Napsugár Szociális Intézmény
Intézményvezető:
Vassné Huszics Bernadett
8840 Csurgó, Kossuth u. 1.
Tel: 06-20/538-7065
Email: vassnehub@freemail.hu
Fogyatékkal élők nappali ellátása
A szolgáltatás célja:
A nappali ellátást elsősorban a saját otthonukban élő, harmadik életévüket betöltött (azt követően minden korosztály) önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok létesítésére, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését.
Feladata:
A nappali ellátást biztosító intézmény az ellátást igénybe vevők részére a szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt, helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak.
Biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön. Az intézmény biztosítja az oktatási
intézményi ellátásban részesülő fogyatékos gyermekek ellátását tanítási szünet idején.
Az intézmény biztosítja:
Az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges szolgáltatásokat. Az ellátást igénybevevők speciális szükségleteinek megfelelő szolgáltatások elérhetőségének megkönnyítését. Egyéni igény szerint napi egyszeri meleg étkezést, illetve tízórai, uzsonna elfogyasztásának lehetőségét. Egyéni és csoportos foglalkoztató és rehabilitációs programok szervezésében való részvétel, önsegítő csoportok támogatása, készség- és képességfejlesztés megszervezését. Az életkori sajátosságaiknak megfelelő tartalmi elemek kiválasztását. Segítségnyújtást a környezettel való kapcsolattartásban, a fogyatékos ember én tudatának megerősítését. Információs hálózat működtetését. Érdekképviseleti szervekkel való kapcsolattartást. Segítő kapcsolat kialakítását és fenntartását. Gyógyászati segédeszközhöz való hozzájutás segítését. A közösségi, a kulturális és a szabadidős programokban való egyenjogú részvétel elősegítését. A társadalmi integráció elősegítését. Jelnyelvi tolmács elérhetőségének biztosítását. Munkavállalást, munkavégzést, képzést segítő szolgáltatások hozzáférésének megteremtését. A fogyatékkal élő személy általános egészségi állapotának és a fogyatékossága jellegének megfelelő egészségügyi, szociális ellátásokhoz való hozzájutás biztosítását. A fogyatékos személyek iránti társadalmi szemlélet megváltoztatásában közreműködést. Az intézményben lévő kliens testi és lelki egyensúlyának biztosítását, megőrzését. Kultúrális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezését, lebonyolítását.
Az intézmény tárgyi feltételeinek bemutatása:
Az intézmény tömegközlekedési eszközzel jól megközelíthető. Az akadálymentes közlekedés lehetősége megoldott. Az intézmény rendelkezik közösségi
együttlétre alkalmas helyiséggel, pihenő szobával, személyi tisztálkodásra alkamas vizesblokkal, külön férfinői WC-vel, mozgáskorlátozott WC és zuhanyzóval, személyes ruházat tisztitására alkalmas mosókonyhával, ételmelegítésére, tálalására, és elfogyasztására alkalmas helyiségekkel, többfunkciós helyiség is van mely alkalmas foglalkoztatásra, szabadidős program lebonyolítására, interjúszobának. A foglalkozásokhoz és a szabadidős tevékenységekhez szükséges tárgyak, eszközök az intézmény működésének megkezdésétől rendelkezésre állnak és beszerzésük folyamatosan bővülni fog. A melegítőkonyha új eszközökkel
van ellátva. Az intézmény munkáját, működését nagyban segíti a helyi Csurgói Napsugár Egyesület.
Az egyesület jogosult az adó 1% -ára.
CSURGÓI NAPSUGÁR EGYESÜLET
ADÓSZÁM: 18269370-1-14
Kérjük a lakosságot amennyiben van olyan gyógyászati segédeszköze amit már nem használ, az intézmény és az egyesület által működtetett gyógyászti
segédeszköz kölcsönzőbe legyenek szívesek felajánlani (pl: tolókocsi, járókeret, WC magasító, szoba WC stb.)
Tájékoztató
Kérjük a lakosság segítségét abban, hogy jelezzék amennyiben a környezetükben fogyatékossággal élő személyről van tudomásuk. A fogyatékossággal élők és családtagjaikat szintén kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot a helyi önkormányzatokkal vagy az alábbiakban megadott intézménnyel, hogy információt kaphassanak milyen jellegű segítséget tudunk nyújtani.
A fogyatékkal élők nappali ellátása harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá megszervezi a napközbeni étkeztetését. Rendkívül indokolt esetben nappali ellátás olyan fogyatékos személyek részére is biztosítható, akire nézve szülője vagy más hozzátartozója gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesül. Intézményünk és egyesületünk korhatár nélkül nyújt segítséget.
Fogyatékosság típusai
• Mozgássérültség, mozgáskorlátozottság pl: petyhüdt bénulások, ortopédiai elváltozások, agykárosodás utáni rendellenességek, amputáció, végtaghiányos fejlődési rendellenessége
• Látássérültség, Gyengénlátás, Vakság
• Hallássérültség, Nagyothallás, Siketség
• Értelmi fogyatékosság
• Beszédfogyatékosság
• Autizmus
• Siketvakság
• Down- syndroma
Csurgói Napsugár Szociális Intézmény /Fogyatékkal élők nappali ellátása/
Intézményvezető: Vassné Huszics Bernadett
8840 Csurgó, Kossuth u. 1.
Telefon: 06-20/538-7065, 06-20/265-4818
e-mail: vassnehub@freemail.hu, vassnehub@gmail.com
Vassné Huszics Bernadett
intézményvezető
Csurgói Napsugár Egyesület
Ezúton is szeretném tájékoztatni a lakosságot a Csurgói Napsugár Egyesület tevékenységéről.
Egyesületünk 2011-ben jött létre, elsősorban fogyatékossággal élők, beteg emberek életminőségének javítása céljából. Az évek során számtalan családnak tudtunk segítséget nyújtani széles tevékenységi körben. Szervezetünk nagy segítséget nyújt a Csurgói Napsugár Szociális Intézmény /Fogyatékkal élők nappali ellátása/ mindennapi teendőiben.
Tevékenységeink:
• közösségépítés, önkéntestoborozás, önkéntes munka
• rendezvények, fellépések, jótékonysági bál szervezése
• kertészkedés: levendula, fűszer és gyógynövény, zöldség-gyümölcs termesztés
• konyhatechnológia elsajátításának oktatása
• kézműves termékek előállítása
• ingyenes vagy kedvezményes kirándulások, üdülések szervezése
• gyógyászati és segédeszköz, fejlesztő eszköz kölcsönző működtetése: pl: kórházi betegágy, kerekesszék, járás segítő rollátor, járókeret, támbot, szoba WC, kényelmi eszközök stb. egyesületünk INGYEN biztosítja a lakosság részére.
• mozgásterápiák, gyógymasszázs, úszás, aqua tréning lehetőségének megteremtése
• adományozás
Ha szeretne közösségünkhöz tartozni vagy kérdése, javaslata van a fenti tájékoztatóval kapcsolatosan kérem hívja a megadott elérhetőséget.
ADÓJA 1%-val támogassa egyesületünk munkásságát, hogy együtt tudjuk segíteni társainkon, illetve többrétű tevékenységünket tovább tudjuk fejleszteni.
CSURGÓI NAPSUGÁR EGYESÜLET
ADÓSZÁM: 18269370-1-14
Telefon:06-20/538-7065, Email: vassnehub@freemail.hu, Cím: 8840 Csurgó, Dohány sor 8.
Vassné Huszics Bernadett
elnök