Elemek szűrése dátum szerint: máj. 2018

2018.06.01. péntek 10:30-tól a Csokonai Közösségi Ház 1. emeletén szeretettel várjuk a Csurgó és környékbeli vállalkozásokat a paktum nagyszabású rendezvényére. Érdekes fórumtémákkal és előadásokkal várjuk az érdeklődőket.

meghívó

Kategória: Hírek

Csurgó Város Önkormányzatának Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága

PÁLYÁZATOT HIRDET
Sporttámogatás elnyerésére

A pályázat célja: Csurgó területén működő, kiemelt támogatásban nem részesülő sportegyesületek alapító okiratukban megfogalmazott célok támogatása.

Pályázati feltételek:
Csurgó területén működő és bejegyzett sportegyesületek, melyek alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelően nonprofit tevékenységet folytatnak. Abban az esetben, ha egy szervezet sportszervezetek támogatására nyújt be pályázatot, a civil szervezetek támogatására kiírt pályázat benyújtásából kizárja magát, mivel a két kiírás közül CSAK EGYRE van lehetőség pályázni!

Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be!

A pályázat teljes összege: 250.000,-Ft

A szervezetenként pályázható összeg: maximum 50.000,- Ft

Pályázni lehet: A Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság által közzétett felhívás szerint, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, mely beszerezhető a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal portáján, vagy letölthető a www.csurgo.hu honlapról.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
• hiánytalanul kitöltött adatlapot,
• a sportegyesület alapszabályát, illetve Alapító okiratát
• az egyesület által megfogalmazott célok részletes költségvetését
• az egyesület szakmai munkájáról 2017. évi beszámolót

A pályázati dokumentumot személyesen vagy postai úton lehet eljuttatni a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalhoz. (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.)

Pályázati határidő: 2018. június 11. 12 óra

A korábban elnyert pályázattal határidőre való elszámolás hiánya a pályázatban való részvétel kizáró oka!

A pályázattal kapcsolatban információ kérhető: Viola Ernő
oktatási-kulturális referens
Tel. 06 82/ 471-388/127

Csurgó, 2018. május 29.

Szecsődi Istvánné sk.
Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága
elnök

A pályázati adatlap az alábbi linkre kattintva érhető el:

Kategória: Hírek

A magyar hősökre emlékezett Csurgó 2018. május 27-én. A Világháborús emlékműnél Simon Mihály önkormányzati képviselő, igazgató megemlékező beszédében a háborúban elesett hőseinket méltatta. Az eseményen közreműködött versekkel a Csurgói Eötvös József Általános Iskola diákjai, énekekkel az Őszirózsa Nyugdíjas Klub. A megemlékezés koszorúzással zárult.

 

 

Kategória: Hírek

Második éve elevenítették fel a Pünkösdi Búcsú és Máriás-kúti Vásár közel 800 éves múltra visszatekintő hagyományát. A Csurgói Szentlélek Templomban megtartott szentmisét követően a résztvevőket Vargáné Hegedűs Magdolna ismertette meg a Máriás-forrás legendájával. A búcsújárók megáldása után Szabó Sándor alpolgármester köszöntötte az ünneplőket.

DSC 5513 netin

"Tisztelt ünneplő közösség, kedves testvérek!

Csurgó Város Önkormányzata nevében tisztelettel köszöntök mindenkit, aki megjelent ünnepségünkön! Külön szeretettel köszöntöm Stjepan Milinković polgármester urat, Gola és Zsdála polgármesterét és Nikola Benko atyát, aki kezdettől fogva mellénk állt és megértette a hívó szót. Természetesen köszöntjük a megjelent zsdálai vendégeket és azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében köszönetet mondhatok azért a Teréz-napi búcsú emlékéért, ami a mai napig a szívünkben él. Nagyon sokan szokták emlegetni. Nem utolsó sorban köszöntöm a megjelent lovagokat is.

DSC 5520 netin

Amikor a csíksomlyói vonat elindult néhány nappal ezelőtt, a búcsúztató püspök azt üzente, hogy a zarándoklat nem más, mint találkozás Istennel, de a zarándoklat célja az is, hogy találkozzunk, mint ahogy ennek az immáron második éve felújított régi szokásnak, ahogy hallottuk a legendában, az a lényege, hogy találkozzunk egymással és a múltunkkal. A legendában hallhattuk, hogy mi történt IV. Béla menekülése közben és befogadták őt horvát testvéreink, sőt a családját előreküldvén a mai Split városában őrizték őket lovagok, hogy ne támadják meg. Az a legenda, amiből mi építkezni szeretnénk és építkeztek évszázadokon keresztül csurgói eleink, az mindenképpen tanulságos, mindenképpen Csurgó egyik legfontosabb lelki gyökere. Mert minden legendának van valamilyen tanulsága. Ennek a legendának három tanulsága van véleményem szerint. Egy az a mit Béla király tett, hogy lelkét, országát fölajánlotta a mindenhatónak Márián keresztül. A másik az, hogy a testvérek a menekülő királyt segítették. A harmadik az, hogy az a lelki erő, amit ő számára az imádság adott, segítette arra, hogy újra építse országunkat. Nekünk ma 800 év távlatában mi ebből a tanulság? Az egyik és egyben legfontosabb az, hogy lélekben és tettekben is Isten országát segítsük, hogy Isten országán, ahol mindannyian nyelvtől és nemzetiségtől függetlenül egymás testvérei lehetünk. Ez az egyik legfontosabb üzenet. A másik az, hogy nem lehetünk egyedül. Kellenek, hogy a szomszédjainkkal testvéri szeretetben legyünk. Ez napjainkban szintén nagyon fontos dolog. Nyílván az országot a történelem viharai során újra és újra kellett építeni, de ne erre várjunk, hanem a mindennapok építkezésére. A mindennapok építkezését a lelki építkezés előzi meg. Csak az tud igazán tartósan és maradandó módon építkezni, aki lélekben is épül.

A másik dolog, ami érdekes és számunkra fontos, szintén egy egyházvezető mondta néhány héttel ezelőtt, hogy az marad meg, amit igazán ünnepelünk. Amit nem ünnepelünk, az elveszik. S majd kétszáz évig ez a bizonyos Máriás-forrási búcsú elmaradt. Ennek nyílván várospolitikai, valamint talán az akkori belpolitikai viszonyok is adtak teret. De vissza kell nyúlni gyökereinkhez, hiszen jövőre 1000 éves lesz Csurgó. Az 1000 éves Csurgó egyik legfontosabb gyökere és pillére ez. Pál apostol a Római levélben írja azt, ha a gyökér szent, az ágak is azok. Legyünk büszkék e csurgói gyökérre és talán akkor az ágai is valósággá válnak. Isten legyen velünk és segítse tovább is munkánkat."

Szabó Sándor alpolgármester 2018. május 20-án elhangzott pünkösdi köszöntője.

Kategória: Hírek
Kategória: Hírek

Csurgó Város Önkormányzata az elmúlt évek nagy volumenű fejlesztéseinek megvalósítása mellett elengedhetetlennek tartja a rendezett, tiszta városkép kialakítását és megőrzését egyaránt.

Ez év márciusában átadásra került az új hulladékudvar, amely a Zrínyi utcából a szennyvíztelep irányába nyíló bekötőút mentén található. A lakosság számára keddi és pénteki munkanapokon 8.00-14.00 óra közötti időtartamban van nyitva. A szelektív hulladékgyűjtés mellett (papír, műanyag, üveg, fém), zöldhulladék, nagyméretű hulladékok, háztartási elektromos és elektronikai készülékek, veszélyes hulladékok helyezhetők el.

Városunk 10 helyszínén kialakított szelektív hulladékgyűjtő sziget, az évente kétszeri lomtalanítás mind a tiszta és rendezett lakóhelyet hivatott szolgálni.

Ezzel párhuzamos folytatódik az illegális szemétlerakók felszámolása. A Móricz Zsigmond utca végén tilos bármilyen féle hulladék elhelyezése.

A településen bárhol lerakott hulladék illegális hulladéklerakásnak minősül, és az elhelyezők szankcionálásra számíthatnak.

Tisztelettel megkérjük a lakosságot, hogy a környezetünk megóvása érdekében jelezzék a megadott telefonszámon, ha szabálytalan hulladéklerakást észlelnek. (+36 82 / 471-388)

Kategória: Hírek

Tisztelt csurgói Ingatlanhasználó!

a Viridis Pannonia Nonprofit Kft. az alábbi közleménnyel kereste fel hivatalunkat:

„Értesítjük az ingatlanhasználókat, hogy a Csurgó Város területén végzett útburkolat felújítási munkálatok miatt Társaságunk 2018. május 16-tól, a munkálatok befejezéséig a vegyes hulladékok rendszeres begyűjtését az Arany János utcában, Csokonai utcában, Iharosi úton, Kossuth utcában, Petőfi téren, valamint a Rákóczi utcában a gyűjtési napokon – szerdánként – reggel 6 órától kezdi meg.

Kérjük, hogy az érintett területeken a gyűjtőedényzetet a gyűjtést megelőző napon este – de legkésőbb a gyűjtés napján reggel 5 óráig - szíveskedjenek kihelyezni.

Szállítással kapcsolatos kérdése esetén a (+36) 82/553-655-ös telefonszámon állunk rendelkezésükre.
Köszönettel, az Ön Szolgáltatója: Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. „

Kérjük, hogy a közleményben kértek szerint járjanak el.

Köszönettel:
Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és Műszaki Iroda

Kategória: Hírek
2018. máj. 08., kedd 05:44

Csurgón megújul az OTP fiók

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a Csurgó, Széchenyi tér 21. szám alatti bankfiókunk 2018. május 11-én 12 órakor bezár és a Széchenyi tér 1. szám alatti ideiglenes fiókba költözik.

A felújítás alatt, 2018. május 14-től az ideiglenes fiókunkban változatlan nyitvartartási időpontokkal várjuk Önt.

Nyitvatartás:

Hétfő: 7:45 - 12:00 , 12:30 - 17:00
Kedd - Szerda: 7:45 - 12:00
Csütörtök: 12:15 - 17:00
Péntek: 7:45 - 12:00

Felhívjuk a figyelmét, hogy az átalakítás ideje alatt az ATM automata az ideiglenes fiókunknál lesz elérhető.

A színvonalasabb ügyfélkiszolgálás érdekében 2019. év elejére kialakításra kerül új bankfiókunk Csurgón, a Petőfi tér 20/A. szám alatt, melynek pontos átadásáról később adunk tájékoztatást.

Az esetleges kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!

Üdvözlettel:
OTP Bank

Kategória: Hírek
2018. máj. 03., csütörtök 18:26

Értesítés földi szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük, hogy az Önkormányzat illetékességi területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A védekezés időpontja: 2018. május 7. napján napnyugta utáni órákban.

Rossz idő esetén a védekezés 2018. május 08-09-én ugyanebben az időben kerül elvégzésre.

Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése:
Földi irtás esetén: CORATRIN

Csurgó, 2018. május 2.

Tisztelettel:

Fábián Anita
jegyző

Kategória: Hírek
1. oldal / 2

Események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Előző hónap Augusztus 2019 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 31 1 2 3 4
week 32 5 6 7 8 9 10 11
week 33 12 13 14 15 16 17 18
week 34 19 20 21 22 23 24 25
week 35 26 27 28 29 30 31

Időjárás


Strict Standards: Only variables should be assigned by reference in /home/csurgo/web/csurgo.hu/public_html/modules/mod_weather_gk4/helper.php on line 394

Strict Standards: Only variables should be assigned by reference in /home/csurgo/web/csurgo.hu/public_html/modules/mod_weather_gk4/helper.php on line 395
Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C