Tíz éve hunyt el Maczkó Gyula csurgói esperes-plébános

Csurgó és környéke katolikusságát súlyos veszteség érte: életének 62, áldozópapságának 39. évében Maczkó Gyula kerületi esperes, plébános, püspöki tanácsos hosszú betegség után 2015. május 12-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Híveit élete utolsó órájáig szolgálta. Testi erejének fokozatos másfél évi gyengülését valamennyien láttuk, de lelke, hite töretlen maradt. Amikor már betegágyát sem lett volna szabad elhagynia, május 10-i vasárnapi szentmiséje végén nyomatékosan hirdette: 15-én, pénteken biztosan lesz szentmise. Ekkor tartotta az utolsót, amelyet önállóan celebrált. Két nappal később már segítsége volt szüksége. Hétfőn kórházba szállították és kedden délután háromkor csendesen elaludt.

1953. július 27-én született a Baranya megyei Somogyhárságy községben. Édesapja családját a második világháború után a felvidéki Udvardról telepítették át a németajkú Somogyhárságyra. Édesapja itt kötött házasságot édesanyjával, Wágner Máriával.

   A család Kaposvárra költözött. Itt végezte el az általános- és középiskolát. A Győri Hittudományi Főiskolán folytatott teológiai tanulmányokat. Veszprémben szentelték pappá 1976. június 23-án. 1976-tól 1981-ig Nagykapornakon, 1981-től a kaposvári Jézus Szíve-, 1985-től 1990-ig a kaposvári Nagyboldogasszony templomban, a későbbi székesegyházban volt káplán. 1990-ben a pálos rendházba vonult Botfai József helyére került plébánosnak a csurgói Szentlélek templomba. Ettől kezdve az esperesi kerület helyettes esperese, 1992-től esperese lett. A plébániához tartozó Porrog, Porrogszentkirály, Csurgónagymarton, Szenta filiákon kívül oldallagosan ellátta 1990-től 2001-ig Gyékényest, 1994-től 1996-ig Iharost és Iharosberényt, 1997-ben Vízvárt, 1997-ben a csurgói Jézus Szíve Plébániát. 1988-tól püspöki tanácsos, az Egyházmegyei Papi Szenátus, az Ifjúsági Bizottság, a Hitoktatói Bizottság tagja.

Csurgón kitűnően felkészült, buzgó hitéletű papok helyébe lépett.

A szerzetesrendek 1989-ben történt visszaállítását követően egy évig szerzetesi közösségben élt a Szentlélek Plébánián Botfai József Levente és Györkös János pálos szerzetes. 1990. augusztus 1-jével Botfai József a pécsi pálos rendházhoz került, majd a gellérthegyi Pálos Kolostor Rendházának főnöke lett.

Az Árpád-kori Szentlélek templomban a sekrestyét új bútorzattal látták el, átszerelték a villanyhálózatot, belülről kifestették a templomot. 2000-ben a Magyar Millennium évében a templom előtti téren Szent István emlékművet avattak. 2001-ben befejezték a templom külső felújítását.

A Jézus Szíve templom plébánia épülete 2000-2002 közötti teljes felújításával a lelki, a közösségi élet gazdagodását is segítette.

Rövid gyékényesi szolgálata mély nyomot hagyott a lelkekben. Az 1994 októberi bérmálásra megújult a templom. Lecserélték a cserepet, le kellett bontani teljesen újjá kellett építeni a tornyot, lecserélték a villanyvezeték hálózatot. Az évtizedekkel korábban lemeszelt szentélymennyezeti és jobb oldali faliképeket is láthatóvá tették.

II. János Pál nevét vette fel a méltó formát nyert templomkert. Csurgó két köztéri szoborral gazdagodott: A Szentlélek templom előtt Szent István, a Jézus Szíve templom mellett Szent II. János Pál pápa szobrával, Lebó Ferenc győri szobrászművész alkotásával.

Világot látott, a világra is nyitó ember volt.

Az 1993-ban újraindult Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban római katolikus hittant tanított. Az iskola alapító tanárának is tekinthetjük. Múlhatatlanok az érdemei a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola elindításában.

Nagy szerepe volt abban, hogy az ökumenikus imahét a hasonló nagyságú településeket messze meghaladó jelentőségű hitéleti eseménnyé vált. Radványi Antal esperes- plébános halálával egyedül szolgált Csurgó két templomában. Meghívta Erdő Péter bíboros- érseket, Márfi Gyula, Bábel Balázs érseket, Veres András püspököt, Kocsis Fülöp görög katolikus püspököt. Csurgói, somogyi gyökerük ürügyén rendszeres kapcsolatot tartott Kránicz Mihály, Kuminetz Géza teológiai tanárokkal.

Amikor Gyékényesen is szolgált, tekintettel az ottani számottevő evangélikusságra, a kölcsönös kiátkozások augsburgi visszavonása előtti héten, 1999. október 22-én Smidéliusz Zoltánnal lelkészi találkozót tartottak, és országos visszhangot is kiváltó párbeszédet kezdeményeztek Az 1517 óta legvitatottabb kérdésről, az Isten előtti megigazulásról október 31. óta közösen vallhatjuk: „Egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő munkájába vetett hit által, és nem a mi részünkről meglevő bármely érdem szerint fogad el minket Isten, és kapjuk a Szentlelket.” Mindkét fél közelebb hajolt egymáshoz.  

Aktív közéleti, a keresztény értékek mentén vállalt nyitottságával, fegyelmezett megnyilatkozásaival a más felekezetűek bizalmát is kiérdemelte. Az ifjúsági munkában végzett állhatatos munkájának gyümölcse, hogy hosszú évek során Csurgón rendezték meg több száz résztvevővel a Kaposvári Egyházmegye hittanosainak versenyét.

Egy negyed évszázadot, 25 évet tölthetett köztünk.

Jelmondata: „Szeretet az Isten: aki szeretetben él, Istenben él, az Isten őbenne.” (Ján.4.16) - földi élete utolsó pillanatáig végig kísérte életét.

Híres volt pontosságáról. Mindenkit ismert Csurgón, időset, fiatalt- felekezeti hovatartozás nélkül. A szervezetét igénybe vevő, végül felőrlő munka mellett az emberek kötetlenebb együttlétére is volt gondja, azok rendelt idején, a farsangban katolikus bálokat szervezett. Ezeken válogatás nélkül minden felekezethez tartozó ember érezhette jól magát.    

A megyei napilap, a Somogyi Hírlap több éven át olvasói szavazatai alapján megválasztotta az év legnépszerűbb emberét, és 2007-ben minden korábbinál elsöprőbb szavazattal Maczkó Gyula lett az Év Somogyi Embere. 2007-ben Csurgó Város Önkormányzata „Pro Urbe díjjal jutalmazta. 2011-ben a Magyar Érdemrend Aranykereszt kitüntetés tulajdonosa lett.  

Május 18-án, hétfőn 11 órakor Balás Béla megyéspüspök a Kaposvári Egyházmegye papságának szolgálatával mondott érte búcsúztató gyászmisét a csurgói Jézus Szíve templomban. A kaposvári Nyugati temetőben édesapja mellé helyezték nyugalomra.

Dr. Horváth József

Magyar hősökre emlékezve tartott ünnepi programot május 23-án Csurgó. Ledinczky Miklós Jánosné, Iharosberény polgármesterének, a Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatójának ünnepi beszédével emlékezünk.

Tisztelt Megemlékezők!

Köszönöm a felkérést, amelyet örömmel vettem, megtisztelő számomra, hogy én mondhatok néhány megemlékező gondolatot tisztelegve az emlékművön szereplő és minden hős tiszteletére a csurgói Hősök Napi megemlékezésen.

Szeretnék szólni először néhány szóban a Hősök Napi Ünnep történetéről.

Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe, Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt. A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”.

Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg. A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.

Ma, amikor közösen fejet hajtunk mindazok előtt, akik életüket áldozták hazánkért el kell gondolkodnunk azon, hogy a Hősök Napja nem csupán a háborúk hőseiről, hanem mindazoknak szól, akik bátorságukkal, önfeláldozásukkal és hűségükkel hozzájárultak nemzetünk történetéhez. 

Kedves Emlékezők!

Miért fontos, hogy legyenek ilyen megemlékezések az életünkben és Csurgó város életében is?

Azért, mert nemcsak emlékezünk és tisztelgünk a hősök tiszteletére, hanem ezzel példát és utat mutatunk a jövő nemzedékének, hogy a múltat soha nem feledhetjük, fontosak az emlékek az életünkben, és nem kevésbé a nemes célok, a példamutató életutak tisztelete.

Mert van-e annál nagyobb kincs, mint az embernek az élete, amely egyszeri és megismételhetetlen?

Tudjuk rá mindannyian a választ, hogy nincs. Ezek a hős katonák, akikre itt most emlékezünk e legnagyobb kincsüket adták a hazánkért.

Kedves Emlékezők!

A hősök, akikre ma itt emlékezünk a kötelességteljesítés, a bajtársiasság, és a helytállás hősei lettek, pedig valószínűleg nem készültek hősnek lenni. Szívesebben élték volna ők is mindennapi életüket családjuk körében, de a parancs elszólította őket otthonukból, ahová sajnos már többé nem tértek vissza.

Nekünk, akik ma a hősökre emlékezünk, egy pillanatra sem szabad felednünk, hogy nagyszüleink, dédszüleink nemzedékéről beszélünk!

Tartozunk mindazoknak az emlékezéssel, a főhajtással, akik katonaként, tűzszerészként, akár civilként is életüket veszítették a hazánk szabadságáért.

Emlékeznünk kell, hogy értsük, milyen veszélyeket rejt a háború világa és hogy óvjuk meg a nagy kincset a békét a tágabb és szűkebb környezetünkben és teljesíthessük a küldetésünket békében, összefogással a nemzetért, hazánkért, Somogyországért, a Csurgói Járásért és Csurgó városért.

Mit üzennek e hősök a jelennek?

A hősök üzenete világos: a hősiesség nem csupán a múlté, hanem a jelenben is él. 

Ők arra tanítanak minket, hogy a közösségért, a családért és a nemzetért tett erőfeszítések örök értéket képviselnek.  Ma rajtunk a sor: nekünk kell megőrizni és továbbadni mindazt, amit ők ránk hagytak.

A hősök nyugodjanak békében, akár ők a mi temetőinkben, de bárhol is a világban, mi élők pedig emlékezzünk rájuk nemcsak ma, hanem mindennap őszinte kegyelettel és tisztelettel.

A Jóisten adjon örök nyugodalmat minden névszerint ismert és ismeretlen hősnek is, a világban, hazánkban, Csurgón.

Ma, amikor fejet hajtunk hőseink előtt, ne csupán emlékezzünk, hanem vállaljuk is az ő örökségüket.  Legyünk mi is hősök a magunk módján: a családunkban, a közösségünkben, a munkánkban és mindennapi életünkben.  Mert a hősiesség nem csupán a múlté, hanem a jelenben is él, és rajtunk múlik, hogy továbbadjuk-e a jövőnek. 

Köszönöm, hogy együtt emlékezhetünk, és vállalhatjuk hőseink örökségét. 

Nekünk ma szerencsére nem a harctéren kell küzdenünk a hazáért és puszta életünkért, hanem itt kell helytállnunk és boldogulnunk, mert itt élnünk, s halnunk kell szép hazánkban, Somogyországban és a lakóhelyünkön is, adja Isten, hogy ez így legyen örökkön örökké békességben!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!