Már gyerekkorában gyönyörűen énekelt, citerán, harmonikán játszott László Zsolt, de bevallom engem is meglepett, amikor a Mókuskert Óvoda karácsonyi ünnepségén, ahol a szülők is felléptek egy –egy produkcióval, saját gyűjteményéből származó gramofont szólaltatott meg. A résztvevőket velem együtt elvarázsolta, egy olyan időutazásra invitálta, amelyet eddig…
Kellemes kötelességének tett eleget Csurgó képviseletében az a hat fős küldöttség, akik a Verebélyi polgármester meghívását elfogadva, január 20-án ellátogattak Csurgó felvidéki testvérvárosába. Tóth Tibor polgármester úr egy nem mindennapi rendezvényre invitálta kis csapatunkat, a mai Verebély város részét képező, de egykor önállóan létező Felső…
A rossz időjárás sem szegte kedvét annak a hatvan résztvevőnek, akik idén is versenybe szálltak, hogy bebizonyítsák, ultiban ők a legjobbak. A Csurgói Hegyigazdák Egyesülete január 14-én, immár 17-ik alkalommal tartott hagyományos ultiversenyt. Az eseményt Füstös János polgármester, valamint Grujber János főszervező nyitotta meg. Köszöntőjükben…
ÖKUMENIKUS IMAHÉTCsurgó, 2017. január 16.-21. Hétfő 2017. január 16. – 18:00Szentlélek Katolikus templomIgét hirdet: Györgyi Zsolt ev. lelkipásztor Kedd 2017. január 17. – 18:00Evangélikus templomIgét hirdet: Kovács József gimn. igazgató, ref. lelkipásztor Szerda 2017. január 18. – 18:00Csurgói Református templomIgét hirdet: Smidéliuszné Drobina Erzsébet evangélikus…
A Kistérségi Rászorulókért Egyesület, a Csurgó Járási Család és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat munkatársai közreműködésével január első heteiben a Csurgói Járás területén összesen 30 szociálisan rászoruló családnak, egyedül élő kisnyugdíjasnak adományozott tartós élelmiszer csomagot. A rászorulókhoz eljuttatott csomag a legfontosabb alapélelmiszereket - hagymát, tartós tejet,…
A diktatúra somogyi mártírpapjai címmel nyílt kiállítás január 13-án Csurgó Történelmi Parkjában. A Kiállítás a Kaposvári Egyházmegye három olyan papjának állít emléket, akiket 1945-ben hitükért gyilkoltak meg, bolgár, illetve szovjet katonák: Martincsevics Pál, P. Hajnal Zénó, Padányi Sándor. A kiállítást Marics József berzencei plébános nyitotta…
A vallások sokszínűségére hívta fel a figyelmet Mohay Borbála középiskolai tanár „Világvallások – ami közös bennük, és ami nem” című előadása. A január 13-án, Csurgó Történelmi Parkjában megtartott ismeretterjesztő előadás középpontjában hat világvallás elemző bemutatása állt. - A mai alkalommal a világvallások sokszínűségéről, közös pontjairól,…