2018. január 16-tól gyógyvíznek minősül a csurgói termálvíz, mely egy újabb hatalmas lépés a város történetének eddigi legnagyobb turisztikai beruházásában. Csurgó így már az egészségturizmus területén is komplex szolgáltatásokat nyújthat. Minderről március 8-án, sajtótájékoztató keretében számolt be Füstös János polgármester, Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Dr. Orbán Csaba a Csurgó Kistérségi Járóbeteg-Szakellátó Központ igazgatója, valamint Róth Zoltán a Városi Uszoda igazgatója.

Füstös János elmondta: Azt gondolom, hogy ez is egy hatalmas lépés Csurgó város életében, hiszen megalapozza a további fejlesztést, amit tovább szeretnénk vinni és 2019 nyarán befejezni. Immáron a két kültéri meleg vizes medencénk gyógyvízként funkcionál és a jövőben azon dolgozunk, hogy komplex szolgáltatásokkal várhassuk a gyógyulni vágyókat is.

Szászfalvi László kiemelte: 2013 decemberében dőlt el, hogy meg fog épülni, ekkor döntött Orbán Viktor miniszterelnök úr és a Magyar Kormány abban, hogy ezt a fejlesztést egyedi, kormányzati támogatással támogatja és ennek keretében eddig megépült egy 3,3 milliárd forintos Festetics Park felújítás, sportcsarnok fejlesztés és bővítés, illetve városi uszoda. Most kezdünk hozzá ahhoz a plusz egymilliárdos, szintén egyedi kormányzati támogatással támogatott és finanszírozott élményfürdőnek, amely a következő elemét jelenti ennek a sport és szabadidő centrumnak.

Orbán Csaba kiemelte: Az a célunk, hogy ezt a gyógyászati részt az OEP befogadja és finanszírozza. Erre készülünk. Sikerült megállapodnunk egy reumatológus szakorvossal, aki az ellátást fogja biztosítani, továbbá elindítjuk két fizioterápiás asszisztens képzését. Tehát a személyzetet úgy tűnik, hogy tudjuk biztosítani. A reumatológiai ellátás széles körű lesz. A parafinpakolástól, komplex fizioterápiás ellátás, különböző súlyfürdők, mofetta kezelés is része lesz az elérhető szolgáltatásoknak. A populáció mindenképpen olyan, hogy nagy szükség van erre. Ez ugyanakkor bővülést jelent az Egészségügyi Központ számára is. Az idős populáció sok mozgásszervi betegséggel rendelkezik, azt gondolom, hogy sok embernek fog ez enyhülést, megoldást jelenteni. Másrészt úgy gondolom, hogy hozzá tudunk járulni a gyógyturizmus fejlesztéséhez is ezzel a plusz ellátással. Lelkesen készülünk és várjuk a folytatást.

Róth Zoltán a wellness komplexum vezetője elmondta: A gyógyvíz jótékonyhatása mellett a gyógyvíznek környezetbarát tényezője is van, ugyanis itt nem csak a medencék fűtésére használjuk, hanem a levegő fűtésére is. Tehát a padló fűtés, medencék, zuhanyok fűtése és egyáltalán a kellemes klíma megteremtése az, amit még egyéb jótékony hatása mellett is használhatunk a fürdőben. Nagy örömmel és várakozással nézünk mi is a jövőbeni fejlesztések elé, hogy itt a gyógyászattal, az uszodával, illetve a szállodával, sportcsarnokkal együtt egy komplex, nagy és valóban jelentős létesítmény legyünk.

SZB

Kategória: Hírek
2017. szeptember 11., hétfő 18:57

Új turisztikai és információs táblák Csurgón

Új turisztikai és információs táblákat helyeztek el Csurgón. Hat teljesen új, valamint egy felújított információs tábla fogja ezentúl segíteni a csurgóiak, valamint a Csurgóra látogató vendégeink tájékozódását a városban. 

A Zárható, üveges felület egyik oldalán Csurgó térképe megjelölve a szemlélődő helyét, segíti elkalauzolni a településünkre látogatókat. A tábláknak ugyanakkor fontos szerepe a lakosság tájékoztatása is, így kérjük használják ezt a felületet is az aktualitások megismerésére.

Az új hirdetőtáblák az alábbi helyeken találhatóak meg:

1. Kolping Nagyváthy Középiskola autóbuszmegállója
2. Történelmi Park bejárata
3. Csokonai utca – Basakuti utca kereszteződése
4. Széchenyi tér – Csokonai Közösségi Ház előtt
5. Egészségügyi Centrum bejárata előtt
6. Alsok autóbuszmegálló mellett
7. Autóbusz pályaudvar melletti (felújításra kerül)

Kérjük, hogy ne ragasszanak semmit rá kívülről, mert leszedésre kerül. Aki szeretne hirdetéseket elhelyezni, természetesen erre is lesz lehetőség. Az üzleti célú hirdetések térítés ellenében helyezhetők ki, egyéb közérdekű hirdetések térítésmentesen elhelyezhetők.

Kategória: Hírek

 

A bemutatkozó videót május hónapban, az alábbi időpontokban tekintheti meg a Duna World csatornán:

2017.05.01 21:37 Duna World V4 HÍRADÓ - M1 - 21:25     Meztelen diplomata
2017.05.02 15:05 Duna World Életkor       Srpski ekran
2017.05.03 16:22 Duna World Az én Afrikám - Sáfrány József filmsorozata Szenes Iván írta
2017.05.04 11:13 Duna World Hajnali gondolatok     ANGOL NYELVŰ HÍREK - M1
2017.05.05 20:58 Duna World Önök kérték     HÍRADÓ - M1 - 21:00
2017.05.06 14:14 Duna World MMA - portré sorozat     Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenk
2017.05.07 22:35 Duna World Harmincad u. 6     Az On The Spot bemutatja: Egy gádzsó utazása Roman
2017.05.08 09:18 Duna World Három jármód     Világ  
2017.05.09 17:14 Duna World Szenes Iván írta     Család-barát
2017.05.10 16:20 Duna World Zebra       Szenes Iván írta
2017.05.11 20:55 Duna World Szenes Iván írta Andreával     HÍRADÓ - M1 - 21:00
2017.05.12 15:35 Duna World P'amende       Öt kontinens
2017.05.13 19:24 Duna World Térkép       Ízőrzők  
2017.05.14 09:59 Duna World Kárpát expressz     Noé barátai
2017.05.15 19:03 Duna World Ízőrzők       Kívánságkosár - válogatás
2017.05.16 16:21 Duna World Útravaló       Szenes Iván írta
2017.05.17 17:17 Duna World Szenes Iván írta     Család-barát
2017.05.18 19:54 Duna World Kívánságkosár - válogatás     Szenes Iván írta Andreával
2017.05.19 07:39 Duna World Ízőrzők       Ridikül  
2017.05.20 18:53 Duna World Család-barát     Térkép  
2017.05.21 13:12 Duna World HÍRADÓ - M1 - 13:00     Időjárás-jelentés
2017.05.22 20:55 Duna World Hogy volt?!     HÍRADÓ - M1 - 21:00
2017.05.23 15:33 Duna World Srpski ekran     Unser Bildschirm
2017.05.24 22:27 Duna World Maradj talpon!     Ridikül  
2017.05.25 13:12 Duna World HÍRADÓ - M1 - 13:00     Időjárás-jelentés
2017.05.26 18:29 Duna World Család-barát     Ízőrzők  
2017.05.27 14:46 Duna World Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenk Hangvilla  
2017.05.28 21:21 Duna World HÍRADÓ - M1 - 21:00     Időjárás-jelentés
2017.05.29 09:13 Duna World Három jármód     Világ  
2017.05.30 20:54 Duna World POÉN PÉNTEK - A L´art pour l´art társulat új műsor HÍRADÓ - M1 - 21:00
2017.05.31 14:11 Duna World Noé barátai     Nagyok  

A bemutatkozó videót április hónapban, az alábbi időpontokban tekintheti meg a Duna World csatornán:

Dátum Idő Csatorna Program előtte     Program utána
2017.04.21 18:57 Duna World egy perc híradó?     Kívánságkosár - válogatás
2017.04.22 14:42 Duna World Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenk Hangvilla  
2017.04.23 14:55 Duna World Magyar Elsők     Rúzs és selyem
2017.04.24 15:32 Duna World Roma Magazin     Domovina
2017.04.25 21:22 Duna World Időjárás-jelentés     V4 HÍRADÓ - M1 - 21:25
2017.04.26 10:05 Duna World Kék bolygó       Rome Reports - Vatikáni híradó
2017.04.27 16:15 Duna World Az én Afrikám - Sáfrány József filmsorozata Szenes Iván írta
2017.04.28 16:19 Duna World Az én Afrikám - Sáfrány József filmsorozata Szenes Iván írta
2017.04.29 15:13 Duna World Hangvilla       Új idők, új dalai
2017.04.30 24:10 Duna World Az On The Spot bemutatja: Egy gádzsó utazása Roman Hangvilla  
Kategória: Hírek

 Igazi turisztikai vonzerőt jelenthet Csurgó számára a csütörtökön átadott történelmi park. A 600 millió forintos fejlesztés során fa várat építettek, valamint vendéglátó-és szálláshelyeket is kialakítottak. Az idegenforgalmi beruházás munkahelyeket is teremt, valamint hozzájárul a város megtartóerejének növeléséhez is - hangzott el az ünnepélyes átadón.

8 hónap alatt teljesen megújult Csurgó történelmi óvárosa. A Szentlélek-templom környékén lépcsők és járdák is épültek valamint a jövőben utcabútorok teszik hangulatosabbá a környékét. Az átadón Szászfalvi László a térség országgyűlési képviselője a felújítás jelentőségét hangsúlyozta.

Szászfalvi László, országgyűlési képviselő:
- Csurgó óvárosának a közepén vagyunk, egy árpád-kori templom mellett vagyunk és azt gondolom, hogy egy ilyen 1000 éves örökségnek a középpontjában lehet a jövő 1000évről is álmodni.

A fejlesztés során az egykori TSZ épülétéből egy 21 ágyas szálláshelyet alakítottak ki valamint konferencia- és kiállítóteret építettek. Az új létesítményt pedig élettel is megtöltenék, így a kézműves foglalkozások és régi mesterségek bemutatására is lehetőség lesz. Füstös János, a település polgármestere a turizmus fellendülését reméli a beruházástól.

Füstös János, polgármester, Csurgó:
- Összesen 535 millió forintos támogatást kaptunk az Európai Uniótól és a saját forrással együtt közel 600 millió forintos fejlesztést tudtunk megvalósítani, de tulajdonképpen egy történelmi park jött létre, 10 állomáshelyből álló történelmi park a Honfoglalástól az ország 3részre szakadásáig.

A beruházás nem csupán egy turisztikai attrakció, hanem munkahelyeket is teremt a településen. Ráadásul egy ilyen turisztikai lbefektetőket, vállalkozókat is a településre vonzhat - mondta a polgármester. L. Simon László, kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár, pedig azt hangsúlyozta: nemcsak az ide érkező vendégeket, hanem a helyieket is kiszolgálja a történelmi park.

L.Simon László, felelős államtitkár, Miniszterelnökség:
- Egy nagyon klassz kis tematikus parkkal, egy favárral bővült ez az egész rész, tehát turisztikai szempontból és a helyi gyerekek játszási, foglalkozási lehetősége szempontjából is egy értékes ingatlannal bővült Csurgó város közössége.

A csurgói városvezetés abban bízik, hogy a beruházásnak köszönhetően egész évben érkeznek majd vendégek a településre. Ehhez természetesen a színes programokat is biztosítanak majd.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/114526/

Kategória: Hírek

A 18 településből álló Csurgó és Térségének turisztikai attrakcióit, nevezetességeit felvonultató Virtuális Csurgó Térség honlapja átfogó képet nyújt a térségbe látogatók számára. A honlap célja elsősorban a Csurgói térség jellemző természeti, kulturális kincseinek és építészeti örökségeinek, vidékének bemutatása.

A természeti és építészeti kincsekben, valamint kulturális örökségekben, értékekben rendkívül gazdag térség egyedülálló kikapcsolódást, pihenés lehetőségét, valamint kimagasló helyi kulturális rendezvényeken történő feltöltődést kínál az ideérkezők számára. A virtuális séta után tekintse meg személyesen is térségünk értékeit!

Csurgó és Térsége szeretettel várja!

Kategória: Hírek

Események

P szept. 20 @ 5:00PM - 06:30PM
Könyvbemutató
Cs szept. 26 @ 5:00PM - 06:00PM
35 éves város Csurgó
Cs okt. 03 @ 2:30PM - 04:00PM
Idősek Napja
V okt. 06 @ 5:00PM - 06:00PM
Aradi Vértanúk Napja

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5 6
week 41 7 8 9 10 11 12 13
week 42 14 15 16 17 18 19 20
week 43 21 22 23 24 25 26 27
week 44 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C