Nyomtatás
2015. július 02., csütörtök 07:56

Semmelweis Nap Csurgón Kiemelt

2015. július elsején Csurgón, a Csurgó Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központban ismét megrendezték, az immár tradícióvá formálódott Semmelweis napot.

A rendezvényen Csurgó Város polgármestere, Füstös János mondott köszöntőt, aki megköszönte az egészségügyi dolgozók évekre, évtizedekre visszanyúló kitartó munkásságát.

DSC 2508 in

Ezt követően a központ igazgatója, Orbán Csaba vette át a szót, aki folytatva a hagyományt, egy olyan nemes személyiség képével bővítette a teremben kialakított panteont, akinek munkásságára büszke lehet a nemzet. A falon már szerepel Semmelweis Ignác „az anyák megmentője” és Batthyány-Strattmann László a „szegények orvosa” portréja, idén pedig Hugonnai Vilma, „Magyarország első orvosnője” képe is felkerült a falra, akinek életéről, fontos szerepéről is hallhatott a közönség.

A magyar egészségügy napját 1992 óta, minden év július 1-jén ünneplik Magyarországon.

Lőrincz Zsanett

Megjelent: 2133 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. július 02., csütörtök 08:41