2018. június 08., péntek 06:45

Pedagógusnap alkalmából köszöntötték Csurgó pedagógusait Kiemelt

Pedagógusnap alkalmából köszöntötték 2018. június 7-én azokat az óvónőket, tanító- és tanárnőket, valamint tanár urakat, akik az óvodákban, iskolákban azon fáradoznak, hogy a gyerekek, tanulók mindennapi munkáját segítsék, tudásukat teljesebbé tegyék, neveljék őket.

Az eseményen Füstös János Csurgó Város polgármestere köszönetét fejezte ki a megjelentek mindennapi, fáradhatatlan munkájukért.

Ezt követően egy perces néma csenddel emlékeztek meg azokról az elhunyt pedagógusokról, akik idén már nem ünnepelhettek együtt. Városunk hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít ezen a napon azokra az arany-, gyémánt-, vas-, rubin- és platinadiplomásokra, akik nyugdíjba vonulásukig lelkes formálói voltak településünk szellemi életének.

Ennek megfelelően díjban részesült Molnár Zoltánné nyugdíjas pedagógus, aki 65 éve vehette át a diplomáját, Peperő Gyuláné, aki ötven éve vehette át a diplomáját, Sótonyi Lászlóné, aki ötven éve vehette át a diplomáját, továbbá Bánki József aki ugyancsak ötven éve vehette át a diplomáját.

Sok évtizedes munkájáért a Kaposvári Tankerületi Központ dicséretében részesült Kertai Tiborné tanítónő. A Kaposvári Tankerületi Központ dicséretében részesült Szigetiné Vindics Gyöngyi a Kolping Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola kollégiumának pedagógusa, továbbá Szolgálati Emlékérmet vehetett át Radák Lászlóné, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Csurgói Tagintézménye nyugdíjas dolgozója.

 

Megjelent: 3352 alkalommal

Események

Szo dec. 06 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
V dec. 07 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
H dec. 08 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi karácsonyi foglalkozás
Sze dec. 10 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Cs dec. 11 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
P dec. 12 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Szo dec. 13 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
V dec. 14 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok

Eseménynaptár

Előző hónap December 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6 7
week 50 8 9 10 11 12 13 14
week 51 15 16 17 18 19 20 21
week 52 22 23 24 25 26 27 28
week 1 29 30 31
Előző hónap Január 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 1 1 2 3 4
week 2 5 6 7 8 9 10 11
week 3 12 13 14 15 16 17 18
week 4 19 20 21 22 23 24 25
week 5 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C