A Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Közterület-felügyelő
munkakör betöltésére

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
A munkavégzés helye: 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése. A közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása. Közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében, a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közbiztonság és a közrend védelmében, az önkormányzati vagyon védelmében, a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében, valamint közreműködés állat-egészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában. A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolvány jogszerű használatának és birtoklásának az ellenőrzése. Közreműködés a polgármester katasztrófák elleni védekezésre való felkészülési, védekezési, helyreállítási szakmai feladataiban. A Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalt fenntartó önkormányzatok közösségi együttélés alapvető szabályairól alkotott helyi rendeleteinek érvényre juttatása. A közterület-felügyelők a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal illetékességi területén (8 település) látják el feladataikat.

Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései, valamint a Köztisztviselők juttatásairól szóló helyi rendeletben foglaltak rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
- A 29/2012. (III. 7.) Kormányrendelet 1. mellékletének 30. pontja alapján
Felsőoktatásban szerzett közszolgálati szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett
szakképzettség és közszolgálati másodfokú szakképesítés vagy
Közszolgálati középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és közszolgálati
szakképesítés; vagy középiskolai végzettség és közterület-felügyelői vizsga.
- Egészségi, fizikai és pszichikai alkalmassági vizsga (alkalmas minősítése)
- Magyar állampolgárság,
- Cselekvőképesség,
- Büntetlen előélet,
- B kategóriás vezetői engedély,
- Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

Pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- Főiskolai szintű rendvédelmi felsőoktatásban szerzett szaknyomozó vagy szervező szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű katonai felsőoktatási intézményben (jogelőd intézményében) szerzett határrendészeti és védelmi vezetői, illetve azzal egyenértékű szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és a rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképesítés; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és közterület-felügyelői vizsga.
- Rendészeti szakközépiskolai végzettség vagy ezzel egyenértékű más korábbi képzési formában szerzett végzettség; rendőr szakközépiskolai, határrendészképző szakiskolai végzettség; középiskolai végzettség és rendőri szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés, határrendész szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés; középiskolai végzettség és közterület-felügyelői vizsga.
- Közterület-felügyelői munkakörben vagy rendészeti területen szerzett szakmai tapasztalat,
- Helyismeret.

Elvárt kompetenciák:
- Felhasználói szintű számítógépes ismeretek,
- Intenzív, gyors és magas fokú önálló munkavégzés.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- A 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 8. § alapján készített önéletrajz,
- Képesítést, végzettséget igazoló okiratok másolata,
- Nyilatkozat arról, hogy hozzájárulását adja személyes adatainak kezeléséhez a pályázati eljárásban résztvevők számára,
- Nyilatkozat arról, hogy kinevezése esetén vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségének eleget tesz,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány.

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. március 1.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. február 15.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Fábián Anita jegyző nyújt a 82/471-388/112-s telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
- Postai úton, a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.) . Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: CS/6237/2015, valamint a munkakör megnevezését: közterület-felügyelő.
- Személyesen: Fábián Anita jegyző részére 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. február 29.

A pályázati kiírás további közzétételének helye:
- www.kozigallas.gov.hu
- Csurgói Városi Televízió
- fenntartó településeken helyben szokásos módon.

A pályázati eljárás során 2 fő közterület-felügyelő kerül kiválasztásra.
A sikeresen pályázók 6 hónap próbaidő kikötésével kerülnek alkalmazásra.
A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.csurgo.hu honlapon szerezhet.

Kategória: Hírek

Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Somogybükkösd Óvodafenntartó Társulás

a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § alapján
pályázatot hirdet

a

Porrogi Aprajafalva Óvoda
intézményvezető (magasabb vezető)
beosztás betöltésére

A közalkalmazotti jogviszony tartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő

Vezetői megbízás időtartama. a vezetői megbízás határozott időre 2016. február 8 - 2020. július 31-ig szól.

A munkavégzés helye: 8858 Porrog, Fő utca 55.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint az intézmény irányítási, ellenőrzési, munkáltatói feladatainak ellátása, alapító okirat szerinti feladatok ellátása.

Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a 2011. CXC törvény a nemzeti köznevelésről, valamint a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló’ 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
- Főiskola, óvodapedagógus munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettség és szakképzettség;
- Pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség;
- Az intézményben pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan idejű alkalmazás, illetve a megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő, határozatlan időre szóló alkalmazás;
- Pedagógus munkakörben legalább 5 év szakmai tapasztalat;
- Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása;
- Magyar állampolgárság;
- Cselekvőképesség;
- Büntetlen előélet;
- A pályázati kiírásban kért dokumentumok hiánytalan becsatolása.

Pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- Szakirányú területen vezető beosztásban szerzett szakmai tapasztalat.

Elvárt kompetenciák:
- Gyermekszeretet, elhivatottság;
- Felhasználói szintű számítógépes ismeretek;
- Intenzív, gyors és magas fokú önálló munkavégzés.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- Szakmai önéletrajz;
- Iskolai végzettséget, szakképzettséget tanúsító okirat másolata;
- Az intézmény vezetésére vonatkozó program a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel;
- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul;
- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó megbízása esetén vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget tesz;
- A pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy vele szemben összeférhetetlenség nem áll fenn, illetve a fennálló összeférhetetlenséget megbízása esetén megszünteti.
- Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítván, vagy az igénylését igazoló feladóvevény másolata.

A beosztás betölthetőségének időpontja: 2016. február 8.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. február 1.

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. február 5.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Fábián Anita jegyző nyújt a 06-82/471-388/112-s telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Somogybükkösd Óvodafenntartó Társulás címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot : P/1248/2015, valamint a beosztás megnevezését: intézményvezető.

Személyesen: Fábián Anita jegyző Somogy megye, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.

A pályázati kiírás további közzétételi helye:
- kozigallas.gov.hu
- Társulásban résztvevő településeken szokásos módon (pl. faliújság)

Az intézmény megtekintésére előzetes egyeztetés alapján lehetőséget biztosítunk.

Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál Somogybükkösd Óvodafenntartó Társulás Társulási-tanácsa fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

Kategória: Hírek

Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Somogybükkösd Óvodafenntartó Társulás a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § alapján pályázatot hirdet a Porrogi Aprajafalva Óvoda
intézményvezető (magasabb vezető) beosztás betöltésére

A közalkalmazotti jogviszony tartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő

Vezetői megbízás időtartama. a vezetői megbízás határozott időre 2016 január 01 - 2020. július 31-ig szól.

A munkavégzés helye: 8858 Porrog, Fő utca 55.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint az intézmény irányítási, ellenőrzési, munkáltatói feladatainak ellátása, alapító okirat szerinti feladatok ellátása.

Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a 2011. CXC törvény a nemzeti köznevelésről, valamint a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló’ 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
- Főiskola, óvodapedagógus munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettség és szakképzettség;
- Pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség;
- Az intézményben pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan idejű alkalmazás, illetve a megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő, határozatlan időre szóló alkalmazás;
- Pedagógus munkakörben legalább 5 év szakmai tapasztalat;
- Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása;
- Magyar állampolgárság;
- Cselekvőképesség;
- Büntetlen előélet;
- A pályázati kiírásban kért dokumentumok hiánytalan becsatolása.

Pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- Szakirányú területen vezető beosztásban szerzett szakmai tapasztalat.

Elvárt kompetenciák:
- Gyermekszeretet, elhivatottság;
- Felhasználói szintű számítógépes ismeretek;
- Intenzív, gyors és magas fokú önálló munkavégzés.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- Szakmai önéletrajz;
- Iskolai végzettséget, szakképzettséget tanúsító okirat másolata;
- Az intézmény vezetésére vonatkozó program a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel;
- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul;
- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó megbízása esetén vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget tesz;
- A pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy vele szemben összeférhetetlenség nem áll fenn, illetve a fennálló összeférhetetlenséget megbízása esetén megszünteti.
- Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítván, vagy az igénylését igazoló feladóvevény másolata.

A beosztás betölthetőségének időpontja: 2016. január 01.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. november 30.

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. december 15.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Fábián Anita jegyző nyújt a 06-82/471-388/112-s telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Somogybükkösd Óvodafenntartó Társulás címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot : P/832/2015, valamint a beosztás megnevezését: intézményvezető.

Személyesen: Fábián Anita jegyző Somogy megye, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.

A pályázati kiírás további közzétételi helye:
- kozigallas.gov.hu
- Csurgói Városi Televízió
- Oktatási és Kulturális Közlöny októberi száma
- Társulásban résztvevő településeken szokásos módon (pl. faliújság)

Az intézmény megtekintésére előzetes egyeztetés alapján lehetőséget biztosítunk.

Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál Somogybükkösd Óvodafenntartó Társulás Társulási-tanácsa fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

Kategória: Hírek

Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal

a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet

Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal
Beruházás és Műszaki Iroda

Építéshatósági ügyintéző
munkakör betöltésére

A közszolgálati jogviszony időtartama:
Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:
Somogy megye 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.

Ellátandó feladatok:
I. fokú építésügyi hatósági ügyek intézése
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Építéshatósági feladatok ellátása
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló" 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a Köztisztviselők juttatásairól szóló helyi rendeletben foglaltak rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, főiskola a 29/2012. (III. 7.) Kormányrendelet 1. számú melléklet 4. pontja I. besorolási osztály szerint előírt végzettség,
  • magyar állampolgárság,
  • cselekvőképesség,
  • büntetlen előélet,
  • vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • hat hónap próbaidő kikötése a 2011. évi CXCIX. törvényben meghatározottak szerint.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • felsőfokú végzettséget, szakmai képesítést igénylő területen szerzett – legalább 1- 3 év szakmai tapasztalat,
  • helyismeret,
  • B kategóriás jogosítvány,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 8. §. alapján készített önéletrajz,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
  • képesítést igazoló okiratok másolata,
  • szakmai gyakorlat meglétét igazoló okiratok,
  • hozzájárulás a pályázatban foglalt személyes adatok kezeléséhez,
  • vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatásának vállalásáról szóló nyilatkozat.

A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör 2015. április 1-től tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje:
2015. március 25.
A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Fábián Anita jegyző nyújt a 06-82/471-388-as telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton: a pályázatnak a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: CS/1632/2015, valamint a munkakör megnevezését: Építéshatósági ügyintéző
  • Személyesen: Fábián Anita jegyző részére, Somogy megye, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Amennyiben meghallgatásra kerül sor, a pályázót rövid úton értesítjük annak időpontjáról.
A kiíró fenntartja azt a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. március 31.

A pályázati kiírás közzétételi helye:

  • www.kozigallas.hu,
  • Csurgó Városi Televízió
Kategória: Hírek
2014. máj. 15., csütörtök 08:15

A horvátokkal közösen a turizmusért

Közösen rendezik az idén és jövőre is a Csuszafesztivált, ahol a horvát partnereik kulturális együttesei is fellépnek.
Keresik a kapcsolatot a horvátokkal a csurgóiak. Az önkormányzat egy kisebb delegációja ezért Slatinára utazott, ahol a közös, határon átnyúló pályázatuk aktualitásait tárgyalták meg. A turisztikai jellegű elképzelésekben a két város, illetve Virovitica-Podravina Megye Regionális Fejlesztési Ügynöksége (VIDRA) gondolkodik együtt.
– Közösen rendezzük az idén és jövőre is a Csuszafesztivált, ahol a horvát partnereink kulturális együttesei is fellépnek – mondja Füstös János Csurgó polgármestere a slatinai találkozó után. – A pályázatba beépítettük az ehhez kapcsolódó tárgyi feltételeket is, például kiállítóhelyek, fény és hangtechnika, színpad, és egy profi, 300 négyzetméteres nagysátort vásárolását, amely önmagában is jövedelemtermelő forrást jelent.
A mintegy 55 millió forintos pályázatból megvalósul a slatinai mozi komplett felújítása és ősszel egy filmfesztivál is.
Csurgónak ez már nem az első határon átnyúló pályázata: pár éve valósult meg egy innovatív geotermikus energia kutatás Csurgó és Kapronca közelében, amely a két település közelében végzett a felszín alatt nyugvó geotermikus lelőhelyeket kutatta.

forrás: sonline.hu

Kategória: Hírek
4. oldal / 4

Események

P márc. 14 @ 4:30PM -
1848/49-es szabadságharc és forradalomra történő emlékezés
P márc. 28 @ 8:00AM -
Rákóczi Nap
K ápr. 08 @ 8:00AM -
Raksányi-tanítványok - Múzeum 50/30
P ápr. 11 @ 9:40AM -
Költészet napja
K ápr. 15 @12:00AM
Múzeumi húsvéti foglalkozás

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2
week 10 3 4 5 6 7 8 9
week 11 10 11 12 13 14 15 16
week 12 17 18 19 20 21 22 23
week 13 24 25 26 27 28 29 30
week 14 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C