2015. augusztus 26., szerda 12:24

Lovat és szerszámgépeket loptak Kiemelt

Egy csurgói és két lábodi férfit gyanúsít a rendőrség.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy csurgói és két lábodi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. május 21-én 17 óra és 2015. május 22-én 5 óra közötti időben Jákóban, egy villanypásztorral körbekerített területről ismeretlen tettesek egy lovat tulajdonítottak el. Ugyanebben az időszakban szintén ismeretlenek Csurgón, egy önkormányzati raktár ajtajáról levágták a lakatot és onnan motoros fűkaszákat loptak el. A Csurgói Rendőrőrs állománya azonnal megkezdte az adatgyűjtést és tanúkutatást, amelynek eredményeképpen azonosítottak és elfogtak egy 22 éves csurgói, valamint egy 45 éves és egy 46 éves lábodi lakost, akik a szerszámgépek eltulajdonításával gyanúsíthatóak. Az adatgyűjtés alkalmával információ merült fel arra vonatkozóan is, hogy a lovat a fiatalember és 46 éves társa vezette el a legelőről, majd egy utánfutós autóval elvitték, és a fűkaszákkal együtt eladták. A nyomozók a Hobolon megtartott házkutatás keretében megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított állatot és a gépeket.

A rendőrök V. R.-t, Cs. L.-t és L. V.-t gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásuk indítványozására. A három férfi előzetes letartóztatását a Kaposvári Járásbíróság 2015. június 8-án elrendelte.

A nyomozók a lovat gazdájának visszaadták, míg a motoros fűkaszákat 2015. augusztus 14-én adták át a tulajdonos önkormányzat képviselőjének.

Forrás: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/lovat-es-szerszamgepeket-loptak

Megjelent: 3171 alkalommal

Események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Előző hónap Július 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 27 1 2 3 4 5
week 28 6 7 8 9 10 11 12
week 29 13 14 15 16 17 18 19
week 30 20 21 22 23 24 25 26
week 31 27 28 29 30 31
Előző hónap Augusztus 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 31 1 2
week 32 3 4 5 6 7 8 9
week 33 10 11 12 13 14 15 16
week 34 17 18 19 20 21 22 23
week 35 24 25 26 27 28 29 30
week 36 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C