Nyomtatás
2015. június 05., péntek 18:48

Megújult játszóterek várják a csurgói gyerekeket Kiemelt

2015. június 05.-én, Csurgón 2 felújított játszótér átadására került sor. A megnyitón a csurgói Mókuskert Óvoda diákjai előadással kedveskedtek a vendégeknek. A gyerekek játékos énekeit követően Füstös János, Csurgó Város polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében elmondta, Csurgó Város Önkormányzata már régóta tervezta az idő során egyre rosszabb állapotba kerülő játszóterek renoválást. - Nagy örömmel tölt el, hogy lehetőség adódott önerőből létrehozni a gyerekek számára ezeket a játszótereket - hangsúlyozta Füstös János. A beszéd után a szalag elvágására is sor került, amiben Pappné Tősér Éva vezető óvónő, és Fábián Anita Csurgó Város jegyzője segédkezett. Ezt követően az óvodások nagy örömmel vetették bele magukat az önfeledt játékba.

Lőrincz Zsanett

Megjelent: 1445 alkalommal