Jelmezbe öltözve, vidáman mulatozva búcsúztatták a telet a Napsugár Szociális Intézmény ellátottjai. Közel százan gyűltek össze február 18-án a farsang jegyében, ahol a zenés-táncos felvonulás mellett a szendvics, süti vásárlás, valamint a tombola sorsolás sem maradhatott el.

- Immár hatodik alkalommal rendeztük meg farsangi bálunkat a Csurgói Napsugár Egyesület, valamint a Napsugár Szociális Intézmény közös összefogásával. Örömmel tapasztalom, hogy egyre nagyobb az érdeklődés és hogy egy ilyen közösségben is van lehetőség és élnek is a lehetőséggel az emberek. Évről évre fiatalok, felnőttek és idősek is egyre többen ruhába öltöznek, hogy együtt örüljenek, mulatozzanak a sérült, fogyatékkal élő emberek az egészséges emberekkel. Nagyon pozitív visszajelzés számunkra, hogy minden korosztály, a csecsemőtől egészen nyolcvan éves korig jelen van és azt tapasztalom, hogy minden család egyre több embert hoz magával, rokonokat, barátokat – összegezte Vassné Huszics Bernadett intézményvezető, elnök.

A csurgói kistérség 18 települését kiszolgáló Napsugár Szociális Intézménynek jelenleg 13 ellátottja van 18-tól 48 éves korig Somogyudvarhely, Gyékényes, Somogycsicsó, Pogányszentpéter és Csurgóról. Az intézmény azonban nem csak az intézményben lévő fogyatékkal élőkkel, valamint családjaikkal foglalkoznak, hanem ezen kívül körülbelül 50-60 érintett családdal van kapcsolatuk.

SZB

Kategória: Hírek

Események

K szept. 09 @12:00AM
II. Papp Imre Helytörténeti Vetélkedő
K szept. 16 @12:00AM
Múzeumi esték Csurgón
Cs szept. 25 @12:00AM
Akkor és most… Csurgó
Sze okt. 01 @12:00AM
Az aradi vértanúk emléknapja
Sze okt. 01 @12:00AM
Megemlékezés az 56-os forradalom és szabadságharcról
Sze okt. 01 @12:00AM
Zene világnapja
Cs okt. 02 @12:00AM
Múzeumok Őszi Fesztiválja
H okt. 06 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
K okt. 07 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
Sze okt. 08 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025

Eseménynaptár

Előző hónap Szeptember 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 36 1 2 3 4 5 6 7
week 37 8 9 10 11 12 13 14
week 38 15 16 17 18 19 20 21
week 39 22 23 24 25 26 27 28
week 40 29 30
Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C