2017. szeptember 30-ig több utcában is járdaszakaszok újulnak meg. Az új szakaszok pályázati forrásból, továbbá önerőből készülnek.
Közmunka program keretén belül nyertünk forrást, melyből több utcában is járdaszakaszokat építünk. A pályázati kiírásnak megfelelően a szakaszokat meg kellett osztani. Így a Basakuti utcában összesen 224 méter járda fog épülni, mellyel egészen a templomig fogunk eljutni. Az Ady Endre utcában 100 méter, valamint a Hunyadi utcában is 100 méter járda fog elkészülni. Ezek a szakaszok is a legrosszabb járdáink közé tartoznak. Remélem a következő programokban folytatni tudjuk ezeket a munkálatokat – tájékoztatott Káplár István a Csurgói Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője.
SZB
A 2015-ben elnyert pályázati forrásnak köszönhetően elindulhatott a Rákóczi utcai járdák felújítása. A város önkormányzata a sikeres projekt érdekében az elnyert 13 millió forint mellé, további 7 millió forint önkormányzati önerőt biztosít. A munkálatok a közel 1 kilométeres szakaszon már lassan a végéhez közelednek. A befejezés várható időpontja 2016 szeptember, tudtuk meg Tóth Sándortól, a Beruházási és Műszaki Iroda vezetőjétől. A térköves burkolat a megfelelő vízelvezetéssel több évtizedre megoldja a közlekedési problémákat az adott szakaszon. Jelenleg csak a fő útvonal menti szakasz keleti oldalán zajlik a beruházás, tervek szerint azonban a közeljövőben a másik oldal felújítása is megvalósul. Füstös János, polgármester elmondása szerint, a közeljövőben a cél, hogy Csurgó belterületén az összes járdaszakasz biztonságosan járható legyen. Ennek érdekében a felmérések folyamatosak. A legrosszabb és legtöbbet használt közlekedési útvonalak felújítása fog először megtörténni. A szükséges forrásokat állami támogatásokból és önkormányzati önerőből kívánja a város megoldani.
FM