Eger város volt pedagógusa Kaslik Józsefné ösztöndíjat alapított a 2004-ben tragikusan elhunyt lányai emlékére. A Kaslik Gabi ösztöndíj átadására Egerben, míg a Kaslik Edit ösztöndíj átadására Csurgó városában kerül sor minden év szeptemberében.

Az ösztöndíj célja, hogy segítse egy-egy olyan fiatal célbajutását, aki általános és középiskolai tanulmányi eredményei alapján bizonyítottan tehetséges. A művészet vagy valamely tudományág területén felmutatta tehetségét vagy valamely sportágban bizonyította szorgalmát, kitartását; illetve valamilyen szaktárgy területén tanulmányi versenyt nyert.

Idén 12. alkalommal került átadásra a Kaslik Edit ösztöndíj Csurgón az Őszi fesztivál keretében.

Az alapító Kaslik Józsefné által létrehozott Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért Kuratóriuma döntése értelmében Kaslik Edit ösztöndíjban részesült Horváth Aurél.

Csurgó Város Képviselő-testülete a felsőfokú tanulmányaikat végző csurgói hallgatók számára megalapította a „Festetics Ösztöndíjat” a nagy iskolai mecénás, gróf Festetics György emlékére, a főiskolai és egyetemi tanulmányaikat folytató, tehetséges, kiemelkedő előmenetelű hallgatók munkájának elismerése céljából.

A Festetics-ösztöndíj nyertesei voltak: Dobri Laura, aki a Kaposvári Egyetem tanítói szakának hallgatója és Cservég Viola, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szabad bölcsészet szakának hallgatója.

Gratulálunk az ösztöndíjaasoknak és további sok sikert kívánunk életükhöz és további tanulmányaikhoz!

Kategória: Hírek

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1 2
week 45 3 4 5 6 7 8 9
week 46 10 11 12 13 14 15 16
week 47 17 18 19 20 21 22 23
week 48 24 25 26 27 28 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C