2020. június 19., péntek 18:08

Füstös János polgármester 2020. június 19-i sajtótájékoztatója Csurgó aktuális ügyeiről Kiemelt

Aktuális ügyekről számolt be Füstös János Csurgó Város polgármestere 2020. június 19-én pénteken tartott sajtótájékoztatóján.

Tisztelt Csurgóiak, nagy tisztelettel köszöntök mindenkit a mai sajtó tájékoztatónkon. Mint azt mindenki, bizonyára önök is tudják, a tegnapi napon, az életbe léptetett veszélyhelyzet feloldásra került. Közel 100 nap telt el azóta, mióta megváltozott az életünk, és olyan szabályokkal, olyan módszerekkel, és olyan eljárásokkal kellett szembesülnünk, amire korábban még nem volt példa. Én azt gondolom, hogy ahogy Magyarország, úgy Csurgó is jól teljesített. Örömteli hír az, hogy Csurgó városában nem volt koronavírussal fertőzött személy. Néhányan voltak karanténban, járványügyi megfigyelés alatt, de mindenkinek a tesztje végül is negatív lett. Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon fontos dolog. Még emlékszem arra a szombati napra, március 14-re, amikor is összehívtam az intézményvezetőket, képviselőtársaimat, és a veszélyhelyzet bejelentését követően beszéltük meg azt, hogy itt helyi szinten a városban, nekünk milyen intézkedéseket kell tennünk. Óvodára, bölcsődére, egyéb kulturális, szociális intézményekre, és itt az önkormányzatnál, melyek azok a szabályok, azok a jogrendek, melyet nekünk követni kell, és a hétfői napon már ezek életbe is tudtak lépni.

Most hála Istennek véget ért ez a folyamat, és bízunk benne, hogy talán nemcsak egy szünet lesz, hanem végérvényesen elfeledhetjük ezt a készültséget. Hiszen nagyon sok embernek az életét ez átalakította. Egy régi, jó mondással élve: „jobb félni, mint megijedni”. Azt gondolom, hogy ebben a mondásban nagyon sok minden bent van. Hiszen tudom azt, hogy nagyon sokan mondták, hogy talán túlzóak is voltak ezek az intézkedések, és már sokan szeretnének akár rendezvényt tartani, akár különböző olyan programokat megvalósítani, amik azelőtt egyszerűbben és könnyebben megszervezésre kerültek. Én mégis mindenkit óvatosságra intenék, hiszen halljuk a híreket, halljuk azt, hogy elképzelhető ősszel egy második hullám. És ebből kifolyólag is, a veszélyhelyzet az megszüntetésre került, viszont 6 hónapra kihirdetésre került egy járványügyi készültség, ami továbbra is azt hivatott szolgálni, hogy akár családon belül, akár az önkormányzatnál, és az országban is mégiscsak körültekintően járjunk el minden területen.

Ahogy önök előtt is ismert a tegnapi naptól megszűnt az idősebbek vásárlási idősávja is. Ezt tudom, hogy nagyon sok idős már nehezményezte, egyre nehezebben tudták megoldani ezt a 9-12 óra közötti vásárlást. Tehát ez is most egy új dolog. Egyedül az arcvédő maszknak a viselése, ami kötelező, az intézményekben, bevásárló helyeken, és tömegközlekedési eszközökön. Rendezvények is tarthatók 500 főig. Ugyanakkor továbbra is, mi is úgy gondoljuk, hogy ilyen nagyobb szabású rendezvényeket egyelőre nem tartunk. Az hogy az Őszi Fesztivált megszervezzük vagy nem, jelenleg még egyeztetés alatt áll. Elképzelhető, hogy valamilyen szerényebb, mezőgazdasági kiállítás megszervezésre kerül, de még mi is folyamatosan tájékozódunk, és várjuk az érkező híreket.

DSC 2706

Az intézményrendszerrel kapcsolatosan a következőt szeretném elmondani. Hétfőtől visszaáll és korlátozás nélkül vehető igénybe valamennyi egészségügyi ellátás. A háziorvosoknál, és a szakorvosoknál, ez a bevezetett 4 beteg/ óra szabály érvényét veszti, viszont telefonos bejelentkezés után vehető igénybe az ellátás. Én azt kérem mindenkitől, hogy elsősorban telefonon tájékozódjon az egészségügyi dolgozóktól az időpont egyeztetés kapcsán. Az óvodáink működnek, a bölcsőde is működik 100%-os kihasználtsággal. A könyvtár a hétfői nappal kinyitott, és eddig ugye úgy működött, hogy a keddi nap szünnap volt, most azonban próbálják megoldani, hogy a keddi nap ne legyen szünnap. A hét minden napján próbálják fogadni a látogatókat. Az eddig megszokott, a veszélyhelyzet meghirdetése előtti nyitvatartási időben fogadják a keddi napon is a látogatókat. A közösségi ház, múzeum, sportcsarnok, történelmi park, történelmi parkban lévő Csokonai kiállítás is a hétfői napon megnyitásra kerül. A veszélyhelyzet megszüntetésre került, erre lehetőségünk van, tehát ez is egy nagyon fontos dolog. Visszaáll valamennyi intézmény működése, a megszokott rendhez.

És amit nagyon sokan kérdeztek tőlem az az uszoda. Az uszodával kapcsolatosan a következőről tudom tájékoztatni a lakosságot. Jövő héten szombati napon, június 27-én fog megnyitásra kerülni az uszoda, és ezt követően fogja várni a látogatókat. Reméljük az időjárás addigra javulni fog és még többen fogják látogatni ezt az intézményt is.

Az elmúlt három hónapban, az elmúlt száz napban én igyekeztem tájékoztatni a lakosságot egyrészt a koronavírus járvány okozta helyzetről, az azzal kapcsolatos lépésekről, teendőkről. Gyakorlatilag a képviselő-testület ez idő alatt nem működött. A tegnapi naptól viszont újra lehetőség van képviselő-testületi ülést tartani, amit várhatóan jövő hét folyamán már szeretnénk is megtartani.

Az elmúlt három hónapban számos intézkedés, lépés történt annak érdekében, hogy itt helyi szinten mi is próbáljuk segíteni a lakosokat, az intézményeket, az ellátottakat. Polgármesteri határozatok születtek. Egy-kettőt emelnék ki, ami a járvánnyal összefüggésbe hozható. A pénzbeli, és természetbeni szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet került módosításra. Illetve bevezetésre került egy támogatási forma. A Napsugár Egyesület által koordinált adomány számlaszáma került meghatározásra, melyre nagyon szépen érkeztek adományok, mind a helyi lakosoktól, mind a helyi vállalkozóktól, intézményektől, illetve országos kiterjedésű egyesületektől, és segélyszervezetektől is kaptunk adományokat. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki ebben a három hónapban dolgozott, és kivette a részét valamilyen formában a védekezésben, akár bármelyik intézményünknél tette a munkáját. Azt a munkáját, ami azért egy kicsit más volt, mint korábban, hiszen fontos volt, hogy betartsuk a járványügyi szakemberek által meghatározott szabályokat, a jogszabályokat, de mégis a feladatellátást is biztosítani kellett. Tehát én mindenkinek szeretném megköszönni ezt a munkát, amit itt ebben a három hónapban tanúsított. Lakosoknak, intézményeknek, dolgozóknak, időseknek és fiataloknak egyaránt. Hiszen ez egy olyan időszak volt, amelyre az elmúlt száz évben nem volt példa. Bízunk abban, hogy ez talán most itt befejeződött, de ahogy mondtam fontos az, és a szakemberek is erre figyelmeztetnek, hogy nyitott szemmel járjunk, és az egészségünkért mi magunk tehetjük a legtöbbet, úgy hogy betartjuk azokat az intézkedéseket, azokat az előírásokat és szabályokat, amelyeket hallunk a különböző hírforrásokból, illetve, amelyek megalkotásra kerülnek jogszabályok, és törvények formájában. Én azt kérem mindenkitől, hogy a következő időszakban is ezt nyomatékosan vegye figyelembe. Tudom azt, hogy ez egy nehéz és szokatlan időszak volt, akár családoknak, kis gyerekeknek, anyukáknak, szülőknek, felnőtteknek és időseknek egyaránt, de mégis azt gondolom, hogy tényleg úgy jutottunk túl ezen a válságon, minthogyha nem történt volna semmi, nem éreztünk semmit hála Istennek ennek a járványnak a hatásaiból. Természetesen folytatódik az a munka, amit a járványügyi védekezés mellett azért folyamatosan tennünk kellett, és teszünk is.

Ahogy említettem a jövő héten már megkezdheti, illetve folytathatja a munkát a képviselő-testület. Az elmúlt három hónapban közel harminc határozatot hoztam, mint polgármester. Ezt képviselő-testületi döntések helyett kellett megtenni. Ezt követően pedig a testületnek lesz újra jogosultsága döntéseket hozni. Erre szükség is van, hiszen számos olyan előterjesztés, napirend szerepel már, amelyek kiküldésre kerültek már képviselő-társaimnak véleményezésre, amelyek biztosítani fogják a további zavartalan menetet annak érdekében, hogy az önkormányzati munka olajozottan tudjon működni.

Egy örömteli eseményről is be tudok számolni. A mai napon kettő kilencven éves állampolgárt tudtam köszönteni. Horváth Boldizsárnét, Mariska nénit, és Ráskó Józsefet az alsoki református gyülekezet gondnokát, akik az elmúlt napokban ünnepelték a kilencvenedik életévüket. Én azt gondolom, hogy nagyon nagy dolog ez az ő életükben, és a mi életünkben is. Ilyenkor, amikor idős állampolgárokat, lakosokat köszöntök, ez mindig nagyon jól eső érzés. Minidig meg szoktam kérdezni, hogy mi a hosszú élet titka. Mindenki mást mond, és belekezdenek azokba a hosszú-hosszú történetekbe, amelyek az ő életükön áthaladt, és szomorúan, vagy örömmel emlékeznek erre vissza. Innen is még egyszer jó erőt, egészséget kívánok nekik is, és valamennyi csurgói lakosnak ezt kívánom a következő időszakra, hiszen hosszú időszak van mögöttünk. Szeretnék mindenkinek a következő időszakra jó erőt, egészséget kívánni. Itt a nyár, holnapi napon már hivatalosan is, és a napéj egyenlőség kapcsán a leghosszabb nappalt fogjuk látni, és beköszönt az igazi nyári idő. Én azt kérem mindenkitől, hogy vigyázzon magára ebben a nagy nyári időszakban, és vigyázzanak egymásra. Jó erőt és egészséget kívánok! Köszönöm szépen!

Megjelent: 2747 alkalommal

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C