2017. március 12., vasárnap 07:56

Patak Letícia hatodik, okleveles helyen végzett az Úszás Diákolimpia Országos Döntőjében Kiemelt

2017.03.18. Két csapattagunk képviselte iskoláját az Úszás Diákolimpia Országos Döntőjében, Debrecenben. Zala megyében, a korcsoportjukban és az adott úszásnemben ők voltak a legjobbak, ezzel kvalifikálták magukat az országos megmérettetésre. Bukovics Rebeka II. korcsoportban, 50m hátúszásban 13. helyen végzett, Patak Letícia pedig VI.B korcsoportban, 100m mellúszásban eddigi legjobb idejével 6. lett, így oklevelet vehetett át az ünnepélyes díjkiosztón.

2017.03.11. Ötödik alkalommal rendezett egyesületünk úszóversenyt Csurgón, immáron harmadik alkalommal a Somogy és Zala megyei régiós körverseny egyik állomásaként. Idén 11 egyesület fogadta el a meghívásunkat, 146 sportoló töltötte meg a csurgói uszodát és 523 egyéni nevezést bonyolított le a már jól összeszokott rendezői gárdánk. Mindig különleges, ha hazai vízben versenyezhetnek a gyerekek, hiszen még motiváltabbak, ha a szülőkön kívül más ismerős is bíztatja őket a medence széléről.

Eredményeink:

Országos ranglista 20-on belüli időt úsztak, így külön aranyérmet kaptak:
Bukovics Rebeka: 50m pille, 50m mell, 50m hát, 50m gyors, 100m vegyes
Andrási Zsófia: 50m pille, 50m hát, 50m gyors, 100m vegyes
Huszics Rebeka: 50m gyors, 50m hát
Andrási Katalin: 50m gyors, 50m hát
1. hely: Andrási Katalin 50m mell; Andrási Zsófia 50m mell; Németh Dzsennifer 100m gyors
2. hely: Németh Dzsennifer 50m pille, 100m hát; Bukovics András 50m mell, 50m gyors; Horváth Hunor 50m hát; Dergecz Donát 25m mell; Patak Letícia 50m mell
3. hely: Madarász Milán 50m mell; Bukovics András 50m hát, 100m vegyes; Kardos Máté 25m hát; Németh Dzsennifer 100m vegyes; 4x50m gyors váltó csapata: Huszics Rebeka, Madarász Milán, Bukovics András, Andrási Katalin
4. hely: Andrási Katalin 100m vegyes; Patak Letícia 100m vegyes
5. hely: Kardos Máté 25m gyors; Dergecz Donát 25m hát; Huszics Rebeka 100m vegyes
6. hely: Horváth Hunor 50m gyors; Horváth Horka 25m hát; Dergecz Donát 25m gyors

RH

Megjelent: 1959 alkalommal

Események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Előző hónap Április 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 14 1 2 3 4 5 6 7
week 15 8 9 10 11 12 13 14
week 16 15 16 17 18 19 20 21
week 17 22 23 24 25 26 27 28
week 18 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C