Április 12-én területbejárást tartott Füstös János Csurgó város polgármestere, valamint Csurgó város képviselő-testülete. A Sótonyi László Sportcsarnok felújítása és bővítése elnevezésű fejlesztés helyzetéről Füstös János a helyszínen tájékoztatta a sajtó, valamint média képviselőit.- A három ütemből álló nagy fejlesztés 2014 elején kezdődött a Festetics Park…
Idén, első alkalommal a csurgói Jézus Szíve Karitász Csoport is csatlakozott ahhoz a több éve zajló országos kezdeményezéshez, mely célja, hogy nagyböjt idején tartós élelmiszerek gyűjtésével és adományozásával segítsenek a rászorulókon. A húsvéti tartós élelmiszer gyűjtéshez így az ország számos templomain kívül két csurgói templom…
Elkészült a Sótonyi László Sportcsarnok bővítésének épületszerkezete. A tartószerkezet, tartófalak, továbbá a tetőszerkezet is megépült. Jelenleg a válaszfalakat építik a földszinten és falburkolási munkákat - csempézés - végeznek. A sportcsarnok újranyitása május végén-június elején várható. Az épülő új Városi Uszoda medencéje alatti tér alapozása, valamint…
2016. április 04., hétfő 06:47

Pályázat civil szervezetek támogatására

Csurgó Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális és Turisztikai Bizottsága PÁLYÁZATOT HIRDETCivil szervezetek támogatására A pályázat célja: Csurgó területén működő, kiemelt támogatásban nem részesülő civil szervezetek által szervezett rendezvények, fejlesztések támogatása. Pályázhatnak: Csurgó területén működő, bejegyzett, alapszabály szerint működő civil szervezetek. Abban az esetben, ha egy szervezet…
2016. április 04., hétfő 06:37

Pályázat sporttámogatás elnyerésére

Csurgó Város Önkormányzatának Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága PÁLYÁZATOT HIRDETSporttámogatás elnyerésére A pályázat célja: Csurgó területén működő, kiemelt támogatásban nem részesülő sportegyesületek alapító okiratukban megfogalmazott célok támogatása. Pályázati feltételek:Csurgó területén működő és bejegyzett sportegyesületek, melyek alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatnak, valamint nonprofit…

Események

K okt. 06 @ 8:00AM -
ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
Szo okt. 10 @ 1:00PM - 06:00PM
Múzeumi elvonulás
Sze okt. 14 @ 5:00PM -
Író-olvasó találkozó
P okt. 16 @ 4:30PM -
"Szüret idején" kiállítás
Szo okt. 17 @ 8:00AM -
Hegykapu fesztivál
H okt. 19 @ 4:30PM -
Az 1956-os berzencei sortűz
Sze okt. 21 @ 4:30PM -
"Egy nép kiáltott. Aztán csend lett." - előadás
Cs okt. 22 @ 5:00PM -
Október 23. - városi ünnepély
P okt. 30 @ 5:00PM -
Csokit vagy csalok

Eseménynaptár

Előző hónap November 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1
week 45 2 3 4 5 6 7 8
week 46 9 10 11 12 13 14 15
week 47 16 17 18 19 20 21 22
week 48 23 24 25 26 27 28 29
week 49 30
Előző hónap December 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6
week 50 7 8 9 10 11 12 13
week 51 14 15 16 17 18 19 20
week 52 21 22 23 24 25 26 27
week 53 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C