Magyarországot körülölelő zarándoklat indult 2016. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján Esztergomból keleti illetve nyugati irányba is.

A vállalkozó szelleműek naponta átlagosan 25 kilométert megtéve haladnak településtől településig zászlóátadással, és szüntelen imádkozással, védő korlátot húzva ezzel az országhatár mentén. A szervező, Kissné Rózsa Mária elmondása szerint a hosszú úton számtalan csodával, és megannyi újonnan csatlakozó társsal találkoztak a résztvevők, barátságra, új élményekre és egy örökre szóló emlékre szert téve ezzel. A zarándoklat célja, hogy minél többen csatlakozzanak, felülemelkedve a depresszión, és a legfontosabb, hogy térjenek vissza a keresztény gyökerekhez. Hitük szerint csak úgy lehet boldog jövője az emberiségnek, ha vissza talál Istenhez. Ennek elősegítéséhez minden célállomáson misével, és egy fél órás imaórával kezdeményeznek beszélgetést az ott élőkkel, akik erőre kapva, és pozitív szemlélettel térhetnek haza.

DSC 6351

Szeptember 12-én, a Jerikó zarándoklat csurgói állomására érve sem történt ez másképp, ahol már szeretettel várta őket Dr. Horváth József Csurgó Város alpolgármestere, hívők és barátok körében. A Máriás-kútnál egybegyűltek együtt énekeltek, s imádkoztak, melyet követően a Szentlélek templomba is betértek, s folytatták az imádkozást.

Az érdeklődők ma (2016.09.13) délelőtt még csatlakozhatnak a zarándokok csurgói útjához, hiszen körülbelül 8:15 órakor együtt sétálnak fel a Szentlélek templomtól egészen a Jézus Szíve templomhoz.

DSC 6357

DSC 6372

DSC 6381

   SZB

Kategória: Hírek

Események

K okt. 06 @ 8:00AM -
ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
Szo okt. 10 @ 1:00PM - 06:00PM
Múzeumi elvonulás
Sze okt. 14 @ 5:00PM -
Író-olvasó találkozó
P okt. 16 @ 4:30PM -
"Szüret idején" kiállítás
Szo okt. 17 @ 8:00AM -
Hegykapu fesztivál
H okt. 19 @ 4:30PM -
Az 1956-os berzencei sortűz
Sze okt. 21 @ 4:30PM -
"Egy nép kiáltott. Aztán csend lett." - előadás
Cs okt. 22 @ 5:00PM -
Október 23. - városi ünnepély
P okt. 30 @ 5:00PM -
Csokit vagy csalok

Eseménynaptár

Előző hónap November 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1
week 45 2 3 4 5 6 7 8
week 46 9 10 11 12 13 14 15
week 47 16 17 18 19 20 21 22
week 48 23 24 25 26 27 28 29
week 49 30
Előző hónap December 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6
week 50 7 8 9 10 11 12 13
week 51 14 15 16 17 18 19 20
week 52 21 22 23 24 25 26 27
week 53 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C