Lezárult az a közel 300 millió forintos, európai uniós támogatásból megvalósult ivóvízminőség-javító program, melynek köszönhetően nem csupán az ivóvíz minősége, de íze, élvezeti értéke is növekedett. A pályázat eredményeit 2015. október 21-én projektzáró rendezvény keretén belül ismertették.

Nagy lépést tett Csurgó az ivóvízminőség-javítás területén, hiszen évek óta égető problémát jelentett a település ivóvízének minősége, színe és állaga is. Ezzel a gondolattal kezdte Füstös János polgármester a beruházás értékelését. Kisebb lépések már korábban is voltak. 2012-ben például sor került a Soltra utca gerincvezetékének kiváltására. A pályázat megjelenésekor a szolgáltatóval együtt döntöttünk arról, hogy indulunk ezen a pályázaton, melynek mára látható és érzékelhető jegyei vannak – hangsúlyozta a város polgármestere.

A projekt nyitórendezvényét 2014. szeptember DSC 6566 netin 124-én tartották, melyet követően a kivitelező 2015. januárjában kezdte meg a munkálatokat. Az elmúlt időszakban számos fejlesztés, köztük a vízmű telep korszerűsítése, logisztikai épületek létesítése, korszerű számítógépes rendszer üzembe helyezése került megvalósításra. Ugyanakkor új fúrt kút, több mint 800 folyóméter hosszban kiváltásra került csővezeték, számos tisztítóakna, valamint egy teljesen új rendszer is biztosítja azt, hogy Csurgó város vízellátása a legmagasabb követelményeknek is megfeleljen – közölte Kassai Zoltán a Délzalai Víz és Csatornamű ZRt. elnök-vezérigazgatója.

A meglévő csőrendszer kétharmadát ki kell még cserélni, de a víz minősége teljesen rendben van, így a lakosság és az utókor számára örömmel lehet átadni – összegezte Szászfalvi László országgyűlési képviselő, aki beszédében felhívta a figyelmet az uniós pályázatokban rejlő lehetőségekre is. – Ki kell használni ennek az európai uniós ciklusnak azokat a lehetőségeit, amelyek még adottak. Mindannyiunk közös feladata és felelőssége, hogy az előttünk álló néhány évben megszerezzük a hátralévő feladatok elvégzéséhez szükséges forrásokat – tette hozzá.

Bár a program arzénmentesítési programként híresült el, nem csak arzén, hanem más olyan elemek is megtalálhatóak voltak a vízben, amelyek a nagyon szigorú európai uniós szabványoknak nem feleltek meg. - Kis mennyiségű arzén volt a vízben, illetve a vas-mangántalanítást kellett megoldani, ez volt a problémák fő gyökere – hangsúlyozta Nádasi Tamás az Aquaprofit Zrt. elnöke, aki kiemelte, a feladatot olyan szinten sikerült ellátni, hogy az ország egyik legjobb minőségű vize mostantól itt, Csurgón lesz fogyasztható a jövőben.

Szabó Balázs

A csurgói ivóvízminőség-javító projekttel kapcsolatos korábbi cikkekért kattintson az alábbi linkekre:

- Tiszta vizet hoz a feltúrt város

- 90%-os készültségű az ivóvízminőség-javító projekt

 

 

Kategória: Hírek

Szeptember végére teljesen elkészül a jelenleg 90%-os készültségben levő ivóvízminőség-javító projekt. A helyreállítások láthatóan már majdnem teljesen befejeződtek.

Az eddigi munkálatok során vezetékátkötések, vízhiányok, vízkorlátozások voltak beiktatva, melyek az átkötések kivitelezéséhez voltak szükségesek. Jelenleg a víztisztító technológia próbaüzeme folyik, ahol jó eredményeink vannak. A vezetéktisztítás még hátra van, mely ismét kisebb kellemetlenséget fog okozni, hiszen ehhez újra kisebb szakaszokon vízkorlátozásokat kell beiktatni, melyhez kérjük a lakosság türelmét - tájékoztatott Földesi József, műszaki ellenőr. A szakember azt is elmondta, hogy bár a rákötés már megtörtént, az új víz csak a hálózattisztítást követően fog a rendszerbe kerülni. Komoly fejlesztések történtek a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. csurgói telephelyén is. Vas-mangántalanító, 25 köbméteres dekantáló medence, valamint egy 100 köbméteres ivóvíz tároló medence is megépítésre került, melyről a csurgói víztorony ellátása fog történni.

Komoly irányítástechnikai fejlesztés is zajlik. Számítógép vezérelt technika fogja ezentúl a várost figyelni. Eddig csak lakossági bejelentés alapján szereztünk tudomást arról, ha nem volt víz, vagy nyomáscsökkenés volt. Ennek a technikának köszönhetően láthatóvá válnak a problémás területek - hangsúlyozta Rádics László.

Füstös János, Csurgó város polgármestere bízik abban, hogy a hosszú évek óta problémát jelentő csurgói ivóvíz minősége, a projekt lezárultával mind ízét, színét, kémiai összetételét tekintve is a lakosok megelégedését fogja szolgálni. - Nagyon örültünk, hogy pályázat keretein belül sikerült pályázati forrást elnyerni ivóvíz minőség javítására. A 255 millió forint értékben elnyert támogatásnak köszönhetően közel 300 millió forintos fejlesztést tudunk megvalósítani. Ennek keretein belül, többek között egy 175 méter mély, új kút került fúrásra, melynek nagyon jók a mutatói. Nem csak érzésre, de a kémiai és laboratóriumi vizsgálatok is azt bizonyítják, hogy az előzetes tervekhez képest is jobb minőségű kutat sikerült fúrni - mondta a város polgármestere.

Szabó Balázs

Kategória: Hírek

Események

P dec. 13 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 14 @ 3:00PM -
Advent Csurgón - december 14.
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 21 @ 5:00PM -
II. Alsoki traktoros fényfelvonulás

Eseménynaptár

Előző hónap December 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 48 1
week 49 2 3 4 5 6 7 8
week 50 9 10 11 12 13 14 15
week 51 16 17 18 19 20 21 22
week 52 23 24 25 26 27 28 29
week 1 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C