Szabó Sándor alpolgármester köszönti a megjelenteket Amatőr irodalmi fordítóverseny Csokonai és Preradović munkásságának fordítása című versenyen vettek részt magyar és horvát diákok. A határon átnyúló horvát-magyar rendezvényre 2019. március 5-én Csurgón, a Csokonai Közösségi Ház nagytermében került sor. A Csurgó Város Önkormányzata szervezésében, a “Preradović…
Az ételek modernizálásának, a mai kor követelményeihez igazításának, azok egészségesebb elkészítésének céljával országos közétkeztetési versenyt hirdetett 2019-ben az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a NÉBIH. A versenyre az ország minden tájáról várták a tudásukat megmérettetni kívánó közétkeztetőket. A szervezők és a zsűri a magyarországi realitásoknak…
A díjazott boros gazdák egy csoportja, jobbról Ács Ferenc, mellette Ács Boglárka az est háziasszonya Fehér, rosé és vörösbor kategóriában összesen 305 bormintával neveztek a szőlős gazdák a 2019. február 23-án megrendezett XXII. Nemzetközi, de egyben a Délnyugat-Balatoni Hegyközség 2019. évi borversenyére. A felvonultatott valóban…
Hirdetmény A KASZÓ Zrt. 2019. Február 15-től 2019. március 31-igaz intenzív vadásztatás miatt a teljes erdőterületére erdőlátogatási tilalmat rendelt el. A korlátozás 7- 17 óráig tart! Az erdőterületet látogatni tilos! Járművel (kerékpárral is) az erdőterületre behajtani bármely időpontban tilos! Kutyát az erdőben póráz nélkül sétáltatni…
Hirdetmény A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. 2019. február 01-től 2019. február 28-igaz Iharosivadászterületére átmeneti és teljes erdőlátogatási korlátozást rendelt el intenzív vadásztatás miatt. A korlátozás 0-24 óráig tart. A korlátozás nem érinti a SEFAG Zrt munkavállalóit, az érvényes vállalkozói szerződéssel munkát végző vállalkozókat, a…
Audiovizuális verseny Csokonai és Preradović munkásságának feldolgozásával című versenyen vettek részt magyar és horvát diákok. A határon átnyúló horvát-magyar rendezvényre 2019. február 12-én Csurgón, a Csokonai Közösségi Ház nagytermében került sor. A Csurgó Város Önkormányzata szervezésében, a “Preradović & Csokonai - celebration of romantic poets…

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1 2
week 45 3 4 5 6 7 8 9
week 46 10 11 12 13 14 15 16
week 47 17 18 19 20 21 22 23
week 48 24 25 26 27 28 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C