Csurgó 1000 éves történelméből a 100 évvel ezelőtti sorsfordító napokra segít ráhangolni 10 évvel ezelőtt elhunyt Takáts Gyula Kossuth- díjas kaposvári költőnk, aki egykori csurgói látogatása során Virág György tanár úr lakásán azt jövendölte, hogy Csurgót Bohuniczky Szefi írónő teszi még híressé. A neves Nyugat folyóirat munkatársa volt, sikeres, elismert írónő. Csak kevesüknek adatott meg, hogy két alkalommal, 1938-ban és 1942-ben megkapta a rangos Baumgartner- díjat, amely József Attilának sem sikerült, bár ez nem adhat okot semminemű méltánytalan összehasonlításra. Egykori háza ma is áll a Baksay utcában.

Berkes Józsefnétől, a gimnázium egykori hivatalsegédétől hallottam először a nevét. Tőle tudom, hogy fiatalasszonyként hozományba kapta. Berkes néni Bódi Ferenc és felesége, Hadik Magda szobrászművész bejárónője volt a Csokonai utcában. Amikor pedig Bódiék és Mallerék a második világháború után Budapestre költöztek, a fővárosban a két asszony, az írónő és szobrásznő Csurgón megalapozott barátsága tovább mélyült. Szefi néni „kalapos” fényképe egy kiadós fővárosi beszélgetésünk eredményeként Hadik Magda jóvoltából került a református gimnázium tulajdonába.

Szerencsére 1989-ben, de már csak 20 évvel a halála után napvilágot láthatott az írónő terjedelmes Otthonok és vendégek című visszaemlékezés- kötete, benne megannyi Csurgóra- utalással.

1912-ben ment férjhez Maller Dezső (1881-1956) gimnáziumi tanárhoz. A „boldog békeidők” utolsó éveit itt élték: „Augusztus végén elfoglaltuk luxussal berendezett csurgói lakásunkat. A hat szobában édesanyám előre elrendezett mindent. A büfé és a pohárszék márványlapjai megteltek nászajándékjaink ezüstjeivel, a fiókokban tizennyolc személyes evőeszközkészlet lett elhelyezve, a metszett üvegek mögött drága porcelánok, szép üvegholmik sorakoztak. A padló tele szőnyegekkel, a falak képekkel. Hogy mindez tökéletes boldogságot nyújtson, édesanyám közénk helyezte betanított szobalányát, és főznöm sem kellett.”

Bohuniczky Szefi irodalmi pályája Csurgón kezdődött. Sok ekkori és későbbi novella, regény kedvelt témája a megélt kisvárosi élmény. Nemcsak olvasta, írt is a Nyugatba.

Írói próbálkozásaiban Móricz lett a mintaképe: „Móricz Zsigmond műveivel különös viszonyba kerültem. Már akkor éreztem, hogy résen kell állnom, mert ő az az író, akinek hatásából nehezen tudok kiszabadulni. De hiába védekeztem, első Csurgón írt novellapróbálkozásaim Móricz- utánzatok lettek.”

„A könyveket, a természetet egyformán szerettük. Óriási sétákkal bejártuk a vidék dombjait, völgyeit, eljutottunk a Dráváig, a szép táj felfrissített, és mielőtt hazamentünk, a gyékényesi restiben pompás vacsorát fogyasztottunk.”
A Magyar Államvasutak ekkor élte virágkorát. Hol van ma már a gyékényesi resti, a pár óra alatt Bécsbe eljuttató gyorsvonat!

„Ezután minden második héten Bécsbe rándultunk. A délben felültünk a gyorsvonatra, és este már valamelyik színházban vagy szórakozóhelyen faltuk a várost. Egy bécsi kirándulásunk alkalmával a Grabenen fekete díszmagyarba öltözött úr jött szembe velünk, s nyugodt közönnyel haladt a Kohlmarkt irányába. – Tisza István – súgta az uram. A puritán, komoly ember különös jelenség volt az életvidám bécsiek között. – Menjünk utána – biztatott az uram, és követtük Tiszát a Burg bejáratáig. Döbbenet és rémület töltött el: Azt az embert követtük, aki felett gyermekkoromban annyi vitázó csatát hallottam, mert nagyanyám gyűlölte, anyám pedig rajongva bámulta. Eléje kerültünk, hogy még egyszer az arcába nézzek. Tisza István felnézett, tekintetünk találkozott. Éles fényű szemekre emlékezem, tiszta arcra.”

Az 1918. évi tanévkezdést az összeomlás, a tengernyi szenvedés tette zaklatottá: „Mire visszakerültünk Csurgóra, feldúltságot tapasztaltunk. – A bűnösök most bűnhődni fognak – mondták a hadiözvegyek, ás antiszemita hangok meg jegyzők elleni vádak keltek szárnyra. Egy október végi napon rémült arccal érkezett a Kaszinóból az uram haza.
Előttem lőtték le a Sugárúton a másodjegyzőt, senki sem mert a segítségére menni, rettenetes dolgok kezdődnek! Másnap este a hét csurgói szabadkőműves összeült a nappalinkban tanácskozásra. Arról volt szó, hogy lehetne a fellobbant antiszemitizmust és gyűlölködést megállítani. Késő éjszakáig együtt voltak, de amint megtudtam, meddő beszélgetés volt csak, az ostobaságokra nem találtak okos tanácsot... Mert az uram kimaradt a háborúból, velünk szemben is nőtt a gyűlölet.

-Beléptél a kommunista pártba? -kérdeztem.
-Nem léptem be. Szabadkőműves vagyok, semmiféle párthoz nem kívánok tartozni, de ez a rettenetes háború meg fogja változtatni a világ arcát, más élet kezdődik.”

Maller Dezső a csurgói Református Gimnázium Önképzőkörének volt tanárelnöke. Pókos Ferenc tanár 1969-ben egy konferencián mondott hozzászólásában ismertette először az emlékezetes önképzőköri ülést. Már három nappal halála után, 1919. január 30-án megemlékeztek Ady Endréről. Az önképzőköri jegyzőkönyv szerint „hangoztatták ellene a hazafiatlanság vádját, holott alig volt nála tősgyökeresebb magyar ember, nem a hazát támadta ő, hanem a közállapotokat, a maradiakat, s a társadalom ezer meg ezer hibáját, fel kell tehát oldanunk a hazafiatlanság vádja alól.”
1919 márciusának első felében a kultuszminisztérium elrendelte, hogy minden vidéki gimnázium küldjön szociális átképzésre tanárt, és ő elvállalta.

A férjétől levelet kapott, hogy Bogláron a somogyi tanítók részére szociális tanfolyamot tartanak, ő a vezető, készüljenek a nyarat Bogláron tölteni.

1920 nyarán váratlanul Kaposvárra hurcolták. A vádakat pontról pontra cáfolták, az egyikre azonban élete végéig büszke lehetett: „Maller Dezső mint a csurgói főgimnázium irodalmat előadó tanára, diákjai előtt népszerűsítette Ady Endre destruktív költészetét.”

Az 1920-as egyházmegyei, egyházkerületi és konventi határozat állásától is megfosztotta, a háború után azonban hasznára vált. 1945-ben az egyházmegyei bíróság igazolta: Maller Dezső „a volt Tanácsköztársaság alatti politikai magatartása, politikai meggyőződése miatt mozdíttatott el állásából, s szenvedte elítéltetésének minden következményeit, mint a 385/1945. M. E. sz. rendelet első paragrafusa expressis verbis mondja ki, hogy az ilyen elítélt azonnal rehabilitálandó.”

Ismét visszatért a család Csurgóra, de a Baksay utcai ház már nem az övék volt, hanem a Csokonai u. 15.-be, és az 1945/46-os tanévben Dezső bácsi (Megyasszay Gy.Béla tanár úr nevezte így) nyugdíjjogosultságot szerzett.
Bohuniczky Szefiből háború utáni rövid visszaköltözése során Csurgón lett Szefi néni. Peti Erzsébet, a helyi egykori kiváló könyvesbolt vezetője a szomszédjukban lakott, és hozzá járt németórákra. Jóleső érzéssel emlegette Szefi néni finom süteményeit, amelyekkel mindig megkínálta őket.

Ezután Pestre költöztek, ahol a tanár úr az 1956-os forradalom alatt halt meg. A harcok miatt nem lehetett a Farkasrétre szállítani. Mindenki oda temette halottait, ahova tudta, így később kapták meg a végtisztességet. Az emlékirat e része már a Vigília 1990. 10. számában jelenhetett meg: „Szombaton, november 10-én temettük el az uramat a kertben, az egyik tiszafa mellé. Éjjel nem aludtam, és reggelre kieszeltem, hogy az antik szekrényt, amelyben az uram ruhái álltak, kiürítem és ideiglenesen abban temetjük el... Akkor begöngyöltem tiszta lepedőbe, és egy tenyérnyi fáslival, lábaitól fel a válláig körültekertem, hogy így tegyék a szekrénybe. Temetésén az egész villa ott volt, Székánné virágot is hozott. Én csak két rozmaringágat tudtam a szíve fölé tenni, mielőtt lezárták a szekrényt. A rozmaringbokrot még Csurgóról hoztuk Pestre magunkkal.”

H. J.