2015. máj. 30., szombat 18:42

Tizenegyedszer is megmutatjuk, milyen a hamisítatlan csurgói csusza Kiemelt

Megújult fesztiváltérrel, sokszínű programokkal és kulináris élvezetekkel várja június 5-én, valamint 6-án a kikapcsolódni vágyókat a XI. Csuszafesztivál. A hagyományoknak megfelelően, immár 11-ik alkalommal szállnak versenybe a környék főzőcsapatai, hogy különleges receptjeikkel meggyőzzék a zsűrit arról, hogy csuszában lefőzhetetlenek. Az ízkavalkád elkészítőin túl azonban a fesztiválra látogatók is garantált szórakozásban részesülnek a víztorony körüli téren. – A Csuszafesztivál helyszínének korábbi, jól bevált és megszokott elrendezése a milleniumi park átalakításának, felújításának következtében kicsit módosult. Az új fesztiváltéren azonban a már eddig is megszokott színvonalú, változatos programok kapnak helyet. – hangsúlyozta Márton-Szűcs Brigitta kulturális szervező.

A gondosan összeállított, több helyszínen is zajló programsorozat az óvódás kortól egészen az idősekig mindenkinek kellő szórakozást kínál. – Próbáltuk úgy összeállítani a programokat, hogy minden korosztály megtalálja a számára kedvezőt. A gyerekszínházi előadástól kezdve, a fiataloknak szóló fellépőkön át a magyar nóták és operett világát kedvelő idősebb korosztályra is gondolva sikerült széles közönségigényt lefedni a program összeállításával, mely reményeink szerint a tavalyi évhez hasonlóan, idén is kellemes időtöltést kínál a fesztiválra ellátogatóknak – részletezte Márton-Szűcs Brigitta.

A kétnapos rendezvény első napja Csurgó felújított játszótereinek, valamint frissen elkészült műfüves futballpályájának átadóünnepségével kezdődik, melyet könyvbemutató, valamint városi pedagógusnap és jubileumi nosztalgiamérkőzés követ. A 18 órától kezdődő kulturális programok zárását az est végén a Roxínház társulat Keresztúton című előadása adja. A szombati napon a csuszáé a főszerep, és ha az előző évek sikereiből indulunk ki, akkor remélhetőleg idén is akár közel 20 csapat méretteti meg magát a két kategóriában meghirdetett főzőversenyen, melynek jelentkezési határideje május 31.

Az idei Csuszafesztivál egyben zárása is annak a 16 hónapig tartó IPA – Art Revived Trough Cross-Border Connection of Slatina-Csurgo-Vocin-Virovitica (A művészetek feléledése Slatina-Csurgó-Voćin-Virovitica határon átnyúló kapcsolatai révén) című, HUHR/1101/1.2.3/0020 kódszámú projektnek, melyben Csurgó Város Önkormányzata konzorciumi partnerként vesz részt.


Szabó Balázs
Megjelent: 2624 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. máj. 30., szombat 21:08

Események

P márc. 14 @ 4:30PM -
1848/49-es szabadságharc és forradalomra történő emlékezés
P márc. 28 @ 8:00AM -
Rákóczi Nap
K ápr. 08 @ 8:00AM -
Raksányi-tanítványok - Múzeum 50/30
P ápr. 11 @ 9:40AM -
Költészet napja
K ápr. 15 @12:00AM
Múzeumi húsvéti foglalkozás

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2
week 10 3 4 5 6 7 8 9
week 11 10 11 12 13 14 15 16
week 12 17 18 19 20 21 22 23
week 13 24 25 26 27 28 29 30
week 14 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C