Tovább folytatódik Csurgó turisztikai komplexumának kivitelezése. A 2013 decemberében elkezdődött sport és turisztikai centrum első ütemében a Sótonyi László Sportcsarnok bővítése, továbbfejlesztése valósult meg, továbbá a Festetics Park teljes felújítása. Ezt követően elkészült a Városi Uszoda, a mostani fejlesztéssel pedig kiteljesedik a város turisztikai beruházása. A várhatóan 2019 augusztusában megvalósuló beruházás üzemeltetése 20 évre biztosított, mely komplex turisztikai szolgáltatásokat, továbbá számos új munkahelyet is jelent. Ismertette december 21-i sajtótájékoztatóján Szászfalvi László országgyűlési képviselő, valamint Füstös János polgármester.

DSC 5563 netin 1

Szászfalvi László országgyűlési képviselő hangsúlyozta: az egyik legfontosabb értéke és üzenete ennek a sport és turisztikai centrumnak az Csurgó és térségének turisztikai vonzerejének növelése. Több évtizedes álmunk és tervünk volt, hogy minél több olyan beruházást tudjunk megvalósítani, ami a turisztikai infrastruktúrát biztosítja, és ezzel képesek lehessünk arra, hogy minél több turistát tudjunk idevonzani Csurgóra. A másik következménye ennek az egész beruházásnak részben az építkezés ideje alatti munkahelyteremtés, részben pedig az építkezés utáni munkahelyteremtés, hiszen a beruházás számos új munkahelyet fog teremteni. Azt gondolom, hogy nagyon fontos terveket sikerült megvalósítanunk.

DSC 5563 netin 2

Füstös János Csurgó város polgármestere elmondta: egy örömteli esemény újra Csurgó életében. Folytatódik az a nagy beruházásunk, ami három évvel ezelőtt kezdődött el. December 7-én véglegesen aláírásra került az Aquaplus Kft-vel az a közbeszerzési tender, aminek alapján tovább folytatódhat a beruházás. Egy élményfürdő és egy szálloda épülése fog megvalósulni. A megépült uszoda mellett a keleti irányba tovább fog folytatódni a fejlesztés.

3000 nm2-en egy új élményfürdő fog épülni, összesen 5 medencével, egy 11nm2-es baba medence, egy 21 nm2-es benti, beltéri termálmedencével és egy 93 nm2-es élménymedencével, élményelemekkel és csúszdával. Ezek mind benti helyen kerülnek elhelyezésre. Kültéren is két medence kerül megépítésre, egy 231 nm2-es élménymedence szintén csúszdával és élményelemekkel és egy 35 nm2-es gyermekmedence, illetve gyógyászati részlegek is megépítésre kerülnek. Egy száraz és egy vizes gyógyászati részleg, fizioterápiás gyógy masszázs, gyógykezelések, mofetta kezelések és minden olyan gyógyászati kezelések, amelyek azt gondolom, hogy mindenféleképpen fontosak. Az Egészségügyi Centrummal, Orbán Csaba igazgató úrral már egyeztettünk és az elkövetkezendő időszakban is egyeztetni fogunk a közös együttműködési lehetőségről.

További 3300 nm2-en pedig egy négy csillagos szálloda fog megépülni 42 szobával, közel 100 férőhellyel, az azt kiszolgáló technikai, szociális és gazdasági blokkal. Ezzel a fejlesztéssel teljes lesz az a nagy turisztikai elképzelésünk, az a nagy álmunk, amelyet néhány évvel ezelőtt elkezdtünk. Azt gondolom, hogy nem csak Csurgó, hanem a térség életében is létre tudtunk hozni egy olyan nagy turisztikai attrakciót, amire a többi, városban épült, illetve térségben már jelenlévő turisztikai programot, megvalósult fejlesztést tudjuk hozzá csatolni. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy nem csak egy újabb létesítménnyel és egy újabb nagy objektummal gazdagodik a város, hanem biztosított annak működtetése is, hiszen a közbeszerzési tender alapján 20 évig az Aquaplus Kft. fogja működtetni ezt a komplexumot, mely reménység szerint 2019 augusztusában átadásra is tud kerülni.

csurgo sportkomplexum

SZB

Kategória: Hírek

Ünnepélyes keretek között nyitotta meg ismét kapuit a Sótonyi László Sportcsarnok. Az augusztus 26-án tartott rendezvény mérföldköve a városban zajló Sótonyi László Sportcsarnok fejlesztése és bővítése elnevezésű projektnek, mely során komplex szolgáltatásokat nyújtó sport-, szabadidő és turisztikai centrum létesül.

Az eseményen Füstös János Csurgó város polgármestere köszöntőjében kiemelte: Csurgó történetének egyik legnagyobb beruházása zajlik, mely által egy új közösségi tér és új városközpont jön létre.
Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kormány 2010 óta stratégiai ágazatként kezeli a sportot, ennek eredményei sportsikerekben, köztük az olimpiai és labdarúgó Európa-bajnoki szereplésben, illetve infrastrukturális beruházásokban, sporttámogatásokban is látható.
A legfontosabb cél az, hogy az új és megújuló létesítmények használatával a nemzet egészségesebb, boldogabb legyen – közölte.

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata parlamenti képviselője arról szólt, hogy a sportcsarnok építése és mostani felújítása, bővítése régi vágya volt a kisváros lakosságának.
A fejlesztéssel a csurgói fiatalok olyan nemzetközi szintű létesítményben sportolhatnak, amelynek köszönhetően, jó eséllyel, akár világversenyekre is kijuthatnak – fogalmazott.
A politikus szerint a csurgói és az ahhoz hasonló sportlétesítmények rekonstrukciója jelzi, hogy a sport a magyar kultúra része, ehhez a kultúrához pedig Magyarország ragaszkodik, azt a következő évtizedekben, századokban is meg kívánja őrizni.

A munkálatoknak köszönhetően a sportcsarnok előteret, új, számozott székekkel ellátott lelátót, korszerű eredményjelzőt kapott. Az épületben immár modern szellőzőrendszer üzemel, a sportolók és a közönség kényelmét büfé, ruhatár, s egyebek mellett számos újonnan beszerzett bútor, eszköz szolgálja.

A megújult sportcsarnokot az idősebb Sótonyi László emlékére szervezett kézilabdatornával avatták fel. Az eseményen a házigazda Csurgói KK férfi csapata mellett Szlovéniából az RK Gorenje Velenje és az RK Maribor Branik, Horvátországból pedig RK Varazdin vett részt.

Forrás: MTI

 

 

Kategória: Hírek

Mérföldkőhöz érkezett július 28-án a „Csurgói Sótonyi László Sport és Szabadidőcentrum felújítása és bővítése” elnevezésű projekt. Az épülő turisztikai komplexum elérte a legmagasabb szerkezeti pontját, melyet bokréta avató ünnepséggel ünnepeltek.

DSC 4283

Ünnepélyes keretek között helyezték el az épülő új Városi Uszoda legmagasabb pontját jelző bokrétát, mely jelentőségét Schmidt József a Zselic Konstrukt Kft. építésvezetője köszöntőjében emelte ki: - egy település fejlődésének korszakait a megvalósult épületei határozzák meg, ezért jeles nap a mai Csurgó város életében, amikoris elérte az uszoda épület a legmagasabb szerkezeti pontját, mely alkalomból hagyományosan feltesszük a bokrétát.

Füstös János Csurgó város polgármestere, Csurgó Város Önkormányzata nevében köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte: néhány hónappal ezelőtt kezdődött az uszoda épületének építése, de a város történetének legnagyobb beruházásának a részeként valósul meg az új uszoda megépítése.

DSC 4314

Szászfalvi László országgyűlési képviselő beszédében az esemény szimbolikus, valamint közösségteremtő értékét hangsúlyozta: a bokréta avató ünnepség egy szimbolikus esemény, egy szimbólumról szól. Ez a szimbolikus esemény régen is és ma is valami olyasmiről beszél, hogy többet látunk egy épületben, mint azokat a materiális részeit, amelyeket testi szemeinkkel látunk. A mai bokrétaavató ünnepségen e mögött az épület mögött azt látjuk, hogy egy közösség építkezik és új közösség épül egy közösségnek a java, előremozdulása és fejlődése érdekében. Azért építkezünk, mert egy közösségnek szüksége van erre, mert egy közösség fejlődik, mert egy közösség növekszik, mert egy közösség gondol az időseire, gondol a középkorúakra, és gondol a gyermekeire, gondol az utánpótlásképzésre, gondol a gyermekeknek a testi, lelki, szellemi fejlődésére.

DSC 4380

A sportcsarnokkal összeköttetésben épülő Városi Uszoda a 25 méteres versenymedence mellett tanmedencével és szaunázási lehetőséggel is rendelkezni fog, mely egyaránt nyújthat kikapcsolódást az úszást kedvelők, valamint a Csurgó Úszó SE úszói számára, akik közül Andrási Zsófia az I. Országos Cápa Bajnokságon országos első helyezést ért el 100 méter hátúszáson.

SZB

Kategória: Hírek
2016. máj. 26., csütörtök 06:13

Helyzetkép a Sótonyi László Sportcsarnokról

Megkezdődtek az új Városi Uszoda alapozási munkálatai. A pince szintig a falazatok elkészültek, a nagy medence zsaluzata és vasalata készül, melyet a következő lépésben kibetonoznak. A pince szint feletti födém zsaluzatának készítése zajlik.

A sportcsarnok déli részén gipszkartonozási munkák zajlanak, valamint a gépészeti alapcsöveket (szellőzés, fűtés, víz, szennyvíz) húzták be, illetve a villamos rendszerek készülnek (világítás, gyengeáram...). A csempézés elkészült, jelenleg gépészek dolgoznak, akik többek között a kazánház átalakítását végzik.

A déli oldal befejezését követően, a munkálatok az északi oldalon folytatódnak.

SZB

 

Kategória: Hírek

CSURGÓI SÓTONYI LÁSZLÓ SPORT ÉS SZABADIDŐCENTRUM FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE projekt

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A CSURGÓI SÓTONYI LÁSZLÓ SPORT ÉS SZABADIDŐCENTRUM FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE CÍMŰ PROJEKT II. ÜTEMÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Eszközbeszerzés
Játszótéri eszközök beszerzése: Az I. ütemben felújított fitnesz-, és játszópark felszerelése további gyermek és ifjúsági játékokkal, valamint a felnőtt rész kiegészítése egy lépegető géppel. Ezzel befejeződik a park teljes rekonstrukciója.
Kandeláberek beszerzése és üzembe helyezése: A csarnokot körülvevő parkolók és útszakaszok világításához szükséges lámpaoszlopok beszerzése és kiépítése.

Kivitelezési munkák
Parkoló: A csarnok működéséhez elengedhetetlenül szükséges parkolók kialakítása. A parkolók borítása térkő lesz, kialakítva mozgáskorlátozott és buszos parkolási lehetőséget. A játékosoknak és a kiemelt vendégeknek külön parkoló a csarnok bejáratánál.

Útépítés: Magában foglalja egy új utca kialakítását a park déli oldalán, valamint a csarnokhoz vezető utak felújítását. Egy körforgalom is kialakításra kerül a Lidl áruházzal közös kereszteződésben, a forgalom elvezetésének meggyorsítása érdekében.

Csapadékvíz-elvezetés: A csarnokhoz közeli lakóházaknál eddig is nagy gondot jelentett a környező csatornák túlterheltsége, ugyanis nagyobb csapadékvíz-mennyiséget nem voltak képesek elvezetni, ezáltal elöntötték a lakóházakat. A sportcsarnok nagy vízgyűjtőfelülete miatt ez hatványozottan is érvényesült. Az eredeti csatornák keresztmetszete bővítésre kerül, míg a csarnok által összegyűjtött csapadékvíz a park másik oldalán, az újonnan kiépített útszakasz mellett kerül elvezetésre.

Termál-, és hidegvizes kút: A sportcentrum fenntarthatóságának érdekében egy közeli termálvizes kút kerül kialakításra, melynek talpmélysége 1400 méterre tehető. A kútból nyert vizet gyógyvízzé kívánjuk minősíteni, annak magas oldott ásványi anyag tartalma miatt. A hideg vizes kútból fogjuk ellátni vízzel a tanmedencét és versenymedencét is.

Városi uszoda: Az újonnan épített, modern uszoda lesz hivatott fogadni az úszni tanulókat, a sportolókat, valamint a város lakóit is. Az új uszoda rendelkezni fog egy folyamatosan mélyülő tanmedencével, egyik oldalán teljes lépcsősorral, valamint külön egyesületi szobával a sport szakosztály részére. A versenymedence mind a négy oldalról feszített víztükrű lesz, huszonöt méteres hossza pedig lehetővé teszi mind a sprint, mind a hosszú távú számok gyakorlását. Az idősebbekre gondolva, a versenymedencébe nemcsak rajtkövekről lehet majd bejutni, hanem lépcsős bejáró is kialakításra kerül. A medence sportcsarnokhoz közeli oldalán egy négysoros lelátó is kialakításra kerül, alkalmassá téve az épületet versenyek megrendezésére. Az épületen kívül egybefüggően két termálmedence kerül kialakításra, mely kiválóan alkalmas lesz a pihenőidő eltöltésére. Az emeleten szauna park várja a lazítani vágyókat. Tartalmazni fog infra- és
finn szaunákat, gőz- és só kabinokat, valamint jakuzzit és hűtőfürdőt.

Kategória: Hírek

Április 12-én területbejárást tartott Füstös János Csurgó város polgármestere, valamint Csurgó város képviselő-testülete. A Sótonyi László Sportcsarnok felújítása és bővítése elnevezésű fejlesztés helyzetéről Füstös János a helyszínen tájékoztatta a sajtó, valamint média képviselőit.
- A három ütemből álló nagy fejlesztés 2014 elején kezdődött a Festetics Park felújításával,illetve a Sportcsarnok nyugati részének megújításával. A fejlesztés, további építkezés a tavalyi évben folytatódott 1,8 milliárd forintos forrásból, mely forrás ezévben további 700 millió forinttal egészült ki. Tehát összesen 3,3 milliárd forintból fog megújulni ez a komplexum. Nem csak az épületek újulnak meg, hanem a környező infrastruktúra is. A parkolók, amint látni is lehet az északi oldalon már egészen szépen megvalósultak, valamint a csapadékvízelvezetés is, mely eddig folyamatos problémát jelentett az ott lakóknak. A leendő körforgalomnál is elkezdődtek a munkálatok, ott egy gázvezeték kiváltását kell megvárnunk. A sportcsarnok munkálatai jól haladnak. Az északi részen már folynak a burkolási munkálatok, a sportcsarnok már szerkezetkész állapotban van. Azt gondolom tartható a június közepei megvalósítás, amikoris fizikálisan meg tud valósulni a sportcsarnok építése. Bízom benne, hogy a használatba vételi engedély sem fog elhúzódni. A sportcsarnok kapcsán azt gondolom az edzés, illetve az alapozás július hónapban már itt kezdődhet meg.
A csarnok keleti oldalán épül az új Városi Uszoda. Itt is gőzerővel folynak a munkálatok,betonozás, a vázszerkezet készítése, sőt már elkezdődött a tanuszodának is az alapozása - részletezte Füstös János polgármester.

SzB

Kategória: Hírek

Elkészült a Sótonyi László Sportcsarnok bővítésének épületszerkezete. A tartószerkezet, tartófalak, továbbá a tetőszerkezet is megépült. Jelenleg a válaszfalakat építik a földszinten és falburkolási munkákat - csempézés - végeznek. A sportcsarnok újranyitása május végén-június elején várható.

Az épülő új Városi Uszoda medencéje alatti tér alapozása, valamint az aljzatbeton elkészült. Már építik a pilléreket, melyre vasbeton teknő fog kerülni. A déli oldalon a kismedence alatt földkiemelést végeznek.

A parkolók 80%-os készültségben vannak.

SZB

Kategória: Hírek

Jelenleg a sportcsarnok tetőszerkezetét építik a déli oldalon. Ugyancsak a déli oldal emeleti szintjének koszorúzsaluzása, valamint betonozása már elkészült. Az északi oldalon a második szint koszorúját zsaluzzák és a falazási munkálatok is tartanak
még. Következő lépésként a tető acél tartószerkezete kerül fel.

Az épülő új Városi Uszodával kapcsolatban a durva föld kiemelés megtörtént, mely következtében 3,8 métert szedtek le a talajból. A pontalapok pontos helyének kitűzése szintén megtörtént, így a következő lépésben az alaptestek betonozását lehet
elkezdeni.

Zajlanak az előkészületei annak a körforgalomnak is, mely a sportcsarnok déli oldalán épülő utat fogja becsatlakoztatni a Soltra Alajos utcába. Ezzel kapcsolatban Csurgó Város képviselő-testülete korábban döntött arról, hogy Csurgó Város Önkormányzata megrendeli a körforgalom gázkiváltásának tervezését. Dr. Tóth György akkreditált tervező - Pozitív Kft. - készíti el a terveket várhatóan április közepéig, melyet engedélyeztetés, valamint maga a gázkiváltás követ. Az új körforgalom a tervek szerint június végére készülhet el.

DSC 0513

DSC 0515

 

DSC 0517

DSC 0521

 További fotók

Kategória: Hírek

Az elmúlt hónapban elkészült a Sótonyi László Sportcsarnok déli oldalán a földszinti födém betonozása, továbbá az északi oldalon födémvasalás történik. A keleti oldalon kibontották azokat a falakat, ahol össze lesz nyitva az új rész a meglévő küzdőtérrel. Az uszoda alapozása február közepén kezdődik meg.

Szabó Balázs

Kategória: Hírek

Csurgó történetének talán legnagyobb fejlesztései zajlanak, mely során a város egész látképe átrendeződik – mutatott rá a korszerűsítés jelentőségére Füstös János polgármester.

Egy vallási turisztikai projektnek köszönhetően már folyamatban van a település óvárosának rekonstrukciója. Ugyanakkor jelentős mértékben halad a Csurgói Sótonyi László Sport és Szabadidőcentrum felújítása és bővítése is, mely keretén belül egymilliárd forintból épülhet meg a sportcsarnok mögötti területen Csurgó új uszodája. A település polgármestere minderről egy a fejlesztést érintő lakossági fórumon számolt be.

A csarnokkal összeköttetésben megvalósuló Városi Uszoda hat sávos, huszonöt méteres versenymedence mellett, tanmedencével is rendelkezni fog. Kialakításra kerül továbbá a wellness rész első üteme, ami tartalmaz szaunát, egy jakuzzit, két kültéri meleg vizes medencét, valamint azokat a logisztikai szolgáltatásokat, amelyek majd a wellness további részéhez fognak kapcsolódni. A kivitelezési munka az időjárás függvényében rövidesen elkezdődhet.

A komplexum vízellátása érdekében két új kút - hideg és meleg vizes - fúrása is megtörtént. Az 1270 méter mélységű meleg vizes kút folyamatos vízhozama 1200 liter percenként, mely a felszínen 67 Celsius fokos vizet biztosít. A későbbiek során gyógyászati és működtetési szempontból is fontos szerepet tölt majd be.

A Városi Uszoda előreláthatóan 2016. októberében fog elkészülni.

Szabó Balázs

Kategória: Hírek
1. oldal / 2

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C