2017. szeptember 21., csütörtök 16:08

TeSzedd Csurgón! - önkéntes munkával mutattak példát a Csurgói Járási Hivatal dolgozói Kiemelt

Hetedik alkalommal hirdette meg a TeSzedd önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót a Földművelésügyi Minisztérium. Az önkéntes hulladékgyűjtő mozgalomban évről-évre egyre többen vesznek részt, melyhez idén a Somgy Megyei Kormányhivatal is csatlakozott.

Kormánymegbízott úr felhívására a kormányhivatal, illetve a járási hivatalok állami tisztviselői is részt vehettek ebben az akcióban. Nagyon fontos és hangsúlyozandó, hogy ez egy önkéntes feladat volt, melybe a Csurgói Járási Hivatal állami tisztviselőinek egy kollektívája is csatlakozott 12 fővel. Az akció megtartására szeptember 15-17 között volt lehetőség. Kollégáim 15-én, péntek délután álltak neki ezt a feladatot megvalósítani Csurgó város területén. A Sótonyi László Sportcsarnok környékén, a Lidl parkolóban, a Széchenyi téren, a Baksay utcai játszótéren, az Autóbuszállomás környékén, valamint a II. János Pál téren a templomkert környékén szedték össze a hulladékokat. Az akció keretében veszélyes hulladékot nem szedhettek, így a különböző eldobált, parkokban található szennyező anyagokat, PET palackokat, nejlonzacskókat szedték össze. Végeredményül több zsák szemét gyűlt össze. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezzel az akcióval nem csak a közvetlen környezetünk épségének megőrzése a cél, hanem, hogy példát lehessen mutatni arra, hogy a szemetelés milyen káros hatással van, továbbá, hogy ezeket a szemeteket akár önkéntes elhatározásból is össze lehet szedni - összegezte Maronics Gábor a Somogy Megyei Kormányhivatal Csurgói Járási Hivatalának hivatalvezetője.

DSC01023

DSC01029

DSC01035

DSC01040

SZB

Megjelent: 4463 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. szeptember 21., csütörtök 16:56

Események

K okt. 06 @ 8:00AM -
ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
Szo okt. 10 @ 1:00PM - 06:00PM
Múzeumi elvonulás
Sze okt. 14 @ 5:00PM -
Író-olvasó találkozó
P okt. 16 @ 4:30PM -
"Szüret idején" kiállítás
Szo okt. 17 @ 8:00AM -
Hegykapu fesztivál
H okt. 19 @ 4:30PM -
Az 1956-os berzencei sortűz
Sze okt. 21 @ 4:30PM -
"Egy nép kiáltott. Aztán csend lett." - előadás
Cs okt. 22 @ 5:00PM -
Október 23. - városi ünnepély
P okt. 30 @ 5:00PM -
Csokit vagy csalok

Eseménynaptár

Előző hónap November 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1
week 45 2 3 4 5 6 7 8
week 46 9 10 11 12 13 14 15
week 47 16 17 18 19 20 21 22
week 48 23 24 25 26 27 28 29
week 49 30
Előző hónap December 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6
week 50 7 8 9 10 11 12 13
week 51 14 15 16 17 18 19 20
week 52 21 22 23 24 25 26 27
week 53 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C