2026. február 27., péntek 12:42

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megtartott ünnepségről Kiemelt


Megemlékeztünk a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján azokról, akik valamilyen
módon áldozatai voltak az elnyomó rendszer gépezetének. Kik is voltak ők? Nemcsak a
kivégzettek, hanem mindenki, akit a rendszer bármilyen módon megnyomorított: a Gulag
munkatáboraiba hurcoltak, a koncepciós perek áldozatai, a kuláknak kikiáltott, vagyonuktól
megfosztott gazdák, a kitelepítettek ezrei, a vallásuk vagy politikai nézeteik miatt üldözött
polgárok, a családtagok, akiket megbélyegeztek és ártatlan családtagjaik okán háttérbe
szorítottak.
Köszönjük minden résztvevőnek, akik felvállalták, hogy az élettörténetüket megosztják a
jelenlévőkkel. Ezúton is köszönjük Cseh Tamás igazgató úrnak, hogy bevezetőjében
megismertette a korszak jellemzőit és kérdéseivel végig kézben tartotta a beszélgetés fonalát.
Szívbe markoló és szomorú élményekkel gyarapodhattunk az est folyamán.
Az eseményekre jó ráhangolódást adott a Kiss Angyal Ernő Dalkör énekeivel, melyek a
korszakot idézték. Megtisztelte kiállításával az eseményt Váradi Gyula (Történelmi
Igazságtétel Bizottsága) Barcsról, melyet még két hétig látogathatnak az érdeklődők.Végül a
barcsi nyugdíjas kórus adta elő műsorát.
Ez a nap arra is emlékeztetett minket, hogy a szabadság és a demokrácia nem magától
értetődő értékek, hanem olyan vívmányok, amelyekért sokan az életükkel vagy a
szabadságukkal fizettek.

Megjelent: 432 alkalommal

Események

Szo ápr. 18 @ 6:30PM -
KÁRPÁTIA koncert
V ápr. 19 @11:00AM -
Koncertmise
Szo ápr. 25 @ 7:00PM - 09:00PM
Mézes Hetek

Eseménynaptár

Előző hónap Május 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3
week 19 4 5 6 7 8 9 10
week 20 11 12 13 14 15 16 17
week 21 18 19 20 21 22 23 24
week 22 25 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Június 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 23 1 2 3 4 5 6 7
week 24 8 9 10 11 12 13 14
week 25 15 16 17 18 19 20 21
week 26 22 23 24 25 26 27 28
week 27 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C