Szabó Balázs

Szabó Balázs

Április 12-én területbejárást tartott Füstös János Csurgó város polgármestere, valamint Csurgó város képviselő-testülete. A Sótonyi László Sportcsarnok felújítása és bővítése elnevezésű fejlesztés helyzetéről Füstös János a helyszínen tájékoztatta a sajtó, valamint média képviselőit.
- A három ütemből álló nagy fejlesztés 2014 elején kezdődött a Festetics Park felújításával,illetve a Sportcsarnok nyugati részének megújításával. A fejlesztés, további építkezés a tavalyi évben folytatódott 1,8 milliárd forintos forrásból, mely forrás ezévben további 700 millió forinttal egészült ki. Tehát összesen 3,3 milliárd forintból fog megújulni ez a komplexum. Nem csak az épületek újulnak meg, hanem a környező infrastruktúra is. A parkolók, amint látni is lehet az északi oldalon már egészen szépen megvalósultak, valamint a csapadékvízelvezetés is, mely eddig folyamatos problémát jelentett az ott lakóknak. A leendő körforgalomnál is elkezdődtek a munkálatok, ott egy gázvezeték kiváltását kell megvárnunk. A sportcsarnok munkálatai jól haladnak. Az északi részen már folynak a burkolási munkálatok, a sportcsarnok már szerkezetkész állapotban van. Azt gondolom tartható a június közepei megvalósítás, amikoris fizikálisan meg tud valósulni a sportcsarnok építése. Bízom benne, hogy a használatba vételi engedély sem fog elhúzódni. A sportcsarnok kapcsán azt gondolom az edzés, illetve az alapozás július hónapban már itt kezdődhet meg.
A csarnok keleti oldalán épül az új Városi Uszoda. Itt is gőzerővel folynak a munkálatok,betonozás, a vázszerkezet készítése, sőt már elkezdődött a tanuszodának is az alapozása - részletezte Füstös János polgármester.

SzB

Maczkó Gyula esperes-plébános úrra emlékezve a Jézus Szíve templomban, 2016. május 13-án pénteken este 6 órakor szentmisét tartanak, halálának első évfordulójára emlékezve.

 Igazi turisztikai vonzerőt jelenthet Csurgó számára a csütörtökön átadott történelmi park. A 600 millió forintos fejlesztés során fa várat építettek, valamint vendéglátó-és szálláshelyeket is kialakítottak. Az idegenforgalmi beruházás munkahelyeket is teremt, valamint hozzájárul a város megtartóerejének növeléséhez is - hangzott el az ünnepélyes átadón.

8 hónap alatt teljesen megújult Csurgó történelmi óvárosa. A Szentlélek-templom környékén lépcsők és járdák is épültek valamint a jövőben utcabútorok teszik hangulatosabbá a környékét. Az átadón Szászfalvi László a térség országgyűlési képviselője a felújítás jelentőségét hangsúlyozta.

Szászfalvi László, országgyűlési képviselő:
- Csurgó óvárosának a közepén vagyunk, egy árpád-kori templom mellett vagyunk és azt gondolom, hogy egy ilyen 1000 éves örökségnek a középpontjában lehet a jövő 1000évről is álmodni.

A fejlesztés során az egykori TSZ épülétéből egy 21 ágyas szálláshelyet alakítottak ki valamint konferencia- és kiállítóteret építettek. Az új létesítményt pedig élettel is megtöltenék, így a kézműves foglalkozások és régi mesterségek bemutatására is lehetőség lesz. Füstös János, a település polgármestere a turizmus fellendülését reméli a beruházástól.

Füstös János, polgármester, Csurgó:
- Összesen 535 millió forintos támogatást kaptunk az Európai Uniótól és a saját forrással együtt közel 600 millió forintos fejlesztést tudtunk megvalósítani, de tulajdonképpen egy történelmi park jött létre, 10 állomáshelyből álló történelmi park a Honfoglalástól az ország 3részre szakadásáig.

A beruházás nem csupán egy turisztikai attrakció, hanem munkahelyeket is teremt a településen. Ráadásul egy ilyen turisztikai lbefektetőket, vállalkozókat is a településre vonzhat - mondta a polgármester. L. Simon László, kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár, pedig azt hangsúlyozta: nemcsak az ide érkező vendégeket, hanem a helyieket is kiszolgálja a történelmi park.

L.Simon László, felelős államtitkár, Miniszterelnökség:
- Egy nagyon klassz kis tematikus parkkal, egy favárral bővült ez az egész rész, tehát turisztikai szempontból és a helyi gyerekek játszási, foglalkozási lehetősége szempontjából is egy értékes ingatlannal bővült Csurgó város közössége.

A csurgói városvezetés abban bízik, hogy a beruházásnak köszönhetően egész évben érkeznek majd vendégek a településre. Ehhez természetesen a színes programokat is biztosítanak majd.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/114526/

A 2017. évi állami költségvetésről tartott sajtótájékoztatót Szászfalvi László országgyűlési képviselő. Magyarország ma már stabil lábakon áll: növekszik a gazdaság, visszafizettük az IMF és az Európai Unió hitelét, csökkenő pályára került az államadósság. A magyar reformok működnek, és ennek köszönhetően a jövő évi költségvetés biztosítja, hogy minden magyar ember tehessen egy lépést előre a saját életében. A 2017-es költségvetés mindenekelőtt az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése lesz.

A kormány elfogadta és beterjesztette a Magyar Országgyűlés elé a 2017. évi költségvetési törvényjavaslatot. Ennek a törvényjavaslatnak a vitája a következő héten fog megkezdődni az Országgyűlésben. Röviden összefoglalva a magyar jövőévi költségvetési törvényterv lényegét azt tudom mondani, hogy ez az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése. Számtalan olyan fontos lépés történhet meg a következő esztendőben, amelynek az alapjait megteremtettük az elmúlt esztendőkben. Mindezen lépéseket már nem az állam hitelfelvételével tudja finanszírozni a Magyar Állam. Elérkeztünk abba az időszakba, amikor azt mondhatjuk, hogy minden kormányzati intézkedésnek megvan a magyar gazdasági alapja és a magyar költségvetési alapja és ezért nem kell a magyar államadósságot tovább növelni, sőt csökkenteni lehet a magyar államadósságot. A saját gazdaságunk és a saját társadalmunk munkája teremtette és teremti meg a költségvetési, pénzügyi feltételeit mindezen programoknak - hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője.

2017-ben továbbra is 15% lesz a személyi jövedelemadó kulcsa, amely az egyik legalacsonyabb Európában. Ugyanakkor más területeken is folytatódik az adócsökkentés, hiszen 2017. január 1-től 27%-ról 5%-ra csökken a legfontosabb élelmiszerekre (tej, baromi, tojás) vonatkozó ÁFA. Ezt megelőzően a sertéshúsra vonatkozó áfa már 2016-ban ilyen mértékben csökkent. Szintén csökkenti az adóterheket, hogy 18%-ra csökken az éttermi szolgáltatásokra és az internet-hozzáférésre vonatkozó áfakulcs. A gyermeket nevelő magyarok a továbbiakban is számíthatnak a családi adókedvezményre. Ennek havi összege a kétgyermekes családok esetében 2017 januárjától 15 000 forintra nő gyermekenként. A fiatal házasok is kapnak adókedvezményt, adóalapjukat jelentősen csökkenthetik. A családokat segítő adócsökkentések érdemben hozzájárulhatnak a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megállításához. A kormány álláspontja szerint a saját otthon megléte a polgári berendezkedés egyik legfontosabb előfeltétele. Ezért a költségvetés továbbra is jelentős forrásokat biztosít az otthonteremtési programra. Ennek legfontosabb elemei az új és használt lakás vásárlására is felhasználható családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), az államilag támogatott kedvezményes hitel, valamint az áfacsökkentés. A cél az, hogy minden magyar ember saját lakáshoz vagy házhoz jusson, elérhető áron. 2017-ben is folytatódnak az életpályaprogramok. Ennek keretében tovább nő a rendvédelmi dolgozók, a felsőoktatásban dolgozók és a pedagógusok fizetése. Folytatódik az állami tisztviselői életpályamodell is. A fentiek mellett kiemelt cél, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan megőrizzük a nyugdíjak értékét. A költségvetés ehhez minden szükséges forrást biztosít. A kormány előterjesztése alapján jövőre jelentős többletforrások állnak majd rendelkezésre az egészségügyi és szociális területen. Azt szeretnénk elérni, hogy tovább javuljon az ellátás színvonala, és az egészségügyi dolgozók megbecsülést kapjanak mindennapi munkájukhoz. A 2017-es költségvetés az oktatás és a kulturális szféra számára is többletforrásokat biztosít.

A modernkori népvándorlás témájával szervezett előadást május 3-án a Civil Összefogás Fórum, valamint a Nagyatádi Erdélyi Kör Nagyatádon. Az esemény Dr. Orbán Csaba, a Nagyatádi Erdélyi Kör elnökének megnyitó gondolataival indult, melyet Szászfalvi László országgyűlési képviselő köszöntője követett. A térség országgyűlési képviselője beszédében felhívta a figyelmet az uniós kötelező betelepítési kvóta beláthatatlan következményeire és mindenkit arra biztatott, hogy a kvóta ellenes népszavazáson vegyen részt az ország megvédése érdekében. Az esemény ifj. Lomnici Zoltán szakmai előadásával folytatódott, aki tényadatok, továbbá a nemzetközi jogi helyzet vázolásán túlmenően számos konkrét esettel szemléltette, hogy csak a magyar kormány következetes migrans politikájával lehet megálljt parancsolni az illegális migrációnak.   

DSC 1479

 

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 65. évében elhunyt Dr. Soós Gyula állatorvos, több cikluson keresztül Csurgó Város képviselője és Csurgó Város Pro Urbe díjasa.

Dr. Soós Gyula Csurgónagymartonban született 1951-ben. Ahogy ő emlékezett vissza iskolás éveire: „Az elemi alsó osztályait még a nagymartoni koedukált, egytantermes iskolában éltem át gyermekkorom csodálatos és megtartó falujában Nagymartonban.” 1961-ben a felső tagozatot a csurgói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában kezdte el. Egész életére meghatározó élményt jelentett, útmutatást adott számára a Nagyságos Fejedelem egyénisége. Az iskola névfelvételének 50. évfordulójára, 2005-ben megjelent visszaemlékezés-kötetében ezt így fogalmazta meg: „Az utcai főbejáraton bemenve, felmentem a lépcsőn és az emeleten a feljáróval szemben a falon egy tekintélyt parancsoló, csodálatos, lenyűgöző arckép fogadott, akiről csak később tudtam meg, hogy a nagyságos fejedelem, a kurucok fejedelmének arcképe. Ezt a képet sosem tudtam kitörölni emlékezetemből. Végig kísérte életemet és cselekedeteimet, gondolataimat.” Közéleti, képviselői munkáját ez az önmaga által is folytonosan hangoztatott „kurucos”, az egyéni utat is végig harcoló magatartás jellemezte.

Középiskolai tanulmányait a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban folytatta. Hatszor, megbízó fölénnyel választották meg települési önkormányzati képviselőnek. Az első önkormányzati ciklusban Szászfalvi László alpolgármestere volt. Harcos elszántsággal végezte közéleti szereplését. Mindig is lokálpatrióta volt, védte, felkarolta a helyi értékeket, szenvedélyesen érvelt a zöldterületek védelméért. Elkötelezett elszántsággal kutatta településünk múltját, óvta annak történelmi és természeti értékeit. Neki köszönhetjük több nevezetességünket, úgy mint a városközpontban található Székelykaput, Demeter István alkotását, az 1956-os emlékművet és a Petőfi téri Szabadnak született (Anya gyermekével) című szobrot, valamint a Szentlélek templom, a Máriás kút és a Városi Múzeum sorsa is mindig első volt számára. Több írásos helytörténeti munkája is megjelent, mint pl. Az ezeréves végvár Csurgó című mű, mellyel a csurgói történelmet örökítette meg és adta át a fiatal nemzedék, az utókor számára.

Mindezek fényében 2014-ben Csurgó Város várossá válásának 25-ik évfordulóján Csurgó Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Csurgó Városért Pro Urbe díjat adományozott Dr. Soós Gyulának.

Dr. Soós Gyulát április 30-án, szombaton 11 órakor, Csurgónagymartonban helyezik örök nyugalomra.

Csurgó Város Képviselő-testülete 2016. április 15-én 10:30 órakor a Városháza tanácskozó termében tartotta rendkívüli képviselő-testületi ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:

 

1. Előterjesztés Hivatali és általános önkormányzati célokra használt személygépkocsi vásárlásáról és Csurgó Város Önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosítását megalapozó egyéb döntésekről
Előadó: Füstös János polgármester

2. Előterjesztés a „Rákóczi utcai járdafelújítás” elnevezésű projekt keretein belül a közbeszerzési eljárás lebonyolítását ellátó cég kiválasztásáról
Előadó: Füstös János polgármester
 
3. Előterjesztés „Sótonyi László Sportcsarnok felújítása és bővítése III. ütem” című feladat megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárásokat lefolytató tanácsadó kiválasztásáról
Előadó: Füstös János polgármester

4. Előterjesztés „Csurgó Arany János utca Egyesített járda és kerékpárút kivitelezésre alkalmas engedélyezési terve”-inek elkészítésére
Előadó: Füstös János polgármester

5. Előterjesztés a Táncsics téri ivóvíz gerinc kiváltásról
Előadó: Füstös János polgármester

6. Előterjesztés „A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című pályázat beadásáról - módosítás
Előadó: Füstös János polgármester

7. Előterjesztés a „Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése” című és „TOP-4.2.1-15” kódszámú pályázat beadásáról
Előadó: Füstös János polgármester

 

 

A képviselő-testületi ülésekkel kapcsolatos anyagok az alábbi linken keresztül érhetőek el: http://csurgo.hu/hu/varoshaza/kozos-onkormanyzati-hivatal valamint a "Dokumentumtár/Közös Önkormányzati Hivatal" fül alatt.
 

Események

Szo dec. 14 @ 3:00PM -
Advent Csurgón - december 14.
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 21 @ 5:00PM -
II. Alsoki traktoros fényfelvonulás
Sze jan. 22 @ 4:00PM - 05:00PM
Magyar Kultúra Napja

Eseménynaptár

Előző hónap Január 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 1 1 2 3 4 5
week 2 6 7 8 9 10 11 12
week 3 13 14 15 16 17 18 19
week 4 20 21 22 23 24 25 26
week 5 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C