Szabó Balázs

Szabó Balázs

2015. június 15., hétfő 20:24

„Mert gyereknek lenni jó”

2015. június 15.-én, Csurgón, a hagyományokat őrizve a tanév utolsó napján, délelőtt 10 órától Gyereknapot tartottak a Csurgó Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál.

Az eseményen 80 gyermek vett részt a kistérség 18 településéről, akik a Csokonai Közösségi Ház jóvoltából többféle tevékenységet is kipróbálhattak, köztük a gólyaláb használatát, az amőbát, és szalvétatechnikát. Továbbá Horváth Enikő a karkötőkészítés rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket, Nagy János fafaragást, Hadi János pedig a szövés technikáját mutatta be a meghívottaknak. Mindezek mellett lufi hajtogatás, arcfestés, gyöngyfűzés, és különféle népi játékok-sorversenyek, várták a résztvevőket.

DSC 1959

A játék közepette az ebéd sem maradhatott el, amihez a zsemlét a berzencei Papp Pékség ajánlotta fel. Meglepetésként pedig jégkrémet osztottak a gyerekeknek.

A rendezvényen sor került 2 nyugdíjas pedagógus, Sebestyén Jánosné, és Szakály Béláné köszöntésére is, akik egész évben önkéntes korrepetálással járultak hozzá a munkához.

Lőrincz Zsanett

 

2015. június 22., hétfő 11:24

Értesítés légi szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük, hogy az Önkormányzat illetékességi területén a SZEMPAIR Légiszolgáltató Kft.( Szeged, Kossuth L. u. 43. ) által légi szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A védekezés időpontja: 2015. 06.23. napján napnyugta előtti órákban.
Rossz idő esetén a permetezés 2015. 06.24-25. napján ugyanebben az időben kerül elvégzésre.

Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése:
Légi irtás esetén: CORATRIN, Mosquitox 1 ULV Forte, Aqua K-Othrin ULV,

Tisztelettel:

Fábián Anita
jegyző

2015. június 05.-én, Csurgón 2 felújított játszótér átadására került sor. A megnyitón a csurgói Mókuskert Óvoda diákjai előadással kedveskedtek a vendégeknek. A gyerekek játékos énekeit követően Füstös János, Csurgó Város polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében elmondta, Csurgó Város Önkormányzata már régóta tervezta az idő során egyre rosszabb állapotba kerülő játszóterek renoválást. - Nagy örömmel tölt el, hogy lehetőség adódott önerőből létrehozni a gyerekek számára ezeket a játszótereket - hangsúlyozta Füstös János. A beszéd után a szalag elvágására is sor került, amiben Pappné Tősér Éva vezető óvónő, és Fábián Anita Csurgó Város jegyzője segédkezett. Ezt követően az óvodások nagy örömmel vetették bele magukat az önfeledt játékba.

Lőrincz Zsanett

2015. június 05., péntek 20:05

„Emlékezni hív bennünket”

2015. június 05.-én, Csurgón, a Csokonai Közösségi Házban, Novák István, „Ítélet nélkül, ártatlanul” című könyvének bemutatóján vehetett részt a közönség. Az esemény köszöntőjét Csurgó Város alpolgármesterétől, dr. Horváth József mondta, aki bővebben mesélt a könyv alapjául szolgáló történelmi eseményről, a Magyarországon történt kitelepítésekről. Ezt követően Viola Ernő, az Oktatási, Kulturális és Turisztikai Bizottság tagja szavait kísérhette figyelemmel a tisztelt hallgatóság, akinek elmondása szerint ideje volt, hogy valaki ily módon papírra vesse az akkor történteket, ezért háláját fejezte ki az írónak munkásságáért. Végül maga az író, Novák István mondott köszönetet mindazoknak, akik segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a mű.

Lőrincz Zsanett

Zárókonferencia keretében értékelték azt a 16 hónapig tartó Európai Uniós projektet, mely három közvetlenül érintett partnertelepülése Slatina, Csurgó, valamint Vocin volt. A Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban finanszírozott "Art Revived Through Cross-Border Connection of Slatina-Csurgó-Voćin-Virovitica (ART CBC)" projekt célja, hogy regionális szinten növelje a térség turisztikai potenciálját, közös horvát-magyar film- és színházi fesztiválok megrendezése által.

A Csurgón megtartott konferenciát Füstös János polgármester nyitotta meg, majd ismertette a projekt csurgói eredményeit. – Elsősorban a pályázati feltételeknek kellett megfelelni, de mindemellett a kiíráshoz egyedi elképzeléseket kellett beilleszteni, ami Slatinán a mozi köré épült, Csurgón pedig a Csuszafesztivál és az ahhoz kapcsolódó rendezvénykultúrára épült. Eszközbeszerzések történtek, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy professzionális szintű rendezvényt tudjunk megvalósítani Csurgón. Fontos volt, hogy az együttműködést is erősítsük, és köszönjük a horvát partnereknek, hogy aktívan részt vettek ezen a programon, mely által színvonalasabbá és nemzetközivé emelték rendezvényünket. Fontos azonban, hogy nem csak a pályázatban elvárt indikátorokat teljesítettük, hanem valóban megismertük a másik település gasztronómiai, kulturális tradícióját. Ugyanakkor pontos képet kaptunk azokról a fejlesztési elképzelésekről, problémákról, gyengeségekről és lehetőségekről, amelyek jó alapot adnak a további sikeres együttműködéshez.

DSC 2024

Ivan Rostas Slatina város polgármestere értékelésében új kulturális és gasztronómiai, valamint turisztikai termékek létrejöttéről számolt be. - Mi Slatinán nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az egyik kitűzött célt sikerült megvalósítani. Ez pedig az volt, hogy próbáljuk meg Slatinán, a megyében egyetlen, még működő mozinkat felújítani. Új technikát vásároltunk ennek köszönhetően. Az új, digitális technológiával olyan filmeket tudunk levetíteni, melyeket egy időben mutatnak be Amerikában, vagy Európa bármelyik nagyvárosban. A projektnek köszönhetően jutottunk el oda, hogy egy 21. századi technika jött létre és ezt tudjuk használni a mi városunkban. Mindezen felül új, baráti kapcsolat jött létre Slatina és Csurgó között, mely úgy gondolom, hogy egy hosszú távú, gyümölcsöző kapcsolat kezdete.

DSC 2038

A 436.682,93 EUR összköltségvetésű projektből, Csurgó Város Önkormányzata 181.551 EUR-ban részesült. A projekt lezárását követően, a partnerek továbbra is élénken keresik az együttműködés lehetőségét. A 2014-2020 program négy prioritásában már konkrét elképzelések körvonalazódnak azokkal a fejlesztésekkel kapcsolatban, amelyek mentén Csurgó és a horvát partnerek folytathatják kooperációjukat.

DSC 2219

- Az első prioritás a gazdaságfejlesztés. Az új programban már a vállalkozások közvetlenül is kaphatnak támogatást a magyar-horvát programból. Magyar és horvát kis és közepes vállalkozásoknak az együttműködését fogja támogatni ez a konstrukció. Csurgón és környékén elkezdtük felmérni azt, hogy mely vállalkozások érdekeltek ilyen gazdasági együttműködésben. Ilyen kapcsolatokra biztosan van lehetőség például a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén, akár beszállítói kapcsolatokban. Vagy például a turizmusban, közös turisztikai termékek, szolgáltatások fejlesztésében. Említhetném akár a faipart is, azonban sok olyan terület van még, ahol látunk lehetőségeket. A második prioritás a programban a környezetvédelmi, energetikai témakör, amin belül a turizmus is finanszírozásra számít. Itt azt a kezdeményezést, ami az ART CBC programban elindulhatott, közös kulturális fesztiválok hagyományát, mindenképpen szeretnénk Csurgón továbbvinni. A turizmusnak egy másik fontos ága a Drávára épülő, természet-közeli, illetve kerékpárturizmus. Komoly együttműködési lehetőséget látunk akár az ehhez kapcsolódó infrastruktúrafejlesztések területén is. A harmadik prioritás az oktatás területén való együttműködés. Itt elsősorban a középiskolák közötti együttműködésben látunk komoly lehetőségeket. Hiszen a diákoknak is nagyon tartalmas, nagy hozzáadott értéket jelenthet, hogyha tudjuk bővíteni az oktatási szolgáltatásokat. A negyedik prioritás az intézményközi együttműködés. Ebben lehetőség nyílik a horvát önkormányzatokkal való minden olyan együttműködés fejlesztésére, amelyek a gazdaságfejlesztésen, környezetvédelmi turizmuson, oktatáson túlmutató területek - összegezte Barna-Lázár Zoltán az ICG Ex Ante Tanácsadó Iroda ügyvezető igazgatója a jövőbeni együttműködés lehetséges területeit.

Szabó Balázs

2015. június 15., hétfő 14:43

Permetezik a vadgesztenyefákat

Lombpermetezéssel, aknázómoly ellen védik a Csurgó közterületein található vadgesztenyefákat.

A beavatkozásra Csurgó Város Önkormányzata megbízása alapján, 2015. június 15-16-án 22:00 és 03.00 óra között kerül sor. A közterületi felhasználásra engedélyezett rovarölőszer melegvérűekre, méhekre és az élő környezetre veszélytelen.
- Az aknázómoly elleni védekezési munkálatok különösen fontosak az idős, rossz állapotban lévő fák esetében. A védekezés elmulasztása a fák kondíciójának továbbromlásához, illetve jelentős fertőzéshez vezethetne - mondta Vargáné Borbás Erzsébet városi kertész.

Szabó Balázs

2015. június 12., péntek 15:48

Hőségriasztás!

2015. június 11. csütörtök 12:00 órától 2015. június 15. hétfő 24:00 óráig az országos tisztifőorvos II. fokú hőségriasztást riasztást rendelt el. Ennek kapcsán idén is, mint minden évben felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy a kánikula bárkinek okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, rosszullétet, de vannak különösen veszélyeztetett csoportok. Ilyenek például a csecsemők és a fiatal kisgyermekek, a fiatalok, a 65 évnél idősebbek, fogyatékosok, szívbetegségekben és magas vérnyomásban szenvedők.

Tanácsok mindenkinek:

• A kánikulai meleg kedvezőtlenül hat mindenkire, de elsősorban a fizikai munkát végzők szervezetére, és ez igaz mind a szabadban, mind a zárt térben dolgozóknál.

• Az idősek körében a tartósan magas hőmérséklet szív-, érrendszeri panaszokat, okozhat. Ezek jelentkezésekor javasoljuk, hogy haladéktalanul keressék fel kezelőorvosukat. Szívgyógyszereket szedő betegek kérjék ki ezzel kapcsolatban kezelőorvosuk tanácsát.

• Az idősek kánikula idején tartózkodjanak hűvös helyen, kerüljék a szervezetüket terhelő fizikai munkát. Zuhanyozzanak naponta többször langyos vízzel.

• A kánikula idején mindenkinek ügyelnie kell a fokozott folyadékbevitelre, szükség szerint a szokásos mennyiség többszörösére is szükség lehet. Fontos a só pótlása is!

• Kerüljük a tűző napon való tartózkodást 11 és 15 óra között, mivel ilyenkor fokozódik a napszúrás veszélye. A káros UV-B sugárzás ellen védjük bőrünket napvédő krémmel és megfelelő, világos színű, természetes alapanyagú (lehetőleg az egész testet fedő) ruházattal, arcunkat széles karimájú vagy ellenzős sapkával, kalappal, szemünk védelméről gondoskodjunk UV szűrős napszemüveggel.

• Lehetőleg éjjel szellőztessen! Célszerű az ablakokat nappal zárva tartani.

• Ne hagyjunk kisgyermeket, állatot bezárt gépkocsiban! Még résnyire lehúzott ablaknál is könnyen túlhevülnek, kiszáradnak.

• A babák különösen sok folyadékot igényelnek a szoptatáson kívül is, mindig kínáljuk őket tiszta vízzel, vagy pici sót is tartalmazó, citromos teával a szoptatás után!

• A szabadban végzett sportolást is korlátozzuk a reggeli vagy kora esti órákra!

• A fizikai munkát végző dolgozóknál ilyen időjárási, hőmérsékleti viszonyok mellett szükséges, hogy a munkáltatók a munkavállalóik számára igény szerint, de legalább félóránként védőitalként 14-16°C hőmérsékletű ivóvizet vagy azonos hőmérsékletű alkoholmentes italt, valamint az előírtaknak megfelelő pihenőidőt biztosítsanak.

• Az állatoknak adjunk több vizet, ne kössük ki a kutyákat a napra.

• A közlekedés során vegyük figyelembe, hogy a hőség csökkentheti a koncentrációs képességet.

• A gépjárművel több órás útra indulók gondoskodjanak a vízellátásról a folyadékhiány pótlása érdekében, valamint az esetleges segélyhíváshoz szükséges segélykérő telefonszámok biztosításáról.

Kánikulában:

• Víz, ásványvíz, tea,

• Szénsavmentes üdítők

• Paradicsomlé,

• Aludtej, kefír, joghurt

• Levesek

Tanácsok kismamáknak, kisgyermekes szülőknek:

Különösen érzékenyek és védelemre szorulnak ilyenkor a várandós és szoptató anyák és a csecsemőik. A magas hőmérséklet fokozott védekezésre készteti a szervezetet, hogy hőegyensúlyunkat megtartsuk: izzadunk, ezáltal folyadékot veszítünk, fokozódik a szomjúságérzetünk, szaporábbá válhat szívverésünk, légzésünk. Vérellátásunk romlik az erek kitágulása miatt, amit szédülés, gyengeségérzés, fáradékonyság jelez. Komolyabb esetben fejfájás, esetleg légszomj vagy remegés, ájulásérzés léphet fel. A legfontosabb, hogy előzzük meg a túlhevülést és folyadékvesztést!

MIT IGYUNK MIT NE IGYUNK

• Kávé, alkohol tartalmú italok

• Magas koffein és cukortartalmú szénsavas üdítők

A túlhevülés megelőzése:

Lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban 10.00 és 16.00 óra között. Ha mégis elkerülhetetlen, akkor keressünk árnyas, szellős helyet pl. park, kert, kerüljük a zsúfolt tereket. A lakásban legalább a pihenésre használt helyiséget sötétítsük el függönnyel, jobb, ha nappal zárjuk az ablakokat. A klímaberendezésre sokan érzékenyek – különösen vigyázni kell a csecsemőkre. A készülékeket ezért mértékkel használjuk, a külső hőmérsékletnél csak 4-5°C-kal alacsonyabbra beállítva. Hűtsük, frissítsük a testünket, a gyermekek testét naponta többször is nedves törléssel, esetleg lemosással, zuhannyal. Nedvesítsük be nyugodtan hajunkat, gyerekeknél bátran vizezzük be az arcukat és a hajukat is. Így a hűtést 30%-kal növelhetjük.

Öltözködés:

Öltözetünk legyen szellős, természetes anyagú, laza, világos, takarja a bőrfelületet! Védjük a fejünket, szemünket, bőrünket! Viseljünk világos, szellős kalapot, kendőt – lehetőleg szemellenzőset, vagy használjunk napernyőt. Különösen igaz ez a csecsemőkre, kisdedekre, akik kevés hajuk és a vékony koponyacsontok miatt fokozott veszélynek vannak kitéve!

Napozás, strandolás, mozgás:

Semmiképpen ne napozzunk, vagy napoztassuk a gyermekeket 10.00 és 16.00 óra között. Várandós anyák óvják a magzatot is az erős sugárzástól, napozáskor fedjék le a hasukon a méh területét!

Táplálkozás, folyadékfogyasztás:

Az izzadással távozó folyadékot, ásványi sókat pótolni kell. Az étkezésben előnyben részesíthetjük a könnyű ételeket, a salátákat, a gyümölcsöket, az alkohol-, cukor- és szénsavmentes italokat. A melegben kellemes üdítő a langyos citromos tea. Nem kell megijedni, ha a gyerekek étvágya csökken a melegben, fontos, hogy folyadékot bőségesen fogyasszanak. (Onnan tudhatjuk biztosan, hogy elegendő folyadékot fogyasztottunk, hogy bőséges szalmasárga vizeletet ürítünk.) Babáknál a pelenkának 2-3 óránként nedvesednie kell. Kiemelt figyelmet kell fordítani a szoptatós anyákra, mivel ők a szoptatással biztosítják a gyermekük folyadékigényét is.

További információk és hasznos tanácsok: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat

https://www.antsz.hu/felso_menu/lakossagi_tajekoztatas/kozegeszsegugy/kornyezet_egeszsegugy/hoseghullam

http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=lakossag_kattipus_hoseg_tanacs honlapján ( www.antsz.hu )

 

Szombaton délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, valamint az Eötvös József Általános Iskolában is megszólalt a tanév utolsó becsengetése.

A jól ismert, tanórák közötti jelzőhang fegyelmező robaja, ezúttal a végzős diákokat és a tanévet búcsúztatta. A két általános iskola három végzős osztályából, összesen hatvannégy diák ballagott el. 

A ballagás azonban nem csupán a búcsúzásról és elköszönésről szól. Az évek során megszerzett tudás és tapasztalat alapjaiban határozza meg a diákok jövőképét. A hétvégén ballagók közel fele gimnáziumban szeretné folytatni tanulmányait. Ugyanakkor népszerűek a különböző szakmákat adó szakközép és szakmunkás iskolák is. Egy-egy diák pedig a kaposvári, illetve pécsi művészeti szakközépiskolába jelentkezett - tudtuk meg Simon Mihály iskolaigazgatótól.

- Végzős diákjaink jó közösséget alkotva, a tantervi követelményeket szépen teljesítve jutottak el általános iskolai képzésük befejezéséhez. Az iskola szellemiségének átvételével és ötletes gondolokodásmódjukkal megfelelő alapot kaptak a tanulók ahhoz, hogy magabiztosan és eredményesen folytathassák az előttük álló utat - összegezte Simon Mihály.

A ballagásokat követő tanévzáróra az Eötvös József Általános Iskolában június 19-én (péntek) 18:00 órakor, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában pedig június 23-án (kedd) 8:00 órakor kerül sor.

Szabó Balázs

Nem mindennapi vállalást tett a Mezőhegyesről útjára indult Zipperer Viktor, aki céljául tűzte ki, hogy két hónap alatt körbefutja Magyarországot. A mai nap csurgói állomására is megérkezett az útját többnyire egyedül, segítők nélkül teljesítő 51 éves ország-futó. Útjáról, tapasztalatairól, megpróbáltatásairól és a még előtte álló kihívásról kérdeztük.

Minek a hatására döntött úgy, hogy körbefutja Magyarországot?

- A motivációm kettős indíttatású volt. 16 évvel ezelőtt édesapámmal és egy barátommal, kerékpárral már megtettük ezt az utat. Két évvel ezelőtt volt két, ennél jóval rövidebb futásom is, egy 201, valamint egy 260 kilométeres táv. Ezután kezdtem el azon gondolkozni, hogy mi volna, hogyha megpróbálnám ezt a távot is futva. Jó apropóul szolgált az is, hogy a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, aminek a munkatársa vagyok, ez év májusában ünnepelte 80 éves fennállását. A kettőt összekapcsolva indultam el erre az útra.

DSC 1740

Mekkora távot tervez futni és mennyi idő alatt teljesíthető?

- Összesen körülbelül 1800 kilométer lesz a teljes táv, melynek 62 nap a teljes ideje és 54 nap a tényleges, mert vasárnaponként pihenőnapot tartok. Ehhez általában napi 30-40 km-t futok.

Mik a főbb állomások?

- Mezőhegyesről a keleti irányba indultam el érintve Gyula, Záhony, Sátoraljaújhely, Ózd, Salgótarján, Esztergom, Győr, Sopron, Szombathely, Szentgotthárd településeket. A kört szintén Mezőhegyesen fogom zárni. Általában a határhoz közel eső utakat használom. Egy településen egy napot töltök, s a következő nap már indulok is tovább.

Hogy lehet felkészülni ekkora távra?

Felkészülni sehogy. Készülni lehet, de felkészülni nem. Hosszú felkészülés előz meg egy ekkora táv lefutását, melyben futás, kerékpározás és erőnléti edzés is szerepel. A terepviszonyokra, valamint a hőmérsékleti viszonyokra azonban nehéz készülni.

Mit tapasztalt útja során, sportteljesítménye tud-e motivációként szolgálni mások számára?

- Úgy gondolom, hogy igen. Még a futamnak az első nyolc napjában egy 25 év körüli hölggyel találkoztam a célállomásomon. Készült néhány fotó a helyszínen, majd elkezdtünk beszélgetni. Ezt követően elhatározta, hogy ő is megpróbál valami hasonlót. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, példaképének tekint. De menet közben volt olyan is, hogy iskolás csoportok egy-két kilométert elfutottak velem. Volt arra is példa, hogy megkértek, hogy tartsak egy testnevelés órát az iskolának.

Interjúnkat követően Viktort, Polgár Mónika, Csurgó város aljegyzője köszöntötte.

DSC 1748

Zipperer Viktor útjának további mozzanatait itt követhetik nyomon.


Szabó Balázs

2015. június 11., csütörtök 17:13

Vrsari szakácsok sikere Csurgón

XI. alkalommal rendezték meg Vrsar testvérvárosában, a magyarországi Csurgón az immár hagyományossá vált „Csuszafesztivált”, mellyen 15 csapat 20 féle étellel vett részt a tésztaételek főzőversenyében. Köztük a vrsari csapat is, melyben helyi óvoda szakácsnői már reggel óta ott szorgoskodtak a lábasok és fazekak között.

Sok érdeklődő sétált a tűzhelyek körül, különösen figyelve a horvátok előkészületeit is, hiszen a színes, tengerpartot idéző dekorációk vonzották a szemet, a finom ropogós sütemény és a jó bor pedig csábította a kóstolókat.
Az ebédidőre elkészült ételeket 7 tagú zsűri bírálta el.

DSC 1142 mod
Kellemes meglepetése volt az idei főzőverseny eredményhirdetésének a vrsari csapat győzelme. A különleges sonkás-vadspárgás fuzi és a rákos-szarvasgombás tészta méltán érdemelte ki az első helyezést.

A magyar szokás szerinti pirospaprikás ételekhez szokott közönség azonban eleinte kissé félve nézegette a fehéres, gombás mártásokat, a nálunk ismeretlen vad spárgát és rákocskákat.

Az első helyezés hírére és a szíves kínálásra már aztán sokan megkóstolták és dicsérték az ízletes ételeket.
Azonban, talán, hogy még szorosabbá váljon a testvérvárosi egység, a szomszédok kondérjából még egy jó adag magyar pörkölttel is nyakon öntötték a finom isztriai fuzit, mellyel aztán tökéletesen teljes lett a horvát-magyar barátság és gasztronómiai egység.

Vargáné Hegedűs Magdolna
Csurgó Város Önkormányzati képviselő

Események

K ápr. 30 @ 2:00PM - 03:00PM
Csokonai Közösségi Ház megnyitó

Eseménynaptár

Előző hónap Május 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4 5
week 19 6 7 8 9 10 11 12
week 20 13 14 15 16 17 18 19
week 21 20 21 22 23 24 25 26
week 22 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C