Megújult fesztiváltérrel, sokszínű programokkal és kulináris élvezetekkel várja június 5-én, valamint 6-án a kikapcsolódni vágyókat a XI. Csuszafesztivál. A hagyományoknak megfelelően, immár 11-ik alkalommal szállnak versenybe a környék főzőcsapatai, hogy különleges receptjeikkel meggyőzzék a zsűrit arról, hogy csuszában lefőzhetetlenek. Az ízkavalkád elkészítőin túl azonban a…
2015. máj. 21., csütörtök 11:37

Emelt fővel zárjuk a szezont

Döntetlen eredmény született tegnap a Tatabánya elleni bronzpárbaj második mérkőzésén, a hetesek pedig ezúttal riválisunknak sikerültek jobban. Alig kezdődött el a tegnapi találkozónk, Ratajec már mehetett is le a verző sérülése miatt. Ezúttal azonban már mi sem voltunk adósak a kemény, masszív védekezéssel, sok gólt…
2015. május 30. 16:00 órától a Super women's SKK és a Super Women's Egészségműhely A Családok Nemzetközi napja és a Nemzetközi Gyereknap alkalmából adománygyűjtő futást és kerékpározást rendez Szabó Matyika Down-szindrómával és bélelzáródással született csurgói kisfiú részére. Sajnos a terhességi szűrővizsgálatok nem mutatták ki a…
2015.05. 18-án (hétfőn) 13:00 órakor két autóbuszjárat indul a május 12-én elhunyt Maczkó Gyula esperes-plébános temetésére. A járatok Csurgó központi buszpályaudvaráról indulnak. Beszállásra a felsőcsurgói megállóban is lehetőség lesz, ahonnan már a buszok egészen a kaposvári Nyugati temetőig viszik az utasokat. A temetést követően a…
Életének 62., áldozópapságának 39. évében 2015. május 12-én elhunyt Maczkó Gyula csurgói esperes, plébános atya. Maczkó Gyula római katolikus kerületi esperes 1953. július 27-én született a Baranya megyei Somogyhárságy községben. Édesapja családját a második világháború után a felvidéki Udvardról telepítették át a németajkú Somogyhárságyra. Édesapja…
A gasztronómiai rendezvények iránt mutatkozó érdeklődés és a tradíciók megőrzése érdekében az idén is megrendezésre kerül immár XI. alkalommal a CSURGÓI CSUSZAFESZTIVÁL 2015. június 5-6-án, melynek keretében június 6-án főzőversenyt tartunk. Sokan vannak azok, akik érdeklődnek a gasztronómiai kultúra iránt és a mai napig őrzik…
2015. április 29., szerda 07:12

Műfüves futballpálya épül Csurgón

Még épülőfélben lévő, azonban hamarosan végéhez érő beruházás képe fogadja a Sótonyi László Sportcsarnok keleti részén elhelyezkedő terület, észak-keleti részére ellátogatókat. Az építési területen modern környezetben sportolási lehetőséget biztosító műfüves futballpálya létesül. A mintegy 33 millió forintos beruházás a Magyar Labdarúgó Szövetség által meghirdetett „műfüves…

Események

Cs ápr. 17 @ 2:00PM - 05:00PM
Húsvéti Játszóház
Sze ápr. 30 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Cs máj. 01 @12:00AM
Dalostalálkozó
Cs máj. 01 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
P máj. 02 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 03 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
V máj. 04 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
H máj. 05 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 10 @12:00AM
Történelmi emlékhelyek napja
P máj. 23 @12:00AM
Raksányi Lajos művésztanár emlékkiállítása - Múzeum 50/30

Eseménynaptár

Előző hónap Április 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 14 1 2 3 4 5 6
week 15 7 8 9 10 11 12 13
week 16 14 15 16 17 18 19 20
week 17 21 22 23 24 25 26 27
week 18 28 29 30
Előző hónap Május 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4
week 19 5 6 7 8 9 10 11
week 20 12 13 14 15 16 17 18
week 21 19 20 21 22 23 24 25
week 22 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C