződés finanszírozása a „Csurgói Sótonyi László Sport és Szabadidőcentrum felújítása és bővítése” nevű projekt és a „Csurgói szálloda fejlesztése (Sport- és turisztikai komplexum III. üteme)” projektre nyújtott állami támogatásból történik. Továbbá megállapodtak a felek, hogy a Kivitelező 20 évig üzemelteti a komplexumot.

-          Az ötödik szerződés módosítás 2021. november 26-án lett aláírva, ami a bérleti üzemeltetési feltételek változásáról szól. Évente fix bérleti díjat fizet az első három év után.

-          2023. december 20-án megtörtént a megállapodás hatodik módosítása, ami a vállalkozói díj és a fizetési feltételek változásáról szól. Eszerint a teljes díj 850 millió forinttal, 4.649,902.461,- Ft + Áfa – ra emelkedik, viszont ameddig ezzel a forrással a város nem rendelkezik, addig a vállalkozó köteles felfüggeszteni a munkát. E módosítás a bérminimum növekedése és a háborús helyzet és annak következményei miatt jött létre – olvasható a szerződésben.

-          A hetedik módosítás 2024. augusztus 30-án, a további munkálatok lehetséges ütemezéséről és a befejezési határidő 2025. március 31-re változásáról szólt.

-          A fennmaradó – ígért – támogatási összeg hiányában további 7 hónappal lett kitolva a határidő.

-          Októberben jelezte a kivitelező, hogy értesülései szerint már nem érkezik a Kormánytól segítség, így más megoldást kell találnunk a befejezésre. Ezzel egyidejűleg a Kisfaludy Turisztikai Ügynökség is úgy nyilatkozott, hogy nem valószínű, hogy várható már támogatás, így próbáljunk meg valakit bevonni a finanszírozásba. Ennek lehetőségét megvizsgáltuk és a Kivitelező felajánlotta, hogy hajlandó lenne saját forrásból megoldani a fennmaradó részt. Ennek kidolgozása időt vesz igénybe, így a szerződés 2026. január 31-ig meg lett hosszabbítva. Amennyiben ez nem történne meg, akkor a támogató igényt tart a folyósított összeg (2,96 Mrd forint) visszafizetésére. Sajnos ebben az esetben nem csak a fenti összeget, hanem azon túl, további 1 Mrd forintot (áfa, előlegek, stb.) kellene kifizetnie a városnak.

-          Időközben a szakminisztériumokhoz is intéztünk megkeresést, hogy kapjunk egy írásbeli állásfoglalást arról, hogy várható-e forrás a kormányzattól. November 30-ig érdemi válasz nem érkezett.

-          Jelenleg tárgyalások folynak a kivitelezővel, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben, amit az eddigi körülmények és szerződések hoztak, a lehető legkevésbé fájdalmas megoldást találhassuk meg és elkészülhessen a szálloda.

A cél az, hogy ne hagyjuk elveszni azt a sok közpénzt amiből a támogatások finanszírozva lettek. Működjön a komplexum, munkát adva sok embernek, minél több helyi vállalkozásnak hozzon közvetetten hasznot, ezzel is hozzájárulva a térség fejlődéséhez.

Megjelent: 5 alkalommal