2020. szeptember 21., hétfő 18:31

Sajtótájékoztatón számolt be Füstös János polgármester a koronavírus-járvány második hullámának Csurgót érintő hatásairól Kiemelt

A koronavírus-járvány második hullámának Csurgót érintő hatásairól számolt be Füstös János Csurgó Város polgármestere 2020. szeptember 21-i, hétfői sajtótájékoztatóján.

Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit! Röviden szeretnék beszámolni önöknek a koronavírus-járvány második hullámának, városunkat érintő hatásairól. Az elmúlt napokban Csurgó városában is megjelent a koronavírus, ezért az alábbi tájékoztatást szeretném önöknek adni. A mai napon, azaz hétfőn jelenleg 5 főnek van Csurgón pozitív tesztje, akik jelenleg járványügyi megfigyelés alatt állnak. Továbbá 36 főt helyeztek járványügyi megfigyelés alá, s nagy részüktől a mai napon vesznek PCR teszt elvégzéséhez mintát. Ebből is láthatjuk, hogy ez a második hullám máshogy fog alakulni városunkban, hiszen alig néhány hete kezdődött el a második hullám, és már ezekről a számokról tudok beszámolni önöknek. Ezzel szemben ugye az első hullámban hál’ Istennek egy pozitív teszt sem volt a városunkban. Tehát más lesz ez a második hullám, másképp kell az ezekhez kapcsolódó intézkedéseket megtennünk.

Szeretném tájékoztatni önöket, hogy Csurgó Város hivatalos honlapján, a www.csurgo.hu-n fogunk hiteles, és naprakész információkat adni a pontos adatokról, és számokról. Kérem, ezt kövessék figyelemmel ezt az oldalt, illetve városunk Facebook oldalán is ezeket a legaktuálisabb, és legfrissebb adatokat fogjuk megjelentetni. Tudom, hogy kicsi városról van szó, és mindenki szeretne nagyon-nagyon gyorsan információhoz jutni ebben az új, technikai vívmányokkal teli világunkban, és ha valaki már egy órával később jut információhoz az azt gondolja, hogy valamiről lemaradt. Én mégis azt kérem, hogy ezeket a hivatalos oldalakat figyeljék. Csurgó város honlapján meg fogjuk jelentetni a koronavirus.gov.hu oldalt is, ahol az országos intézkedésekről, elképzelésekről, aktualitásokról, helyzetképről tudnak informálódni, úgyhogy én azt kérem mindenkitől, hogy ezeket tartsuk be, és ezek alapján informálódjunk.

Szeretném tájékoztatni önöket továbbá, hogy az intézményvezetőkkel, és a hatóságokkal folyamatos az egyeztetés. Folyamatosan egyeztetek, illetve kollégáim is az intézmények vezetőivel, a Kft.-k vezetőivel, akik az előírásoknak megfelelően teszik meg azokat az intézkedéseket, amelyek egyrészt jogszabályból adódóak, másrészt pedig ami a legcélravezetőbb, legszükségesebb, és jogszabályba sem ütközik és mind a munkáltató, mind a munkavállalót védi. A fertőtlenítőszerek rendelkezésre állnak, és minden olyan szükséges intézkedésre készen állunk, amit az elkövetkezendő időben meg kell majd tennünk. Kérjük önöket, hogy a sikeres védekezés érdekében mindenki tartsa be azokat az előírásokat, amelyekről tájékozódnak. A megelőzés érdekében kérem azt, hogy a személyes kontaktusok számát csökkentsék annak érdekében, hogy a járvány tovaterjedését lassítani tudjuk. Illetve szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét a helyes maszk viselésre. Tudom, hogy kicsit nehéz a helyzet, hiszen mondhatjuk azt, hogy az első időszakban minden tőlünk telhetőt megtettünk, a szükséges intézkedéseket, előírásokat betartottuk, és gyakorlatilag mondhatjuk azt, hogy nem láttunk kézzelfogható jelet arra vonatkozóan, hogy itt a városban lenne fertőzött. Most viszont egy teljesen más helyzetre kell készülnünk. Működnek az intézmények, működnek a vállalkozások, és a cégek. Elképzeléseink szerint amennyire ez lehetséges, szeretnénk, ha ez a továbbiakban is így maradna. De természetesen az intézményeknek a vezetőinek, illetve a munkáltatóknak vannak olyan felelősségeik, amelyek alapján ők is befolyásolni tudják a járvány terjedését. Tehát, hogyha úgy érzékelik, hogy a családban esetleg gyanús eset van, vagy igazolt pozitív teszt van, akkor a szükséges intézkedéseket meg kell, hogy tegyék.

A Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalnál ebből kifolyólag a mai napon életbe léptettünk bizonyos intézkedéseket. Szeptember 21-étől a személyes ügyfélfogadás szünetel. A hivatal dolgozói ügyfelekkel kapcsolatos feladataikat elsősorban azt kérjük, hogy online módon, és telefonon keresztül intézzék annak érdekében, hogy a járvány tovaterjedését lassítsuk. Ebből kifolyólag azt kérném mindenkitől, hogy ahogyan a többi néhány intézménynél ez már működik, telefonon, illetve online formában intézzék az ügyeket. Van néhány olyan speciális ügymenet azonban, amelyet sajnos nem lehet sem telefonon, sem online formában intézni. Erre van lehetőség természetesen, hogy ezt személyes módon intézzék az ügyfelek a megfelelő higiénés előírásoknak a betartása mellett.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat, illetve a városban a kollégák, szakemberek, az egészségügyi dolgozók is készen állnak arra, hogy minél gyorsabban, minél szakszerűbben segítsük azokat, akik már belekerültek ebbe a betegségbe. Próbáljuk meg minél jobban segíteni őket. Az is kérés, hogy mivel egy elég nagy médiafelületet kapott járványról beszélünk, nagyon-nagyon sokszor ez előkerül már a hétköznapi, baráti beszélgetésben is, én azt kérem, hogy azok, akik már elkapták ezt a betegséget, azokat is lehetőség szerint segítsük, támogassuk, hiszen mindenki másféle módon éli meg egy-egy betegség lemenetelét. Nem vagyunk egyformák. Az a cél, hogy minél gyorsabban mind a város, mind az ország túljusson ezen a második hullámon is.

Végezetül mindenkinek szeretnék kitartást kívánni és megértést mindenki irányába, és mindenki felé, hiszen tudom azt, hogy engem is többen megkeresnek azzal kapcsolatban, hogy ezt máshogy lehetne, más szabályozással, más jogszabállyal, más intézkedésekkel. Én azt kérem, hogy jelenleg ezek azok a keretek, amik irányába tovább kell indulni, és tovább kell dolgoznunk. Az első, tavaszi mérkőzést sikerrel vettük, bízunk abban, hogy ez a második őszi forduló is sikerrel jár. Mindenkinek jó egészséget kívánok, vigyázzunk egymásra és magunkra! Köszönöm!

 

Megjelent: 3846 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. szeptember 21., hétfő 18:49

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C