Idén februárban az Ami megmaradhat... című kiállítással indult útnak Csurgó Város Helytörténeti Gyűjteményének azon kezdeményezése, hogy a raktárokban őrzött, ritkán vagy eddig még egyszer sem látott műtárgyakat az időszaki tárlatok keretében bemutassa. A gyufacímkék, szuvenír babák, viseletek és néprajzi tárgyak után a plakátok kerültek sorra.
A múzeum legalább száz plakát és még ennél is több szóróanyag „otthona”, amelyek eddig nem kerülhettek a közönség elé. Egyes darabok jelenleg is digitalizálás és dokumentálás alatt állnak. Az eddigi kutatások alapján a legkorábbi 1935-ból való, kézzel írták, és nem tekinthető egészen plakátnak, hiszen grafikai elemeket nem tartalmaz, viszont talán pont ugyanezért érdekes.
A plakátok története egészen az ókorig vezethető vissza, igaz, akkoriban még nem kereskedelmi célokkal készítették őket. Elterjedésüket a nyomdatechnika fejlődésének köszönhetjük. Stílusukat nem csak a művészet, de a politika is nagyban befolyásolta. A kiállított legrégebbi és legújabb plakát között nyolcvankét esztendő eseményei, emlékei, történelme tekinthető meg, ezzel egyidőben a plakátok stílusbeli változásai is nyomon követhetőek.
A megnyitót 2017. október 4-én 17 órakor Szabó Sándor, Csurgó Város alpolgármestere tartotta. A kiállítás 2017. november 3-ig tekinthető meg a Helytörténeti Gyűjtemény nyitvatartási idejében.
Petlánovics Eszter
Szo dec. 14 @ 3:00PM - Advent Csurgón - december 14. |
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
Szo dec. 21 @ 5:00PM - II. Alsoki traktoros fényfelvonulás |
Sze jan. 22 @ 4:00PM - 05:00PM Magyar Kultúra Napja |
6°C
Unknown
Páratartalom: 62%
Szél: 3.22 km/h
9°C 0°C
12°C 4°C