2015. máj. 21., csütörtök 11:37

Emelt fővel zárjuk a szezont

Döntetlen eredmény született tegnap a Tatabánya elleni bronzpárbaj második mérkőzésén, a hetesek pedig ezúttal riválisunknak sikerültek jobban.

Alig kezdődött el a tegnapi találkozónk, Ratajec már mehetett is le a verző sérülése miatt. Ezúttal azonban már mi sem voltunk adósak a kemény, masszív védekezéssel, sok gólt ennek megfelelően nem is nagyon láthattunk. A korábbi 2:4-es vendégelőny után Szöllősi, Vadkerti és Ratajec góljaival átvettük a vezetést, ám sokáig nem örülhettünk, hiszen percek alatt fordított riválisunk.

A 7:7-es részeredmény után kicsit hullámvölgybe kerültünk, ezt kihasználva 10:7-re ellépett a Tatabánya. Vadkerti a szünetig tudott még egyet faragni a hátrányunkon, 8:10 állt tehát az eredményjelzőn harminc perc játék után.

kezi2

A fordulás után egyből sikerült megint csökkenteni egyet a hátrányunkon, ám Mousavi góljával ismét visszaállt a kétgólos differencia.
Jó szériában voltak ekkor a mieink, kilenc perccel a szünet után a 17 éves Hanusz góljával ennek megfelelően sikerült is kiegyenlítenünk, (igazi) szurkolóink legnagyobb örömére (13:13).
Ezt követően viszont ismét elléptek a vendégek, akik ekkor három góllal is vezetni tudtak (14:17).
Természetesen nem adtuk fel, óriásit küzdve négy perc után megint kiegyenlítettünk, a második félidőben remeklő Gebhardt góljával pedig a vezetést is sikerült átvennünk (18:17).
A jó védekezések ellenére az utolsó percekben potyogtak a gólok, rossz hír volt a számunkra, hogy az utolsó Boskovic nevéhez fűződött, mellyel ellenfelünk döntetlenre módosította a végeredményt.

kezi3

Dönteni azonban kellett, így következhettek a már tavalyelőtt és tavaly is "megízlelt" büntetők.
Két sikerrel megvívott párbaj után ezúttal sajnos a Tatabánya örülhetett, melynek eredményekét az ő nyakukba kerültek a bronzérmek, míg mi így a negyedik helyen fejeztük be a bajnokságot.

CSURGÓI KK - GRUNDFOS TATABÁNYA KC 23-24
(8-10, 20-20, HÉTMÉTERESEK: 3-4)
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, 1000 néző. V.: Andorka, Hucker.
Csurgó: Mijatovic, Pallag (kapusok), Oláh, Gebhardt 4, Cavor 2, Herbert, Ratajec 4, Pordán, Lele 2, Gazdag 2, Ostroushko 1, Szöllősi 2, Vadkerti 3, Borsos, Nagy M., Hanusz 2. Vezetőedző: Sótonyi László
Tatabánya: Paul 1, Keserű (kapusok), Katzirz, Diaz 1, Bodó 4, Mazák 1, Boskovic 4, Mousavi 4, Nagy Sz., Törő 3, Gábor, Dénes, Harsányi 3, Vaskó, Juhász, Pásztor 3. Vezetőedző: Vladan Matic
Kiállítások: 10 ill. 10 perc
Hétmeteresek: 6/4 ill. 7/5

A cikk forrása: http://cskk.hu/index.php/legfrisebb-hirek/484-emelt-fovel-zarjuk-a-szezont

Kategória: Hírek

Események

H aug. 04 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
K aug. 05 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Sze aug. 06 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Cs aug. 07 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
P aug. 08 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Szo aug. 09 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
V aug. 10 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
H szept. 01 @12:00AM
Magyar Diáksport napja
H szept. 01 @12:00AM
Népmese világnapja
H szept. 01 @12:00AM
Szemétszedési akció

Eseménynaptár

Előző hónap Augusztus 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 31 1 2 3
week 32 4 5 6 7 8 9 10
week 33 11 12 13 14 15 16 17
week 34 18 19 20 21 22 23 24
week 35 25 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Szeptember 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 36 1 2 3 4 5 6 7
week 37 8 9 10 11 12 13 14
week 38 15 16 17 18 19 20 21
week 39 22 23 24 25 26 27 28
week 40 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C