2025. szeptember 20., szombat 08:45

Tájékoztatás az „épülő” szállodánkról Kiemelt

Tájékoztatás az „épülő” szállodánkról

Fény látszik az alagút végén… - friss információkat kaptunk

Előzmények:

Lassan nyolc éve épül, közel hat milliárd forint állami támogatásból. Hol a Covidra, hol a háborúra, hol fedezethiányra hivatkozva húzódik az építkezés.

Valamikor 2023 telén hangozhatott el (szóban), hogy további 850 millió forint költségvetési forrást biztosít a kormány. Ez a 6. számú szerződés-módosításban került papírra, viszont hivatalos értesítést, levelet, dokumentumot a támogatás megítélésről senki nem látott. Azóta is csak szóban hallani róla, hol tavaly tavasszal Lázár János Miniszter Úrtól, hol a Projektmenedzsment munkatársától, hol a kivitelező vállalkozótól. Lázár Miniszter Úrnak levelet is írtunk, hogy legyen kedves megsürgetni a megígért forrást, de a válaszlevélben csak türelmet kért, valamiféle „torzó-mentő” programra hivatkozva - írta a munkatársa a választ. Jelenleg itt tartunk úgy, hogy lassan lejár a szerződés és a határidő is. Hogy mi lesz ezután…? Fontos lenne minél előbb befejezni a szállodát, hogy fogadhassa a vendégeit.

A Magyar Kormány ágazati beruházási tervei (2035.dec.31.-ig) között szerepel a szállodánk befejezése is. Ennek nagyon örülünk, talán nem volt hiába Lázár Miniszter Úrnak címzett levelünk.

A mellékletben megtalálható a csurgói szálloda is, tehát a terv már megvan a befejezésre és végre valami írás is van róla. Bízunk benne, hogy mielőbb beindulhatnak a munkák.

Forrás:

https://kormany.hu/dokumentumtar/agazati-beruhazasi-tervek-2035-december-31-ig-szolo-all-i-beruhazasi-k-progr

 

Megjelent: 453 alkalommal Utoljára frissítve: 2025. szeptember 20., szombat 08:53

Események

H dec. 01 @12:00AM
Karácsony ünnepély
H dec. 01 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 02 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Sze dec. 03 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Cs dec. 04 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
P dec. 05 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Szo dec. 06 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
V dec. 07 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
H dec. 08 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok

Eseménynaptár

Előző hónap December 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6 7
week 50 8 9 10 11 12 13 14
week 51 15 16 17 18 19 20 21
week 52 22 23 24 25 26 27 28
week 1 29 30 31
Előző hónap Január 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 1 1 2 3 4
week 2 5 6 7 8 9 10 11
week 3 12 13 14 15 16 17 18
week 4 19 20 21 22 23 24 25
week 5 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C