Nyomtatás
2015. szeptember 20., vasárnap 08:24

Tudta-e? - Csurgó Város Helytörténeti Gyűjtemény Kiemelt

Hogy Csurgón, a Csokonai utca 24. szám alatt áll a Csurgó Város Helytörténeti Gyűjtemény?

Az épület múltja egészen 1792-ig repíti vissza az érdeklődőket, amikor is Gróf Festetics György iskolát alapított Csurgón, amelynek épülete 1796-ra készült el. Az 1799-1800-as években e falak között élt és tanított Csokonai Vitéz Mihály. A nagy múltú épület a hosszú évek során működött már gimnáziumként, kollégiumként, internátusként, és református templomként is. Csurgót iskolavárosként is emlegetik, ez a létesítmény ugyan csak ezt szimbolizálja, ennél fogva büszkén nyitotta meg kapuit múzeumként 1995-ben.

Csurgón az 1960-as években kezdődött a helytörténeti gyűjtés a Papp Imre által vezetett Honismereti Szakkör szervezésében. A mai múzeumi anyag alapjait ezek a tárgyak adják, és ennek köszönhetően olyan szebbnél szebb kiállításokat találnak a látogatók, mint Hadik Magda képzőművész emlékkiállítása, Soltra Elemér plakett kiállítása, a Csurgói Önkéntes Tűzoltó Egyesület története, és Raksányi Lajos művésztanár emlékkiállítása. Emellett évente megrendezésre két olyan esemény, amely színes programjaival felejthetetlen élményt nyújt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt: a Múzeumok Őszi Fesztiválja, és a Múzeumok Éjszakája, amely a júniusi időszakban esedékes. Természetesen ez csak a lista eleje, hiszen ezeken kívül számos érdekességet fedezhetnek fel az érdeklődők, akiket szeretettel várnak a múzeum dolgozói hétfőtől péntekig 10:00-12:00-ig, és 14:00-16:00-ig.

Lőrincz Zsanett

Megjelent: 2002 alkalommal