Már gyerekkorában gyönyörűen énekelt, citerán, harmonikán játszott László Zsolt, de bevallom engem is meglepett, amikor a Mókuskert Óvoda karácsonyi ünnepségén, ahol a szülők is felléptek egy –egy produkcióval, saját gyűjteményéből származó gramofont szólaltatott meg. A résztvevőket velem együtt elvarázsolta, egy olyan időutazásra invitálta, amelyet eddig csak a régi filmekből ismertünk.

- A zene iránti szereteted vezérelt a gramofonok felé, melyet most már a hobbidnak tekinthetünk?
- Megmondom őszintén, nem zenei úton jött, hanem én mindig szerettem a régi dolgokat, a régiségeket, például a régi pénzeket. Egyszer a nagyanyáméknál voltunk családi látogatáson, és a nagybátyám mondta, hogy hoz le nekem valamit a padlásról. Az az igazság, hogy én a padlást én már felkutattam, hiszen általában ott találhatók a régiségek, de amit a bátyám lehozott, azt nem vettem észre. Hozott egy cipős doboz méretű táskát, letette a konyhaasztalra, kinyitotta, feltekerte, rátett egy kis lemezt..és szólt! Tisztára lenyűgözött ez az egész, annak ellenére, hogy rögtön tudtam mit látok (táskagramofon) de én azt hittem, hogy ezek már rég eltűntek, manapság ilyenek már nincsenek. A bátyám, miután meghallgattuk a lemezt, összecsukta a kis dobozt, eltette. Mi hazajöttünk, azonban bennem olyan mély nyomot hagyott, hogy addig-addig elkértem tőle... hát innen indult, ez volt az első gramofonom.
DSC 0607

- Biztosan utána néztél a gramofonok történetének, és próbáltál minél többet megtudni róluk...
- Természetesen. A 19. század végéig csak akkor volt zene, ha zenekar szólt, vagy valamilyen zenész énekelt. A hang rögzítésére a történelem során több próbálkozás volt. Ma már mosolygunk azon a középkori tudóson, aki úgy gondolta, hogy ha egy csőbe belebeszél, vagy belekiabál, azt lezárja, akkor a hang benne marad a csőbe, majd ha később kinyitja, akkor megszólal ugyanaz a hang. Persze ez nem működött. Az első hangrögzítő eszköz az Edison által kifejlesztett fonográf volt. Ennek az volt a hátránya, hogy a hengereket, amiket a hangrögzítésre használtak, nem lehetett sokszorosítani. Ezt a problémát 1888-ban egy Emil Berliner német mérnök oldotta meg, aki a fonográf henger helyett egy lapos korongot használt, amelyet ma hanglemeznek nevezünk. Ezt már lehetett sokszorosítani, így eljuthatott minden háztartásba. Mikor a gramofon még nagy ritkaságnak számított az 1900-as évek legelején, ezeket a gépeket az amerikai „talking machine" mintájára beszélőgépeknek hívták.

- Hány gramofon található a gyűjteményedbe?
- Jelenleg 10. Ezek között van táskagramofon és tölcséres gramofon is.

- Honnan szerezted be őket?
- Általában internetes hirdetésekben akadok rájuk, de nagyon észnél kell lenni a „gramofonpiacon”, mert rengeteg a hamisítvány. 30-40 ezer forintért már kaphatók, de azok általában nem eredetiek, antik értékük nincs. Engem csak azok érdekelnek, amik eredeti, 100 éves gépek. Számomra igazán ezeknek van csak varázsa.

- A te gyűjteményed darabjai ezek szerint mind ilyen.
- Természetesen, mind eredeti.

- Működnek?
- Általában igen, mert miközben szenvedélyemmé vált a gramofon, javítani is kellett őket. Most már javítással, felújítással is foglalkozom. A gramofonok, teljesen mechanikus szerkezetek, megszólaltatásukhoz nem kell áram...hiszen abban az időben még nem is volt a háztartásokban. A lemeztányér forgatását egy, vagy két rugó által működtetett óraszerkezet végzi, valamint a mechanikai rezgések hanggá alakítása is egyszerű csillámmembránnak köszönhető. A hang felerősítéséért a tölcsér felelős.
DSC 0615

- Van egy gramofonod, aminek különleges története van...
- Igen...körölbelül 4-5 éve van nálunk. A Balaton parton lebontottak egy malmot, és a malom kéményébe volt befalazva ez a gramofon. Benne volt egy zsákban, apró darabjaira volt szétszedve. Ennek van egy motorja, az is apró csavarjaira volt bontva. Valószínű, hogy a háború miatt rejtették el. Megtalálás után feltették a netre, én észrevettem és már mentünk is érte. Akkor még nem értettem a javításhoz, szereléshez, tulajdonképpen a feleségem, Berni bíztatására hoztuk el. Már az összerakás alatt nagyon sokat tanultam.

- Ahogy böngésztem az intenetes gramofonhirdetéseket, láttam, hogy nem is olyan olcsó hobbi ez...
- Hát igen, ez volt az oka, hogy az első gramofonom 1986-ban került hozzám, majd itt Csurgón találtam egyet, aztán hosszú időre „jegelődött” a gyűjtés. Ehhez bizony kell egy jó adag szerencse, megszállottság...és menni kell utána. Abban az időben még internet sem volt ilyen széleskörű, mint manapság. Aztán úgy körülbelül 5 éve, ahogy a Vaterát nézegettem, a gramofonokat látva újra beindult ez a láz, de akkor már komolyabban...Most itt tartok...10 gramofon és körülbelül 1800 lemez.

- A lemezeket is így szerzed be?
- Igen, interneten gyűjtőktől, hirdetések alapján, vagy bolhapiacon.

DSC 0619

- Hogyan rögzítették a hangot a gramofonlemezeken?
- Kezdetben a hangrögzítés is teljesen mechanikus folyamat volt. Az énekes előtt volt egy másfél méter átmérőjű 3 méter hosszúságú tölcsér, amibe énekelt. A hang által keltett rezgést a tölcsér másik oldalán levő tű ráírta a próbalemezre és azt sokszorosították. 1925 után azonban nagyot ugrott a technika: a hangfelvételeknél bevezették az elektromos mikrofonokat, a lemezek lejátszása azonban a háztarásokban még sokáig mechanikusan történt.

- Mikori a legrégebbi lemezed?
- Az az igazság, hogy a lemezek korát nagyon nehéz megállapítani, mert nincs rajtuk évszám. A gramofonlemezeket körülbelül 1903-után kezdték el gyártani tömegesen Európában, így Magyarországon is. Így a legrégebbiek körülbelül 110-115 évesek. Ebből a korból nekem is van néhány lemezem. Valószínű, hogy ez a legrégebbi a gyűjteményből (Verdi: Rigoletto). Ennek a lemeznek az egyik érdekessége, hogy csak az egyik oldalán van zene, ugyanis 1900-1905 között még nem jöttek arra rá, hogy a lemeznek mindkét oldalára lehet hangfelvételt csinálni, a másik, hogy a cári Oroszországban készült. (Verdi Rigolettóját egy 1906-1910 között Angliában készült His Master’s Voice márkájú gramofonon hallgattuk meg, melynek korán kívül különlegessége és értéke a fából készült tölcsére.)

- A szenvedélyed a családod többi tagját is megfertőzte, mindenkinek van kedvenc lemeze...
- Igazából a gyerekeinknek ez már teljesen természetes... sőt a kicsiknek egész albumuk van a kedvenc mesékből, dalokból. Rendszeresen használjuk a gramofonokat, hetente kétszer-háromszor.

- Vannak-e kedvenceid a gyűjteményedben?
- Igen, a His Master’s Voice márkának az egyik DSC 0594csúcsmodellje, ez a HMV-163-as szekrénygramofon....Ez a szerelem! (Egy komódszerű, barna, tölgyfából készült antik bútordarabnak is beillő gramofonra mutat.) Ennek a belsejében két hatalmas tölcsér van, ki kell nyitni a két ajtaját, hogy a hangzás tökéletes legyen. 1927 és 1933 között készülhetett, ez volt az utolsó mechanikus gramofontípus, amit gyártottak. Hozzám Angliából került - gondosan becsomagolva érkezett a futárral. Egy másik gramofonom Magyarország akkori legnagyobb és egyetlen zsidó tulajdonú hangszergyárában, a Sternberg Ármin és Testvére Cs. és Kir. hangszergyárban készült, az első világháború előtt, még a dávid csillag is rajta van egy kis réztáblán. Berni kedvence egy decca junior tányéros gramofon, aminek az érdekessége, hogy az angol hadsereg számára rendelték meg. Az első világháborúban, a lövészárkokban szolgálatot teljesítő katonák fejlesztették ki, kis mérete miatt a harcok szünetében tudták hallgatni. De mindegyiket szeretem! Tudod, amikor kinyitom a tetejét, és érződik az a régi illat a belsejéből...fantasztikus!

- Neked melyik a kedvenc lemezed?
- Kedvencem a 30-as évek világa, rengeteg olyan lemezem van, ami abból az időből való. De van az operától a népdalokig, a cigányzenén, a jazz zenén, a kabaré lemezeken át a katonai indulókig, amelyek egyébként szintén a kedvenceim közé tartoznak. Van egy olyan albumom, amely kőkemény történelem, hiszen azok a lemezek, amelyek ebben találhatók, a második világháború után tiltólistára kerültek, be kellett volna szolgáltatni őket...Akinél ilyet megtaláltak, már vitte is el az ÁVO. Igazából a hangulatomtól függ, hogy milyen zenét hallgatok...Általában délelőtt egyedül vagyok itthon, és mikor indulok a munkába, a méhekhez, vagy a műhelybe, leülök, meghallgatok egy zenét..és utána feltöltődve indulok a dolgomra.

- Vannak olyan ismerőseid, akik hasonlóan nagy „gramofon függők”?
- Igen, bár nagyon kevesen vagyunk az országban, azoknak is a 80-90%-a Budapesten él. Nyár végén a fővárosban szoktunk találkozni, tapasztalatot cserélni...mindig van egy adott téma, amiről beszélgetünk.

DSC 0591- Mik a terveid a gyűjteményeddel kapcsolatban?
- Hát, ha veszek egy „új” gramofont, akkor mindig azt gondolom, hogy itt megállok. De hát ez nem így működik...most éppen egy His Master’s Voice (jogutódja a JVC) táskagramofon keltette fel az érdeklődésemet, ami a gramofon márkák között, olyan, mint az autók között az audi vagy a telefonok között a nokia...

A beszélgetést a sokak által ismert Meseautó című film, Sebő Miklós által énekelt betétdalával fejezzük be. Hazafelé az úton és még otthon is a fülembe csengtek az ismerős dallamok. Úgy éreztem magam, mintha egy 30-as évekbeli filmből léptem volna ki...Megszámolni sem tudom, hogy hányszor hallgattam végig beszélgetésünket diktafonon, közben elgondolkodom, hol vannak azok már az emberek, akiknek a hangja, hangszerei ezeken a lemezeken eredetiben hallható, többek között Sárdy János, Karády Katalin, Kabos Gyula...És látom újra magam előtt, Zsoltit, ahogy csillogó szemmel meséli el minden gramofonja történetét, körülötte feleségével és gyermekeivel, akik pontosan tudják milyen szerencsések. Bárcsak több családban telnének el így az esték.
Kíváncsian várom a folyatatást, mert talán lesz...Talán nemsokára a nagyközönség, köztük gyerekek is láthatják majd, hogy honnan indult el a hangfelvétel, hanglejátszás, és minek köszönhető, hogy most a gramofonhoz képest apró telefonjaikon, hordozható médialejátszóikon megszólalhat a zene.

BV

Kategória: Hírek

Események

P dec. 13 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 14 @ 3:00PM -
Advent Csurgón - december 14.
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 21 @ 5:00PM -
II. Alsoki traktoros fényfelvonulás

Eseménynaptár

Előző hónap December 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 48 1
week 49 2 3 4 5 6 7 8
week 50 9 10 11 12 13 14 15
week 51 16 17 18 19 20 21 22
week 52 23 24 25 26 27 28 29
week 1 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C