Csurgó Város Önkormányzata
a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § alapján pályázatot hirdet
Csurgó Városi Könyvtár
Igazgató
(magasabb vezető)
beosztás ellátására
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
Vezetői megbízás időtartama: határozott időre, 2018. október 1 – 2023. 09. 30-ig szól
A munkavégzés helye: Somogy megye, 8840 Csurgó, Baksay utca 6.
A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Az intézmény alapító okiratában foglalt feladatok ellátásának koordinálása, irányítása, ellenőrzése, költségvetésének betartása, a fenntartó által hozott döntések végrehajtása. Az igazgató feladata és felelőssége az intézmény szakszerű, jogszerű és hatékony működésének biztosítása, szakmai munkájának irányítása, képviselete. Az intézmény dolgozói fölött a munkáltatói jogkörök gyakorlása.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a vezetői pótlék megállapítására a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
- szakirányú egyetemi végzettség és szakképzettség, vagy
- nem szakirányú felsőfokú végzettség és szakképzettség, valamint az OKJ szerinti segédkönyvtáros szakképesítés, és
- végzettségének és szakképzettségének és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban legalább öt éves szakmai gyakorlat,
- büntetlen előélet, nem áll nyilvános könyvtárban végezhető tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatály alatt,
- cselekvőképesség,
- a kultúráért felelős miniszter által a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló rendelet szerinti akkreditált, államháztartási és vezetési ismeretek nyújtó tanfolyamot elvégezte, vagy vállalja, hogy a megbízását követő két éven belül elvégzi. (A 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 6/G §. (3) bekezdése alapján mentesül a tanfolyam elvégzésének kötelezettsége alól az, aki jogász vagy közgazdász szakképzettséggel rendelkezik.)
- vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása
- a pályázati kiírásban kért dokumentumok hiánytalan becsatolása.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- könyvtárban eltöltött vezetői gyakorlat,
- Textlib számítógépes könyvtári integrált programrendszer rendszergazdai szintű ismerete,
- helyismereti dokumentálással kapcsolatos ismeretek,
- kiemelkedő szakmai vagy szakirányú tudományos tevékenység végzése.
A pályázat részeként benyújtandó iratok:
- képesítést, végzettséget igazoló okiratok másolata,
- szakmai önéletrajz,
- az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai program,
- szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelés,
- az államháztartás és vezetési ismeretek nyújtó tanfolyam elvégzéséről szóló okirat, annak hiányában nyilatkozat arról, hogy a megbízás kezdetétől számított két éven belül elvégzi,
- a szakmai gyakorlat meglétét igazoló okirat,
- a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez, továbbításához hozzájárul,
- nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul a teljes pályázati anyagának, valamint az abban szereplő személyes adatainak harmadik személy által történő megismeréséhez a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez.
- nyilatkozat arról, hogy a pályázó megbízása esetén vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget tesz,
- három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,
A pályázati kiírással kapcsolatban bővebb felvilágosítást Füstös János Csurgó Város polgármestere nyújt a 82/471-388-s telefonszámon.
A beosztás betölthetőségének időpontja: 2018. október 1.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. szeptember 20.
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton: a pályázatnak Csurgó Város Önkormányzata címére (8840 csurgó, Széchenyi tér 2.) történő megküldésével. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: CSU/3508./2018, valamint a beosztás megnevezését: Igazgató.
vagy
Személyesen: Füstös János polgármester részére, Somogy megye, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.
A pályázat elbírálásának határideje: 2018. szeptember 30.
A pályázati kiírás közzétételi helye:
- Személyügyi központ honlapja
- Csurgó Város honlapja www.csurgo.hu
A pályázat elbírálásának rendje:
A pályázatról a pályázók meghallgatását követően, a véleményező bizottság véleményének mérlegelésével, Csurgó Város Képviselő-testülete dönt, fenntartva a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánításának jogát.
A pályáztató biztosítja a pályázók számára, hogy az intézményt megismerhessék, a szükséges tájékoztatást megkaphassák.
Csurgó Város Önkormányzatának Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága
PÁLYÁZATOT HIRDET
Sporttámogatás elnyerésére
A pályázat célja: Csurgó területén működő, kiemelt támogatásban nem részesülő sportegyesületek alapító okiratukban megfogalmazott célok támogatása.
Pályázati feltételek:
Csurgó területén működő és bejegyzett sportegyesületek, melyek alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelően nonprofit tevékenységet folytatnak. Abban az esetben, ha egy szervezet sportszervezetek támogatására nyújt be pályázatot, a civil szervezetek támogatására kiírt pályázat benyújtásából kizárja magát, mivel a két kiírás közül CSAK EGYRE van lehetőség pályázni!
Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be!
A pályázat teljes összege: 250.000,-Ft
A szervezetenként pályázható összeg: maximum 50.000,- Ft
Pályázni lehet: A Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság által közzétett felhívás szerint, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, mely beszerezhető a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal portáján, vagy letölthető a www.csurgo.hu honlapról.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
• hiánytalanul kitöltött adatlapot,
• a sportegyesület alapszabályát, illetve Alapító okiratát
• az egyesület által megfogalmazott célok részletes költségvetését
• az egyesület szakmai munkájáról 2017. évi beszámolót
A pályázati dokumentumot személyesen vagy postai úton lehet eljuttatni a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalhoz. (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.)
Pályázati határidő: 2018. június 11. 12 óra
A korábban elnyert pályázattal határidőre való elszámolás hiánya a pályázatban való részvétel kizáró oka!
A pályázattal kapcsolatban információ kérhető: Viola Ernő
oktatási-kulturális referens
Tel. 06 82/ 471-388/127
Csurgó, 2018. május 29.
Szecsődi Istvánné sk.
Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága
elnök
A pályázati adatlap az alábbi linkre kattintva érhető el:
Csurgói Óvodai Intézményfenntartó Társulás
a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Csurgói Városi Óvodák
óvodavezető (magasabb vezető)
beosztás ellátására
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
Vezetői megbízás időtartama: vezetői megbízás határozott időre 2018. augusztus 1 – 2023. július 31-ig szól
Munkavégzés helye: Somogy megye 8840 Csurgó, Petőfi tér 27.
A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Intézményvezetőként feladata az óvoda és tagintézményei szakszerű és törvényes működtetése, a takarékos gazdálkodás, a munkáltatói jogok gyakorlása és a döntéshozatal az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, vagy kollektív szerződés (közalkalmazotti szabályzat) nem utal más hatáskörbe. Az intézmény irányítási, ellenőrzési, munkáltatói feladatainak ellátása, alapító okirat szerinti feladatok ellátása, kapcsolattartás a fenntartóval
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
- Főiskola, óvodapedagógus munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettség és szakképzettség,
- Pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség,
- Legalább öt év óvodapedagógus munkakörben, vagy heti tíz foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlat,
- Az intézményben pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás, illetve a megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő, határozatlan időre teljes munkaidőre szóló alkalmazás,
- Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,
- Magyar állampolgárság,
- Büntetlen előélet,
- Cselekvőképesség,
- A pályázati kiírásban kért dokumentumok hiánytalan becsatolása.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- Szakirányú területen, vezető beosztásban szerzett szakmai tapasztalat.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- Szakmai önéletrajz,
- Iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló dokumentumok másolata
- Az intézmény vezetésére vonatkozó program, amely a pályázó szakmai helyzetelemezésre épülő fejlesztési elképzeléseit is tartalmazza.
- Szakmai gyakorlatot igazoló dokumentumok, munkáltatói igazolások másolata,
- Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
- A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggően szükséges kezeléséhez hozzájárul.
- Nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul a teljes pályázati anyagának, valamint az abban szereplő személyes adatainak harmadik személy által történő megismeréséhez a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez.
- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó megbízása esetén vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségének eleget tesz,
- A pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy vele szemben a Kjt. 41. § (2) bekezdés b) pontja szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn, illetve a fennálló összeférhetetlenséget megbízása esetén megszünteti.
-
A beosztás betölthetőségének időpontja: 2018. augusztus 1.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. május 31.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Füstös János a Társulási Tanács Elnöke nyújt a 82/471-388-s telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton: a pályázatnak a Csurgói Óvodai Intézményfenntartó Társulás címére (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.) történő megküldésével. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: CSU/2280/2018, valamint a beosztás megnevezését: óvodavezető.
vagy
Személyesen: Füstös János Társulási Tanács Elnöke részére, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.
A pályázat elbírálásának határideje: 2018. július 31.
A pályázati kiírás közzétételének helye:
- Közszféra állásportálja: közigállas.gov.hu
- Csurgó Város honlapja
- Csurgói Városi Televízió
- A társulásban résztvevő településeken, a szokásos módon
Az intézmény megtekintésére előzetes egyeztetés alapján lehetőséget biztosítunk.
A Csurgói Óvodai Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsa fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.
Csurgó Város Önkormányzatának Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága
PÁLYÁZATOT HIRDET
Sporttámogatás elnyerésére
A pályázat célja: Csurgó területén működő, kiemelt támogatásban nem részesülő sportegyesületek alapító okiratukban megfogalmazott célok támogatása.
Pályázati feltételek:
Csurgó területén működő és bejegyzett sportegyesületek, melyek alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelően nonprofit tevékenységet folytatnak. Abban az esetben, ha egy szervezet sportszervezetek támogatására nyújt be pályázatot, a civil szervezetek támogatására kiírt pályázat benyújtásából kizárja magát, mivel a két kiírás közül CSAK EGYRE van lehetőség pályázni!
Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be!
A pályázat teljes összege: 250.000,-Ft
A szervezetenként pályázható összeg: maximum 50.000,- Ft
Pályázni lehet: A Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság által közzétett felhívás szerint, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, mely beszerezhető a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal portáján, vagy letölthető a www.csurgo.hu honlapról.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
• hiánytalanul kitöltött adatlapot,
• a sportegyesület alapszabályát, illetve Alapító okiratát
• az egyesület által megfogalmazott célok részletes költségvetését
• az egyesület szakmai munkájáról 2017. évi beszámolót
A pályázati dokumentumot személyesen vagy postai úton lehet eljuttatni a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalhoz. (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.)
Pályázati határidő: 2018. május 23. 12 óra
A korábban elnyert pályázattal határidőre való elszámolás hiánya a pályázatban való részvétel kizáró oka!
A pályázattal kapcsolatban információ kérhető: Viola Ernő
oktatási-kulturális referens
Tel. 06 82/ 471-388/127
Csurgó, 2018. április 23.
Szecsődi Istvánné sk.
Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága
elnök
A pályázati adatlap az alábbi linkre kattintva érhető el:
Csurgó Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális és Turisztikai Bizottsága
PÁLYÁZATOT HIRDET
Civil szervezetek támogatására
A pályázat célja: Csurgó területén működő, kiemelt támogatásban nem részesülő civil szervezetek által szervezett rendezvények, fejlesztések támogatása. A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent, ha a civil szervezet rendezvénye, pályázati programja kapcsolódik Csurgó Város millenniumi rendezvénysorozatához.
Pályázhatnak: Csurgó területén működő, bejegyzett, alapszabály szerint működő civil szervezetek. Abban az esetben, ha egy szervezet civil szervezetek támogatására nyújt be pályázatot, a sportszervezetek támogatására kiírt pályázat benyújtásából kizárja magát, mivel a két kiírás közül CSAK EGYRE van lehetőség pályázni!
A pályázat teljes összege: 250.000,-Ft
A civil szervezetenként pályázható összeg: maximum 50.000,- Ft
Pályázni lehet: Az Oktatási, Kulturális és Turisztikai Bizottság által közzétett felhívás szerint, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, mely beszerezhető a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal portáján, vagy letölthető a www.csurgo.hu honlapról.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
• hiánytalanul kitöltött adatlapot,
• a civil szervezet Alapító okiratát
• a támogatási összeg felhasználási céljának részletes költségvetését
• a civil szervezet 2017. évi munkájáról szóló beszámolót
A pályázati dokumentumot személyesen vagy postai úton lehet eljuttatni a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalhoz.(8840, Csurgó, Széchenyi tér 2.)
Pályázat beérkezésének határideje: 2018. május 23. 12 óra
A korábban elnyert pályázattal határidőre való elszámolás hiánya a pályázatban való részvétel kizáró oka!
A pályázattal kapcsolatban információ kérhető: Viola Ernő
oktatási-kulturális referens
Tel. 06 82/471-388/127
Csurgó, 2018. április 26.
Simon Mihály sk.
Oktatási, Kulturális és Turisztikai Bizottság
elnök
A pályázati adatlap az alábbi linkre kattintva érhető el:
Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján
pályázatot hirdet
Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat
Családsegítő
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Család- és gyermekjóléti szolgáltatás családsegítői tevékenységének ellátása a szociális munka módszereivel. Hivatalos ügyintézésben segítségnyújtás, nevelési, életvezetési tanácsadás, komplex családgondozás.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
• Főiskola, Szociális szakirány,
• Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
• B kategóriás jogosítvány,
• Magyar állampolgárság, bűntetlen előélet.Szakmai önéletrajz, mely tartalmazza a pályázó személyes adatait és elérhetőségét is. Végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata. 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Nyilatkozat arról, hogy a pályázóval szemben az 1997 évi XXXI tv. 15 § (8) bek. meghatározott kizáró okok nem állnak fenn. Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati eljárásban résztvevők a pályázati anyagba betekinthessenek.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. január 31.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Buzásné Mester Bernadett nyújt, a 0682472432 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
• Postai úton, a pályázatnak a Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Kossuth utca 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: K.130/2018 , valamint a munkakör megnevezését: Családsegítő.
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Buzásné Mester Bernadett intézményvezető nyújt, a 82/472-432 -es telefonszámon.
A pályázat elbírálásának határideje: 2018. február 1.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
• Csurgó Város Honlapja - 2018. január 15.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. január 15.
A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a munkáltató által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Csurgó Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Csurgói Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapítója
pályázatot hirdet
a
Csurgói Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyvezető igazgató
munkakör betöltésére
Munkavégzés helye: Somogy megye, 8840 Csurgó, Sárgáti utca 18.
A vezetői megbízás határozott időre, 2018. január 1-től 2022. december 31-ig szól.
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
A Csurgói Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Kft. 100%-ban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság. A társaság fő tevékenysége az önkormányzati tulajdonú sportlétesítmény, közművelődési és turisztikai célú létesítmények üzemeltetésére és a városi sport, közművelődési és turisztikai célú rendezvények szervezésére irányul.
A Kft. ellátja a Sótonyi László Sportcsarnok (8840 Csurgó, Sárgáti utca 18.), közművelődési megállapodás alapján a Csokonai Közösségi Ház (8840 Csurgó, Széchenyi tér 1.) üzemeltetését és a Festetics Major, Történelmi Park (8840 Csurgó, Táncsics tér 2.) üzemeltetését.
A Csurgói Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató feladatainak ellátása, különösen:
Illetmény és juttatások: Az ügyvezető személyi alapbére: megegyezés szerint.
Csurgó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által meghatározott és jóváhagyott feladatok eredményes teljesítése esetén prémium illetheti meg a Képviselő-testület által meghatározott mértékben és módon.
Pályázati feltételek:
- felsőfokú végzettség,
- kultúra, sport vagy turizmus területén szerzett szakmai tapasztalat
- büntetlen előélet,
- magyar állampolgárság,
- B kategóriás jogosítvány
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- vezetői tapasztalat,
- helyismeret
Elvárt kompetenciák:
- Kiváló szintű tervező, szervező és problémamegoldó készség,
- önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség;
- jó együttműködési és kapcsolatteremtő készség;
- terhelhetőség és megbízhatóság.
A pályázat részeként benyújtandó iratok:
- Részletes szakmai önéletrajz,
- végzettséget igazoló okiratok,
- a cég vezetésére, működtetésére vonatkozó vezetői, szakmai elképzeléseit, stratégiai koncepcióját,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
- nyilatkozat arról, hogy vele szemben a Ptk. 3:115 §-ban szabályozott összeférhetetlenségi tilalom nem áll fenn,
- a pályázati eljárás során a személyes adatok kezelésére vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. november 20.
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. december 15.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Füstös János polgármester nyújt, a +3682571388/157 mellék-es telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
- Postai úton, a pályázatnak a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: „Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázat”.
- Személyesen egy példányban, zárt borítékban, Csurgó Város polgármesterének címezve (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. ) a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalban, ügyfélfogadási időben. Kérjük a borítékon feltüntetni „Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázat”.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A formai és tartalmi feltételeknek megfelelő pályázatot benyújtók közül az előértékelésen kiválasztott pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt. A benyújtott dokumentumok és a meghallgatáson tapasztaltak alapján a Képviselő-testület dönt a megbízásról, rendkívüli ülésén. Az eredménytelenül pályázókat írásban értesítjük. A pályázat benyújtásának tényét és annak tartalmát az adatvédelmi előírásoknak megfelelően kezeljük. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A pályázati kiírás közzétételi helye:
- Csurgó Város honlapja www.csurgo.hu
- Csurgó Városi Televízió
- Csurgó és Környéke Közéleti és Kulturális havi lap
- Csurgó Város facebook oldala
Jelenlegi és leendő felsőoktatási hallgatók figyelmébe! Önkormányzatunk (Csurgónagymarton, Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Somogybükkösd, Somogycsicsó, Szenta) csatlakozott a Bursa Hungarica Pályázati Ösztöndíjrendszer 2018. évi fordulójához. A pályázóknak a mellékelt pályázati felhívásokban foglaltak alapján kell a pályázatukat önkormányzatunkhoz benyújtaniuk elektronikusan és papíralapon is.
A pályázatok beadási határideje 2017. november 7.
Figyelem, a határidő elmulasztása jogvesztő!
További információk az alábbi honlapon találhatók a programról:
Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet
Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal
Képviselő-testületi ügyintéző
munkakör betöltésére
A közszolgálati jogviszony időtartama:
Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
Munkavégzés helye:
Somogy megye, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.
Feladatkör:
Jogi és perképviseleti feladatkör
Ellátandó feladatok:
Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Somogybükkösd községek tekintetében ellátja a Képviselő-testületek, a jogi személyiségű társulások, valamint a nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testületi ülésének előkészítésével, szervezésével kapcsolatos feladatokat. A jegyző, aljegyző vagy polgármesterek utasításai szerint előterjesztéseket készít. Elkészíti a képviselő-testületek munkatervét. Ellátja a képviselő-testületek, valamint a társulások bizottságainak titkári teendőit. Folyamatosan vezeti a határozatok, rendeletek nyilvántartását, melynek alapján figyelemmel kíséri és dokumentálja a végrehajtást.
Akadályoztatása esetén képviseli a jegyzőt, aljegyzőt az üléseken.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint Csurgó Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális, jóléti és egészségügyi juttatásokról, valamint a kegyeleti támogatásokról szóló 9/2013. (IV. 4.) önkormányzati rendelete, továbbá a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők 2017. évi illetménykiegészítésének megállapításáról szóló 14/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete az irányadóak.
Pályázati feltételek:
- Egyetem, vagy főiskola,
- Felsőoktatásban szerzett jogi, közszolgálati szakképzettség,
- Magyar Állampolgárság,
- Cselekvőképesség,
- Büntetlen előélet,
- Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- Közigazgatásban szerzett gyakorlat,
- Helyismeret.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- Iskolai végzettséget, képzettséget igazoló oklevelek másolata,
- A 45/2012. (III. 20.) Kormányrendelet 1. számú mellékletében foglalt adattartalommal elkészített fényképes önéletrajz,
- Előnyt jelentő tényező meglétét igazoló okirat másolata,
- Három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,
- Nyilatkozat a vagyonnyilat tételi kötelezettség teljesítéséről,
- Nyilatkozat arról, hogy a benyújtott pályázatot a pályázati elbírálásában részt vevő személyek megismerhetik,
- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó személyes adatainak – a pályázati eljárással összefüggésben szükséges – kezeléséhez hozzájárul.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2017. augusztus 21-től tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. augusztus 14.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Fábián Anita jegyző nyújt a 06/82/471-388/112-s telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
- Postai úton, a pályázatnak a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: CS/3111/2017, valamint a munkakör megnevezését: Képviselő-testületi ügyintéző.
vagy
- Személyesen, A Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Fábián Anita jegyző részére címezve.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A beérkezett pályázatok – tartalmi és formai – szűrést követően a pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt. A sikeresen pályázó próbaidő kikötésével kerül alkalmazásra.
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. augusztus 18.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.csurgo.hu honlapon szerezhet.