2017. március 24., péntek 15:31

650 millió forintból újulhat meg Csurgó református gimnáziuma Kiemelt

Új tornacsarnok építése, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium főépületének részbeni rekonstrukciója, továbbá egy energiahatékonysági fejlesztés is megvalósulhat – hangzott el az intézmény március 24-én tartott sajtótájékoztatóján.

Kovács József iskolaigazgató elmondta: Hosszabb folyamat előtt állunk, azonban sok előzetes tervünk van már. Az iskola főépületének az energetikai célú rekonstrukciója nagyon sok mindent takar nyílászárók cseréjétől a napelemek felszerelésén át a világítás, fűtés korszerűsítésén keresztül komoly belső megújulást jelent. Azt szeretnénk, hogy az épület tetőtéri szigetelése is megvalósuljon. Az új, 200-300 főt befogadó lelátóval rendelkező, szabvány kézilabda méretű tornateremet terveink szerint az új kollégium mögé szeretnénk építeni. A kivitelezés során kiemelt figyelmet fordítunk a pálya borításának minőségére.

Szászfalvi László országgyűlési képviselő hangsúlyozta: A Magyar Kormány kiemelten fontosnak tartja a magyarországi történelmi egyházak és a kárpát-medencei történelmi egyházak munkáját, értékteremtő szolgálatát. Az elmúlt hét esztendőben az állam többszörösen megemelte ezeknek a történelmi egyházaknak a kormányzati, állami támogatását.

Nagy Csaba a Somogyi Református Egyházmegye esperese elmondta: Ekkora támogatást iskolánk korábban még nem kapott, így nagy várakozással, örömmel és bizakodva tekintek előre. A Dunántúli Református Egyházkerület egésze 2016-ban 5,122 milliárd forintot kapott intézményeinek rendbetételéhez, támogatásához. A középiskoláink fejlesztése ebből az összegből valósul meg. Csurgón túl Kaposvár is 650 millió forint támogatást nyert, így Somogy az összkeretből 1,3 milliárd forinttal részesült.

Az eseményen Szászfalvi Bence a CSNKC elnöke, valamint Erdélyi Péter a CSKK ügyvezető igazgatója a beruházás utánpótlás nevelő szerepét hangsúlyozták.

SZB

Megjelent: 6805 alkalommal

Események

Szo ápr. 18 @ 6:30PM -
KÁRPÁTIA koncert
V ápr. 19 @11:00AM -
Koncertmise
Szo ápr. 25 @ 7:00PM - 09:00PM
Mézes Hetek

Eseménynaptár

Előző hónap Május 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3
week 19 4 5 6 7 8 9 10
week 20 11 12 13 14 15 16 17
week 21 18 19 20 21 22 23 24
week 22 25 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Június 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 23 1 2 3 4 5 6 7
week 24 8 9 10 11 12 13 14
week 25 15 16 17 18 19 20 21
week 26 22 23 24 25 26 27 28
week 27 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C