IliaCsaba

Szeretettel köszöntöm Csurgó város honlapján!

Kedves Látogató!

Csurgó több, mint egy vidéki kisváros! Ezeresztendős történelme során birtokot adott az Árpád házi királyoknak, gazdagította a johannitákat, földje termett a híres Zrínyi és Festetics nagybirtokos családoknak. Falai közt otthonra lelt Csokonai Vitéz Mihály, kenyeret adott Együd Árpád asztalára, kiművelte az ifjú Baksay Sándort. Szinte végeláthatatlan a sor városunkhoz kötődő, a magyar történelmet vagy éppen kultúrát meghatározó személyek felsorolásában. A múltban az ő vezetésük, iránymutatásuk mellett fejlődött a város és érte azt el, hogy járásszékhelyként legyen Somogy vármegye egyik meghatározó települése. A mindenkor itt élők vendégszeretete, nyitottsága és szorgalma lendítette át a magyar történelem vérzivataros évszázadain a várost. Büszkék vagyunk történelmünkre. Büszkék vagyunk elődjeink eredményeire. Büszkék vagyunk a teremtett értékeinkre.

Hisszük, hogy összefogással a legkomolyabb kihívások is legyőzhetők. Példával szolgált számunkra saját történelmünk. Bizonyították családjaink. Erősítették ebbéli hitünk a barátaink.

Valljuk, hogy valódi fejlődés rengeteg tanulással, a megszerzett tudás alapozta munkával és a tapasztalatok fundamentumán születő innovációkkal érhető el. Történelmi időket élünk. Noha földjeinken béke honol a szemünk láttára zajló technológiai forradalom jelenttette kihívások új ismeretek megszerzésére, feladatok megfogalmazására, fortélyos megoldásokra sarkallnak mindannyiunkat.

Tudjuk, hogy a jól működő közösség a valódi tényleges megtartó erő. A régióra jellemző demográfiai folyamatok kedvezőtlen irányát módosítanunk kell. Ehhez elengedhetetlen az a hitvallás, mely szerint minden egyes itt élő, ide látogató, vagy Csurgó város után érdeklődő személyt egyedi érték képviselőjének, páratlan ötletadónak, közösségünk különleges szereplőjének tekintjük.

Felelősek vagyunk. Felelősek a múltban itt tevékenykedő, értékteremtő közösségnek. Felelősek a ma Csurgón élő, városunkba látogató embereknek. Felelősek a jövő nemzedékeinek.

Hitünk a közösség erejében, felhalmozott kollektív tudásunk és felelőségérzetünk irányít minket a jövőbe vezető utunk építésében. Arra hívjuk Önt, kedves Látogató, hogy tartson velünk! Legyen Ön is részese Csurgó hétköz- és ünnepnapjainak!

Hit. Tudás. Érzelem. Ebben a szentháromságban fogalmazzuk meg haladásunk zsinórmértékét.

Ilia Csaba
polgármester

 

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1 2
week 45 3 4 5 6 7 8 9
week 46 10 11 12 13 14 15 16
week 47 17 18 19 20 21 22 23
week 48 24 25 26 27 28 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C