Kategória: Hírek

Jelmezversennyel kezdődött az idei farsangi mulattság a Történelmi Parkban. A február 3-án megtartott rendezvényen a szervezők vidám és sokszínű programokkal készültek kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

- A zsűri értékelte a jelmezeseket, akik finom tortát és süteményt kaptak jutalmul. Ezt követően a gyerekeknek lehetőségük volt különböző kézműves foglalkozásokon részt venni. Közben pedig megérkezett az Őszirózsa Nyugdíjas Klub által készített finom farsangi fánk, amiből mindenki kóstolhatott. Ezt követően kezdetét vette a salsa táncbemutató Horváth András és Adrienn közreműködésével. A legnagyobb attrakció pedig a délután négy órakor kezdőtött miskolcról érkezett Vaga Banda vidám, téltemető műsora volt. Gólyalábasok és tűzzsonglőrök mutatkoztak be, épp oly kiváló színvonalon mint tavaly. A rendezvényre sokkal több csurgóira számítottunk. Lehet, hogy a rossz időjárás is az oka volt, de sajnos még a regisztráltak közül sem érkezett meg mindenki. Szerencsére azonban jöttek olyanok is, akik előzetesen nem jelentkeztek - összegezte Violáné Bakonyi Ibolya, a Történelmi Park munkatársa.

SZB

Kategória: Hírek

12 hónap - 12 alkotó címmel nyílt időszaki kiállítás 2018. január 15-én Hirka Monika alkotásaiból, a Csurgói Történelmi Parkban. A kiállítást Füstös János polgármester nyitotta meg. Az eseményen Varga János zenetanár előadását is hallhatták az érdeklődők.

 

További információk: http://www.tortenelmipark.com/

Facebook: https://www.facebook.com/tortenelmiparkcsurgo/

 

Kategória: Hírek

2017. szeptember 25-én Varga Terézia és Papp Viola gyógytornászok látogattak el hozzánk Hévízről, hogy a gerincvédelemmel és gyógytornával kapcsolatos tudásukat osszák meg az érdeklődőkkel. A családias légkörben tartott előadás minden korosztálynak szólt. Nemcsak a gerincbántalmakban szenvedők kaptak jó tanácsokat, hanem a gerincproblémák kialakulásának megelőzéséről is hasznos információkat hallhattak a látogatók.

Az előadók a fő hangsúlyt a mindennapi élet során elvégezhető egyszerű gyakorlatokra és magatartásformákra helyezték. Lehetőség nyílt a különféle mozdulatok kipróbálására is, így elméleti és gyakorlati tudás birtokába is jutottak a résztvevők. Nagyon sok kérdés hangzott el, melyeket a késői időpont ellenére rendre megválaszoltak a gyógytornászok.

Az előadás sikerét jelzi, hogy a Varga Terézia és Papp Viola által közösen publikált könyvből is bőven vásároltak. A vendégeket az előadás után forró teával és pogácsával kínáltuk, az este személyes tanácsadással és kellemes beszélgetéssel zárult.

Dezsőné Vágó Réka
Fotók: Bodzerné Molnár Kata

Kategória: Hírek

Hangulatos és vidám szombat délutánt tölthettek el azok, akik május 27-én kilátogattak a Történelmi Parkban megrendezett Családi napra, ahol együtt ünnepelhették meg a Családok Nemzetközi Napját és a Gyerek napot. A Történelmi Park és a Super Women’s SKK által szervezett rendezvényen térítésmentesen vehettek részt a látogatók, a kaposvári Vadvirág Alapítványnak köszönhetően. A gazdag és színes programkínálatból, mind a felnőttek, mind a gyerekek találhattak maguknak szórakozási lehetőséget. A gyerekek részt vehettek kézműves foglakozásokon, csillámtetkó és arcfestésen, Tanulás Könnyítő foglakozáson, lovagolhattak pónilovon, bárányt és kis bocit simogathattak. A legnagyobb sikert az ugráló vár, és a „hegymászás” aratta. A családok együtt indulhattak útra a „Csurgó két keréken” kerékpártúrán, illetve a „Város Története 10 tételben” című Történelmi parki idegenvezetésen, melyek során megismerhették városunk történetét. A kovászos kenyérsütés és a szabadtéri edzőterem is sok érdeklődőt vonzott. A felnőtteket a paleolit konyha rejtelmeibe vezették be, és lehetőségük volt ingyenes egészségügyi állapotfelmérésre.

A rendezvény részeként Sándor Berill fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők, amit alsó tagozatosok táncbemutatója követett.

A program záróakkordjaként, az eredményhirdetésen vehették át jutalmukat azok, akik helyesen töltötték ki az egyes programelemekhez tartozó kérdőíveket, de senki sem maradt ajándék nélkül a Családi napon.

A szervezők köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik önzetlen segítsége nélkül ez a nap nem lett volna teljes: Toldi Ágnes és Légrádi Márta óvónéniknek, Vargáné Hegedüs Magdolnának, Bodorik Jankának, Gáncsos Ildikónak, Kovácsné Virág Gyöngyinek, Horváth Evelinnek, Dr. Bus Máriának, Zakócs Norbertnek, Balogh Lászlónénak, Sántosi Krisztinának, Fényi Gábornak, a Csapó Zöldség boltnak.

BV

Kategória: Hírek

Történelmi parkunk új A Zarándokúton rendezvény sorozatának első alkalmán 2017. április 3.-án Vándorina azaz Jakusovszki Dorina volt a vendége. A jó idő ellenére az emberek a rendezvényünket választották a kerti munka helyett.

Beszámolt 3500 km-es útjának szépségéről és megpróbáltatásairól és hogy miként fejlődött a személyisége 5 országon és 168 napon át. Már a plakáton megjelent első mondat: Miért indul neki egy nő? Rengeteg hölgy látogatót vonzott, hisz a hallgatóság több mint fele hölgy volt. Résztvevők számára kiváló iránymutatást adott ahhoz, hogy sosem vagy elég gyenge, elég idős, és nem számít a nemed ahhoz, hogy változtass. Kiderült, Dorina kiváló cicazarándokos rajzaiból lehetett vásárolni és kérés szerint ezt dedikálta.

Reméljük, hogy további rendezvényeink is ilyen sikeresek lesznek.

Forrás: https://www.facebook.com/tortenelmiparkcsurgo

További fotók: https://www.facebook.com/tortenelmiparkcsurgo/posts/1664397616911716

 

Kategória: Hírek
2017. február 27., hétfő 09:40

Farsangi maskarádé a Festetics majorban

Hagyományteremtő szándékkal hívtak farsangi jelmezversenyre, és egy tél temető, vidám délutánra kicsiket és nagyokat az óvárosi intézmény munkatársai. Az előzetesen jelentkező nagy számú résztvevő áradata, talán a szabadba csalogató tavaszias időjárás miatt nehezen indult meg, de kis késéssel elkezdődhetett a 13 jelmezes szereplő bemutatkozása és felvonulása a zsűri elé. A helyezések elbírálásánál elsődleges szempont a házilag készült öltözet és az egyénies ötletesség volt.

Így aztán 3. helyen Pap Gergő szerepelt Narancs Henry lovag jelmezében, míg 2. helyezést Pápa Kristóf kapta Kalóz maskarájában, megosztva a jutalmat a szintén jelmezbe öltözött két testvérével, Zsófival és Domonkossal.

Első díjat kapott Radák Réka Négy évszak című rendkívül ötletes és igényes jelmeze. Mindhárom helyezett egy-egy üveg gyermek pezsgőt és tortát vehetett át jutalmul.

Közben az asztaloknál folyamatosan készülhetek a szebbnél szebb busóálarcok, bohócos ceruzatartók és kiszebábok, mialatt az Őszirózsa Nyugdíjas Klub tagjainak jóvoltából finom, szalagos farsangi fánkokat is kóstolhattak a program résztvevői.

A délután fénypontjaként a miskolci Vaga Banda Gólyalábasok előadása szórakoztatta a nézőket, melybe a szülőket és a gyermekeket is aktívan bevonták. A színvonalas, vidám előadásban jelképes kiszebáb égetéssel zárták le a farsangi ünnepkört és űzték el végleg a telet.

Vargáné Hegedűs Magdolna

 

Kategória: Hírek

A diktatúra somogyi mártírpapjai címmel nyílt kiállítás január 13-án Csurgó Történelmi Parkjában. A Kiállítás a Kaposvári Egyházmegye három olyan papjának állít emléket, akiket 1945-ben hitükért gyilkoltak meg, bolgár, illetve szovjet katonák: Martincsevics Pál, P. Hajnal Zénó, Padányi Sándor. A kiállítást Marics József berzencei plébános nyitotta meg, s egy hónapon keresztül várja az érdeklődőket.

Kategória: Hírek
2017. január 14., szombat 10:02

A vallás ma is tömegeket mozgat meg

A vallások sokszínűségére hívta fel a figyelmet Mohay Borbála középiskolai tanár „Világvallások – ami közös bennük, és ami nem” című előadása. A január 13-án, Csurgó Történelmi Parkjában megtartott ismeretterjesztő előadás középpontjában hat világvallás elemző bemutatása állt.

- A mai alkalommal a világvallások sokszínűségéről, közös pontjairól, valamint különbségeiről fogok beszélni, főként a nem keresztény világvallások tekintetében. Ez a zsidóság, az iszlám, a hinduizmus, a buddhizmus és a kínai univerzizmus. Van néhány vallástudományi elmélet, ami inkább az összehasonlításra helyezi a hangsúlyt, amiből kitűnnek a hasonlóságok, de azért ha jobban megnézzük ezeket a vallásokat, akkor látszik, hogy nagyon különbözőek is, elemeikben és kulturálisan nagyon eltérnek egymástól - mutatott rá Mohay Borbála.

Az előadó Anthony Giddens angol szociológus fogalmával definiálta a vallást: közös hit és rituálék kulturális rendszere. A definíciót elemeire bontva, a hat világvallás esetében, az európai zsidó-keresztény kultúrkörre épülő hagyományoktól eltérő, esetenként teljesen más gondolkodásmódokkal ismerkedhettek meg a résztvevők.

Számos vallás van a világban. Bármennyire is azt gondolhatjuk a mai világunkról, hogy a vallás visszaszorulóban van, azért tömegeket mozgat meg és érint meg mind gondolkozásmódban, mind életmódban. Számszerűleg a legnagyobb világvallás a kereszténység. A második legnagyobb világvallás az iszlám, melyet a hinduizmus, továbbá a buddhizmus követ. Ezt követően már kisebb szeletekben, kisebb arányban oszlanak el a világvallások. Számszerűsítve több mint 2 milliárd hívőt tudhat magának a kereszténység és több mint 1,5 milliárdot az iszlám vallás. Területi megoszlás tekintetében a kereszténység Európában, Észak-, illetve Dél-Amerikában, az iszlám a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Kelet-Ázsiában, illetve Indonéziában elterjedtebb. Ugyanakkor a hinduizmus, szinte kizárólag Indiában, a buddhizmus Kínában, Japánban illetve Délkelet-Ázsiában jellemző. Nagyon sok területen találkozhatunk még törzsi vallásokkal, népi vallásokkal is.

Mohay Borbála előadásában kiemelte: A világvallás definiálására számos fogalommagyarázat létezik. A hinduizmus, buddhizmus és kínai univerzizmus keleti vallások. A zsidó vallás a kereszténység és az iszlám a zsidó eredetű, szemita eredetű, nyugati vallások. Amiben közösek, hogy egyetemes értékeket, tanokat és az egész emberiséget foglalkoztató kérdéseket hirdetnek. A vallások hasonlóságait és különbségeit tekintve tényleg kicsit közelebbia zsidó és az iszlám vallás a keresztényekhez és nagyon távoli nehezen felfogható a Hindukustól keletre eső három vallás rendszere.

SZB

Kategória: Hírek
1. oldal / 2

Események

P dec. 13 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 14 @ 3:00PM -
Advent Csurgón - december 14.
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 21 @ 5:00PM -
II. Alsoki traktoros fényfelvonulás

Eseménynaptár

Előző hónap December 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 48 1
week 49 2 3 4 5 6 7 8
week 50 9 10 11 12 13 14 15
week 51 16 17 18 19 20 21 22
week 52 23 24 25 26 27 28 29
week 1 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C