November utolsó napján, közmeghallgatáson ismertette fejlesztési elképzeléseit Csurgó város polgármestere, valamint képviselő-testülete. Füstös János előadásában rámutatott arra, hogy az elkövetkezendő években több területen is fejlesztés várható, mely során a turisztika, kulturális élet, közlekedésfejlesztés, valamint a gazdaságfejlesztés is jelentős figyelmet kap.

- Ez év augusztus végén átadtuk a megújult Sótonyi László Sportcsarnokot és folytatódik az új Városi Uszoda, továbbá egy wellness centrum építése, mely átadása várhatóan 2017. március közepén lesz. Jelentős mérföldkő a város életében az ez évben megvalósult óvárosi turisztikai központ is, mellyel tovább kívánjuk erősíteni Csurgó és térségének turisztikai jelenlétét. A következő évben ugyanakkor nagy hangsúly kerül a Berzence-Csurgó-Iharosberény összekötő út megépítésére. Bizonyos szakaszok már elkészültek és reális esélye van annak, hogy legkésőbb 2018-ban be is tudjon fejeződni. Tervben van mindemellett egy kerékpárút kiépítése, és az ipari parkunk közművesítése is. Célul tűztük ki továbbá a Csokonai Közösségi Ház felújítását, melyre a Zöld Város projekt keretein belül 600 millió forintos pályázatot adtunk be. Ennek keretében szeretnénk a Városháza parkolóját, valamint az ott lévő viszonylag rosszabb állapotban lévő épületek, továbbá a basakuti utcai szociális intézményünk felújítását is megvalósítani. Ezenfelül a Kert utcában a csapadékvíz elvezetést is szeretnénk megoldani - részletezte a város polgármestere.

Határon átnyúló projekt keretein belül újulhat meg Csurgó egyik szimbolikus épülete a Korona Szálló, mely a továbbiakban új funkcióval is bővülne. - Ebben az évben vásárolta meg az önkormányzat a Korona Szálló első szintjét, ami kapcsán szeretnénk teljesen felújítani kívül és belül az intézményt. Nagyobb előadó termet, színháztermet, illetve egy interaktív kiállító helyet szeretnénk. A 21. században az interaktivitás, az új, modern technika alkalmazása egyre inkább teret hódít a múzeumokban is. Ezt szeretnénk interaktív elemekkel kiegészíteni Csokonai Vitéz Mihályhoz fűződve. Ezenfelül van még egy határon átnyúló pályázat, ami szintén a közösségi ház, illetve rendezvények szervezésére szolgál. Bízom abban, hogy akár már a következő évben el tudnak kezdődni bizonyos területen a munkálatok is - összegezte Füstös János.

SZB

Kategória: Hírek

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1 2
week 45 3 4 5 6 7 8 9
week 46 10 11 12 13 14 15 16
week 47 17 18 19 20 21 22 23
week 48 24 25 26 27 28 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C