Óvodai jelentkezési lap letöltése:
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2021. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.
A 19/2021 (III.10.) EMMI határozat értelmében a Csurgói Városi Óvodák a 2021/2022 nevelési évre óvodai beíratást tart 2021. április 26 – 30. között.
A rendeletet figyelembe véve a szülőnek nem szükséges az óvodában személyesen megjelenni elégséges, ha gyermeke adatait elektronikus úton, postai úton, vagy telefonon leadja, beiratkozási szándékát jelzi az alábbiakban leírt elérhetőségek valamelyikén.
A gyermek hivatalos adatait igazoló dokumentumokat elégséges az óvoda megkezdésének napján bemutatni. (TAJ kártya, lakcímkártya, születési anyakönyvi kivonat).
A kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2021. április 30-a után, 8 napon belül dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt.
Csurgói Óvodai Intézményfenntartó Társulás 5/2015. (II.11.) számú határozata szerint az óvodai és felvételi körzethatárok a következőképpen alakulnak:
• Hétszínvirág Óvoda: 8840 Csurgó, Arany J. u. 6.
(Arany János u., Cserti Mihály u., Sarkady K. tér, Vörösmarty tér, Jegyző u., Bem József u., Damjanich köz, Móricz Zsigmond u., Kölcsey u., Gönczi u.)
• Mókuskert Óvoda – Városi Óvodák központi intézménye: 8840 Csurgó, Petőfi tér 27.
(Kossuth L. u., Kert u., Noszlopy G. u., Rózsa u., Semmelweis u., Eötvös u., Zrínyi u., Dózsa Gy. u., Jókai u., Virág u., Baksay S. u., Petőfi tér, Soltra A. u., Nyárády u., József A. u., Széchenyi tér, Városháza köz, Ady Endre u., Bódis Mózes u., Sárgáti u., Kodály Z. u., Réti J. u., Bartók B. u., Sárközi u., Raksányi L. u., Erkel F. u., Basakúti u., Poldini E. u., Csokonai u. 7-ig.)
• Mesevár Óvoda: 8840 Csurgó, Táncsics tér 9.
(Csokonai u. 9-től, Rákóczi F. u., Szabó I. u., Béke u., Aranyász u., Dankó u., Szabadság tér, Nagyváthy u., Hunyadi u., Táncsics tér, Dohány u., Török B. u., Dobó I. u., Iharosi u., Alkotmány u., Hársfa u., Híd u. és Társulási megállapodás szerint: Csurgónagymarton, Somogycsicsó községek közigazgatási területére terjed ki.)
A szülő - tárgyév május 25. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv (a továbbiakban: felmentést engedélyező szerv) felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, csak az óvodavezető vagy a védőnő rendelhető ki.
A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról közvetlenül. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.
2021. szeptember 1-jétől a 2021/2022-es nevelési évben az óvodába az a gyermek is felvehető, aki a 3. életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
Ebben az esetben is célszerű ezt a szándékát – a mellékletben megtalálható dokumentum kitöltésével – elsősorban elektronikus úton, vagy – különösen indokolt esetben – személyesen jelezni az intézményvezető számára 2021. április 26 – 30. között.
A személyesen történő beiratkozásra csak időpont egyeztetés után van lehetőség, csak és kizárólag megfelelő védőeszköz (szájmaszk, védőkesztyű) igénybevétele mellett tudjuk fogadni a szülőket!
Az intézmény elérhetőségei:
• személyesen: Csurgói Városi Óvodák Mókuskert Központi Óvoda
(8840 Csurgó, Petőfi tér 27.)
• elektronikusan: ovicsurgo@gmail.com
• telefonon: +36 82 471-164
Egyéb információ:
A többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a Csurgói Városi Óvodák Tagintézményeibe lehet beíratni.
Csurgó, 2021. március 30.
Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és Műszak Irodája értesíti Csurgó város lakosságát, hogy a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. által üzemeltetett hulladékudvar a megszokott nyitvatartási rend szerint újra nyitva tart.
A lakosság számára a hulladékudvar szerdán és pénteken 7:00-14:30-ig tart nyitva.
A lomtalanításhoz kapcsolódó képmegjelenítő elektronikai berendezések (TV, monitor) díjmentes átvételét meghosszabbították 2021. április 30-ig. Felhívjuk figyelmüket, hogy kizárólag ép, nem kifosztott elektronikai hulladékot áll módunkba átvenni!
A hulladékok leadásakor lakcímkártya és fényképes igazolvány bemutatása szükséges.
Üdvözlettel:
Tóth Sándor sk.
irodavezető
Tisztelt Érintettek!
A Csurgó II. és III. körzet (Dr. Bojtor Éva körzetei) 18 év feletti betegei közül aki már regisztrált az oltásra 2021. április 7. szerda délután 14.00 órától a Csurgói rendelőben Astrazeneca (brit) vakcinát kaphatnak!
Fontos, hogy csak regisztrált betegek jelentkezését várjuk e-mailben: jegyzo@csurgo.hu email címen vagy telefonon a 82/471-388/ 139-es melléken 2021. április 7-én 13.30 óráig, ha valaki még nem regisztrált segítünk a regisztráció elvégzésében!
Hirdetmény
Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatása alapján hálózat korszerűsítési munkálatok miatt az alábbi fogyasztási helyeken lesz
áramszünet
2021. 04. 14. - én 08:30 órától várhatóan 13:30 óráig.
Csurgó
Szabó István utca, Aranyász utca, Béke utca illetve a Vasútállomás teljes területén.
A balesetek megelőzése érdekében felhívjuk figyelmét, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztőt használni csak az E.ON-al megkötött- a leválasztás feltételeit tartalmazó- üzemviteli megállapodás előírásai szerint szabad. Amennyiben rendelkezik aggregátorral és azt használni szeretné, kérjük jelentse be az áramszünet előtt a 06/93/503-533 telefaxon.
A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt megértését kérjük!
Csurgó, 2021.04.01.
Tóth Sándor sk.
irodavezető
Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás
a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § alapján pályázatot hirdet
Napsugár Szociális Intézmény
Intézményvezető (magasabb vezető)
munkakör betöltésére
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
A vezetői megbízás időtartama:
A vezetői megbízás határozott időre, 5 év időtartamra, 2021. június 1-től 2026. május 31-ig szól.
A munkavégzés helye:
Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Az intézmény fenntartója a Csurgói Kistérségi Többcélú Társulás. Az intézmény biztosítja a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulásban résztvevő települések közigazgatási területén –Gyékényes Község kivételével - a fogyatékos gyermekek és fiatalok nappali ellátását, szociális foglalkoztatást, munka rehabilitáció és fejlesztő foglalkoztatást, korai fejlesztést és gondozást. Az intézményvezető irányítja, koordinálja, ellenőrzi az intézmény alkalmazottainak tevékenységét, gyakorolja a munkáltatói jogokat az intézmény alkalmazottai felett, gazdálkodik a rendelkezésre álló költségvetésből, képviseli az intézményt. A vezető közreműködik a napi szakmai munka ellátásában.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
- Felsőfokú képesítés, az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 3. sz. melléklet 6.2 pontjában előírt képesítés,
- Legalább 5 év szakmai tapasztalat,
- Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek,
- B kategóriás jogosítvány,
- Cselekvőképesség, büntetlen előélet,
- Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- Szociális szakvizsga,
- Szociális területen végzett 5 évet meghaladó vezetői gyakorlat,
- Helyi viszonyok ismerete.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- A pályázó személyes adatait tartalmazó részletes szakmai önéletrajz,
- A képesítést, végzettséget igazoló okiratok másolata,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
- Az intézmény vezetésére vonatkozó részletes szakmai program, kiegészítve a jövőbeni elképzelésekkel.
- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó vállalja a szociális szakvizsga – megbízás elnyerésétől számított – két éven belül történő megszerzését.
- Nyilatkozat, melyben a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati anyagát a pályázati eljárásban résztvevők valamint a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa megismerje és abba betekintsen.
- A pályázó nyilatkozata arról, hogy a személyes adatainak a pályáztató általi kezeléséhez a pályázati eljárásban hozzájárul.
- Nyilatkozat arról, hogy megbízása esetén vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségének eleget tesz.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2021. június 1-től tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. április. 30
A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Fábián Anita nyújt a 82-471-388/112-s telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplőazonosító számot: CSU/595/2021, valamint a beosztás megnevezését: intézményvezető.
Személyesen: Füstös János Társulási Tanács Elnöke részére 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. május 31.
A pályázati kiírás közzétételének helye:
- www.kozigallas.gov.hu
- Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás honlapja www.csurgoikisterseg.hu
- Csurgó Város honlapja www.csurgo.hu
- Társult településeken szokásos módon
A közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre szól, az újonnan létesített jogviszony esetén a pályázatot elnyerő próbaidő kikötésével kerül alkalmazásra.
A Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.csurgoikisterseg.hu honlapon szerezhet.
A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében a Volánbusz rendkívüli intézkedést vezet be: a közszolgáltatás folyamatos fenntartása érdekében március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől.
A Covid–19 harmadik hulláma minden eddiginél komolyabb erőpróba elé állítja Magyarországot, a járvány utasaink és munkavállalóink egészségét is egyre erősebben veszélyezteti. A Volánbusz ezért rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezet be járatain: a fizikai kontaktus minimalizálása érdekében az országos, az elővárosi és a regionális forgalomban, illetve – azokon a településeken, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást – a helyi járatokon március 29-től egységesen felfüggeszti az első ajtós felszállást; a járművezetőket kordonnal határolja el az utastértől.
Az állami tulajdonú közlekedési társaságok összehangolt, egységes működésének köszönhetően utasainknak a korábbi hasonló intézkedésekhez képest több lehetőségük van megvenni jegyüket vagy bérletüket: a kordonozást követően továbbra is elérhető csatornákon (pénztárak, jegykiadó automaták, Közlekedési Mobiljegy alkalmazás és társalkalmazásai), illetve a partnereknél a korábban megszokottak szerint zajlik az értékesítés. Újdonságként a MÁV-START pénztáraiban – országszerte közel 300 helyszínen – március 29-től, hétfőtől első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni. Az intézkedések ideje alatt folyamatosan dolgozunk további új értékesítési csatornák bevonásán.
A Volánbusz felelős szolgáltatóként és munkáltatóként minden tőle telhetőt megtesz utasai és munkavállalói egészségének védelme, a közszolgáltatás zavartalan fenntartása érdekében. Társaságunk – a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásaival és a járványügyi rendelkezésekkel összhangban – a védekezés kezdete óta több mint 216 ezer liter felületfertőtlenítő szert használt fel a tisztítási feladatok elvégzéséhez. Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból összesen csaknem 68 ezer litert biztosított, a szájmaszkok különböző típusaiból (orvosi, textil, FFP2 és FFP3) pedig már 690 ezernél is többet osztott ki munkatársainak. Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utasok és a munkavállalók biztonságát.
A szájat és az orrot eltakaró maszk használata 2020. november 11-től nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és a megállóhelyek teljes területén kötelező. A kivételes helyzetben társaságunk kéri az utasok türelmét; köszönjük, hogy megértéssel kezelik a rendkívüli intézkedéseket! Vigyázzunk egymásra!
Volánbusz Zrt.
https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/36550-munkatarsai_es_utasai_egeszsegenek_vedelmeben_a_volanbusz_felfuggeszti_az_elso_ajtos_felszallast?fbclid=IwAR2Go34dXRsRJAiZNWoSn7yTwLBzb9U5V1Lo1MywcPo4fc68MV46J36gF3o
Tisztelt Érintettek!
A Csurgó II. és III. körzet (Dr. Bojtor Éva körzetei) 50 év feletti betegei közül, aki már regisztrált az oltásra 2021. március 29. hétfőn délelőtt a Nagyatádi oltóponton Szputnyik (orosz) vakcinát kaphatnak!
Fontos, hogy csak regisztrált betegek jelentkezését várjuk 2021. március 26-án 13.30 óráig a 82/471-388/111 vagy 139-es melléken, ha valaki még nem regisztrált segítünk a regisztráció elvégzésében!
Hirdetmény
Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatása alapján hálózat korszerűsítési munkálatok miatt az alábbi fogyasztási helyeken lesz
áramszünet
2021. 03. 31. - én 08:30 órától várhatóan 13:30 óráig.
Csurgó
Hunyadi utca teljes területén.
A balesetek megelőzése érdekében felhívjuk figyelmét, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztőt használni csak az E.ON-al megkötött- a leválasztás feltételeit tartalmazó- üzemviteli megállapodás előírásai szerint szabad. Amennyiben rendelkezik aggregátorral és azt használni szeretné, kérjük jelentse be az áramszünet előtt a 06/93/503-533 telefaxon.
A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt megértését kérjük!
Csurgó, 2021.03.25.
Tóth Sándor sk.
irodavezető