2025. november 20., csütörtök 14:13

85 éves IV. Festetics György herceg, egykori "városalapítónk" ma élő leszármazottja Kiemelt

85 éves IV. Festetics György herceg, egykori városalapítónk ma élő leszármazottja

2025. november 19-én ünnepelte 85. születésnapját IV. Festetics György herceg. A neves eseményre
meghívást kapott Csurgó város önkormányzata is. Ilia Csaba polgármester négy főből álló
delegációval utazott Keszthelyre. A rangos eseménynek a Balaton Színház adott otthont, ahol
egymást követték a nívós zenei és táncos előadások. Fellépők voltak többek közt a Helikon Kórus, a
Balaton Kamarakórus, a Festetics György Zeneiskola tanulói és oktatói, a Csány-Szendrey
Daloskedvűek Kórusa, a Premontrei Pacsirták, a Gyenes Néptáncegyüttes. Varjassi Sheila fergeteges
zongorajátékával és Németh Lili Nóra karakteres, érzelmekben gazdag vokális énekével kápráztatták
el a hallgatóságot. Ezúton is gratulálunk a műsorban fellépőknek, a műsor összeállítóinak és a
rendezőknek.
A három Festetics város – Keszthely, Hévíz és Csurgó polgármesterei köszöntötték településeik
nevében Festetics herceget. Ilia Csaba polgármester köszöntője a mellékelt linken olvasható. Az
ajándékok átadása után, a herceg meleg szavakkal köszönte meg a megemlékezést, a szeretetet, amit
megélhetett ezen az emlékezetes estén. Csurgó egy Kálmáncsai Graduállal – 1620-as években megírt
kéziratos könyv hasonmás kiadásával és egy városunk borait tartalmazó „kódexxel” köszöntötte a
herceget, aki láthatóan örömmel fogadta az ajándékokat.
A meghívott vendégek az est után fogadásra voltak hivatalosak, ahol kötetlen beszélgetésekre is
adódott lehetőség a herceggel és a résztvevőkkel.

 

 

 

Megjelent: 1248 alkalommal Utoljára frissítve: 2025. november 20., csütörtök 18:27

Események

H szept. 21 @ 5:00PM -
Közmeghallgatás
K szept. 29 @10:00AM - 04:00PM
Egészségügyi szűrés
K okt. 06 @ 8:00AM -
ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
Szo okt. 10 @ 1:00PM - 06:00PM
Múzeumi elvonulás
Sze okt. 14 @ 5:00PM -
Író-olvasó találkozó
P okt. 16 @ 4:30PM -
"Szüret idején" kiállítás
Szo okt. 17 @ 8:00AM -
Hegykapu fesztivál
Sze okt. 21 @ 4:30PM -
"Egy nép kiáltott. Aztán csend lett." - előadás
Cs okt. 22 @ 5:00PM -
Október 23. - városi ünnepély

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4
week 41 5 6 7 8 9 10 11
week 42 12 13 14 15 16 17 18
week 43 19 20 21 22 23 24 25
week 44 26 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1
week 45 2 3 4 5 6 7 8
week 46 9 10 11 12 13 14 15
week 47 16 17 18 19 20 21 22
week 48 23 24 25 26 27 28 29
week 49 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C