Július 12-én tartotta első szentmiséjét Csurgón Bálint Gábor, a város katolikus plébánosa. A harmincöt éves lelkipásztor igazi közösségi ember, aki korábbi szolgálatai során rendszeresen volt nyári táborok szervezője, lelkigyakorlatok előadója. Közvetlensége és szerénysége nem csupán a vallási közösség formálásában, de a civil életben szerepet vállalt tevékenységeiben is megmutatkozik. A korábbi, szentbalázsi plébánost a Somogy Megyei Közgyűlés 2015. január 6-i ünnepi közgyűlésén, Somogy Polgáraiért díjban részesítette.

Hogy érzi magát Csurgón?
Köszönöm szépen szokom, még alakulóban, de egyre jobb.

Kérem, néhány mondatban mondja el, mit lehet tudni önről?
Nagyatádi születésű vagyok és jó pár évet szolgáltam is Nagyatádon, tehát a környék nem teljesen ismeretlen a számomra. Hét esztendeig, egészen 2015. július 1-ig szentbalázsi plébános voltam. A Kaposvár melletti kis falvaknak a lelkipásztori ellátása volt rám bízva. Nyolc faluban végeztem ezt a szolgálatot. Onnan csöppentem bele Csurgónak az életébe és most még egyelőre próbálom megismerni a várost, az itt élő embereket, melyhez egy-két év még biztosan szükségeltetik.

Mivel tölti a szabadidejét?
Szeretek sportolni, biciklizni, úszni és különösen olvasni, azonban eddig nem nagyon volt szabadidőm, pláne évközben. Amikor megkezdődik a hitoktatás, akkor nekem az a szabadidő és a minden. Az előző helyemen meglehetősen komolyan benne voltam az egyesületek életében is. Önkéntes tűzoltó egyesületben vállaltam részt, ami elég sok szabad kapacitást elvett az életemből. A szabadidő tényleg olyan kérdés, hogy jó lenne, ha lenne, de nagyon ritka, hogy van.

Milyen motivációból választotta a papi hivatást?
A Jóisten hívása volt, én sosem készültem papnak. A Jóisten elrendezte, hogy az legyek, tehát nem az én választásom volt, hanem az övé.

Hogy került Csurgóra, milyen érzés fogalmazódott meg önben, amikor megtudta, hogy ide jön?
Ez a Jóistenneka titka, valamint a püspökatyáé. Nem én választottam a helyet, hanem püspökatya bízott meg azzal, hogy innentől fogva itt folytassam a papi életemet. Bevallom őszintén, hogy én nem kérdeztem rá a miértre. Megbíztak azzal, hogy jöjjek és én jöttem. Én nagyon-nagyon szerettem a Szentbalázsi plébániát, valamint az ott élő embereket. Nagyon szerettem volna maradni, de értelemszerűen mivel engedelmességet fogadtam, ezért eljöttem. Olyan szempontból nem volt azonban ismeretlen Csurgó, hogy én már jártam itt kispapként sok-sok évvel ezelőtt gyakorlaton. Láttam már a várost egy picit belülről is, de az akkor itt töltött egy hét nagyon kevés idő volt.

Maczkó Gyula esperes-plébános elvesztése óta Csurgó egyházi és civil életének is meghatározó kérdése volt, hogy ki fogja betölteni a hátrahagyott űrt. Ennek tudatában hogyan készült fel az idejövetelére?

Azt gondolom, hogy erre nem lehet felkészülni. Nem is volt igazán időm felkészülni, hiszen volt egy hónapom, amikor el kellett rendeznem az ottani dolgaimat is és meg kellett szerveznem a költözködést, miegyebet. Tehát a készülődés az itt, Csurgón kezdődött el. Azonban azt gondolom, hogy talán erre nem is kell készülni, hiszen ez egy folyamat. Inkább egy lelki készülődés volt az, hogy elfogadjam azt, amit a Jóisten nekem szánt és ebből tudjunk majd együtt építkezni.
Másrészt természetesen készülni minden vasárnap készülök. Azt gondolom, hogy ha valaki megtiszteli azzal a Jóistent, hogy eljön, egy kicsit engem is megtisztel azzal, hogy végighallgat, akkor nekem meg kell tisztelnem őt azzal, hogy készülök. Az első szentmisén láttam egy fajta várakozást az emberek szemében, hogy vajon milyen leszek. Értelemszerű, hogy Gyula atya után valami hasonlót vártak, valaki olyat, aki olyan, mint ő. Meglátjuk, hogy ez most csalódás, vagy megelégedés lesz. Ez megint csak idő.

Milyen tervei vannak Csurgón?
Ennyi idő távlatában nagyon merész lenne tervekről beszélni. Most egyelőre az ismerkedés fázisában vagyok. Vannak elképzeléseim, amiket majd szeretnék megvalósítani, de ezek egyelőre egyéni elképzelések. Mindenképpen azt szeretném, hogy ne az én elképzeléseim valósuljanak meg, hanem egy közösségnek az érdekei, egy közösségnek az elképzelései után tudjunk menni. Én azt szeretném, hogy minél több embert be tudjunk vonni a közös munkába, hogy minél többeknek a megelégedésére, minél többeknek az épülésére szolgáljon az itt eltöltött időm.

Tervez valamilyen újítást az eddig megszokott szertartásokban?
Itt eddig szentmise keretében volt mindig a keresztelő, legalábbis én így hallottam, így tudom. Ezen szeretnék azért változtatni, hogy egy kicsit családiasabbá és meghittebbé tudjuk tenni ezt a szertartást. Illetve mindenképpen szeretném azt, hogyha olyan szempontból viszont nem változna, hogy akik ott vannak a szentmisén, azok ott maradjanak és legyenek részesei a család örömének. Viszont nem szeretném őket sem egy nagyon hosszú szentmisével megterhelni, hiszen ez időben is kitolja a dolgokat. Illetve, én a szolgálati helyeimen mindig így csináltam és mindenhol bevált az, hogy a szentmise után közvetlenül van a keresztelés. Ezért is gondoltam arra, hogy ezen szeretnék változtatni.

Szükséges-e új, másik módszer 2015-ben ahhoz, hogy még több embert képes legyen megszólítani az egyház üzenete?
Szerintem Jézus módszere az tökéletes volt. Ezen nem kellett változtatni kétezer év alatt és ki vagyok én, hogy változtassak rajta. Jézus módszere is az volt, hogy ment az emberek közé. Ott volt az emberekkel, velük együtt élt, velük együtt étkezett, tehát mindenben részt vett, ami a korabeli embernek fontos volt. Én azt gondolom, hogy nekünk, papoknak a küldetésünk és feladatunk is ez. De talán inkább helyesbítenék, hogy a keresztény ember feladata ez, hogy élek a magam életritmusában együtt a többiekkel és ott próbálok meg egy kicsit más lenni, egy picit jó értelemben több lenni. Tehát, megmutatni, hogy igen lehet így is élni. Lehet szeretni is a másikat és akkor is lehet szeretni a másikat, ha ő éppen most nekem valami miatt nem szimpatikus. Én azt gondolom, hogy a mai világnak van egy iszonyatos lelki éhsége. Az emberek döntő többségére igaz, hogy valami többre vágynak, valami többet keresnek, csak éppen nem tudják, hogy hol keressék ezt. Ezért lenne szükséges megmutatni azt, hogy gyertek hozzánk, itt megtaláljátok azt a többet, amit kerestek. Ehhez viszont kell az, hogy észrevegyük az ő bajaikat, igényeiket, örömeiket és bánataikat.

Szabó Balázs