2018. december 20., csütörtök 15:42

Meghitt, karácsonyi hangulatban telt a Családi Karácsony Kiemelt

A Csurgói Napsugár Szociális Intézmény és a Csurgói Napsugár Egyesület közös együttműködésével meghitt, karácsonyi hangulatban telt a december 20-án megrendezett Családi Karácsony rendezvény, melyen az intézmény ellátottjai, dolgozói és az ellátottak családtagjai is jelen voltak.

- Ebben az évben is az intézményünk, illetve egyesületünk összefogásával készültünk a Családi Karácsonyra. A meghívottak az intézmény ellátottjainak családtagjai, önkéntesek, egyesületi tagok, valamint olyan támogatók, akik az év során különböző módon támogattak bennünket.

Sajátkészítésű ajándékokkal, műsorral és álló fogadással készültünk. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az alapanyagokat ezúttal is a saját kertünkből besavanyított, szárított, aszalt, fagyaszott termékekből készítettük nagyon nagy szeretettel és nagyon nagy előkészületekkel.

A műsorba mindig igyekszünk minden ellátottunkat bevonni, tehát nem akadály, hogy valaki kerekesszékes, akár beszédhibás. Elhangzottak olyan versek, melyek kicsit nehezebben érthetőek voltak, de óriási nagy fejlődés, hogy ki mernek állni, bátorkodnak, a két sorból négy sor lesz. Évről-évre hosszabb verseket tanulnak be. Azt gondolom, hogy akinek szól a vers igazán, a családoknak, azok minden szót hallanak és értenek annak ellenére, hogy beszédhibások is mondanak az idén már verset - összegezte Vassné Huszics Bernadett intézményvezető.

SZB

Megjelent: 2514 alkalommal

Események

H szept. 21 @ 5:00PM -
Közmeghallgatás
K szept. 29 @10:00AM - 04:00PM
Egészségügyi szűrés
K okt. 06 @ 8:00AM -
ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
Szo okt. 10 @ 1:00PM - 06:00PM
Múzeumi elvonulás
Sze okt. 14 @ 5:00PM -
Író-olvasó találkozó
P okt. 16 @ 4:30PM -
"Szüret idején" kiállítás
Szo okt. 17 @ 8:00AM -
Hegykapu fesztivál
Sze okt. 21 @ 4:30PM -
"Egy nép kiáltott. Aztán csend lett." - előadás
Cs okt. 22 @ 5:00PM -
Október 23. - városi ünnepély

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4
week 41 5 6 7 8 9 10 11
week 42 12 13 14 15 16 17 18
week 43 19 20 21 22 23 24 25
week 44 26 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1
week 45 2 3 4 5 6 7 8
week 46 9 10 11 12 13 14 15
week 47 16 17 18 19 20 21 22
week 48 23 24 25 26 27 28 29
week 49 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C