2016. február 25., csütörtök 09:52

Ismét úszhatnak Csurgón Kiemelt

Február 23-a óta ismét várja az úszást kedvelőket Csurgó Városi Uszodája. Ezzel megoldódni látszik az a feszült helyzet, mely során hónapokkal ezelőtt közel 150-en gyűltek össze a Kolping Nagyváthy János Középiskola bejárata előtt, hogy átadják petíciójukat az intézmény igazgatójának, aki november 15-vel határozatlan időre üzemszünetet rendelt el.

Az uszoda működtetéséhez az év végéig Csurgó Város Önkormányzata is hozzájárul. Csurgó város polgármestere erről a 2016. február 15-i képviselő-testületi ülésen tájékoztatta a nyilvánosságot, ahol elmondta: a város 2016. évi költségvetésébe sikerült betervezni az uszoda finanszírozását is, így Csurgó Város Önkormányzata 15 millió forinttal támogatja az uszoda működését mindamellett, hogy sem az intézménynek, sem az uszodának nem az önkormányzat a fenntartója.

- Nagyon fontos volt, hogy sikerüljön a továbbiakban is biztosítani a Csurgó és térségében élők számára a Városi Uszoda használatát. Többször is folytattunk tárgyalásokat, mely eredményeként kedd óta ismét megnyitott városunk uszodája – hangsúlyozta Füstös János polgármester.

Örömmel fogadták a hírt a Mozdulj Csurgó Úszó Sport Egyesület vezetősége és úszói is, akik az intenzívebb edzések mellett már versenyek szervezését is tervezik. - Nagyon örülünk, hogy végre nem csak három edzés lesz, hanem négy, vagy ha megtudjuk oldani, akár öt edzés is. Fontos, hogy így már nem egy vagy másfél óránk lesz a vízben, hanem azt az időt is edzésre fordíthatjuk, amit eddig utazással töltöttünk. Továbbra is készülünk a versenyekre, március 12-én a Somogy-Zalai körverseny állomásaként pedig már versenyt szeretnénk rendezni itt Csurgón. Egyesületünk, úszóink, s a szülők nevében köszönet minden érintett félnek, aki azon dolgozott, hogy Csurgón újra uszoda legyen – tette hozzá Dergeczné Szabó Sára a Mozdulj Csurgó ÚSE edzője.

Szabó Balázs

Megjelent: 4138 alkalommal

Események

Cs aug. 07 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
P aug. 08 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Szo aug. 09 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
V aug. 10 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Sze aug. 20 @ 9:45AM -
2025. Augusztus 20.
H szept. 01 @12:00AM
Magyar Diáksport napja
H szept. 01 @12:00AM
Népmese világnapja
H szept. 01 @12:00AM
Szemétszedési akció
K szept. 09 @12:00AM
II. Papp Imre Helytörténeti Vetélkedő
K szept. 16 @12:00AM
Múzeumi esték Csurgón

Eseménynaptár

Előző hónap Augusztus 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 31 1 2 3
week 32 4 5 6 7 8 9 10
week 33 11 12 13 14 15 16 17
week 34 18 19 20 21 22 23 24
week 35 25 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Szeptember 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 36 1 2 3 4 5 6 7
week 37 8 9 10 11 12 13 14
week 38 15 16 17 18 19 20 21
week 39 22 23 24 25 26 27 28
week 40 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C