×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 244

2018. február 26., hétfő 08:55

A kommunizmus áldozataira emlékezett Csurgó Kiemelt

A kommunizmus áldozataira emlékezett Csurgó február 25-én. A Csokonai Közösségi Házban megtartott eseményen Szabó Sándor alpolgármester köszöntőbeszédét Wass Albert Átoksori Kísértetek című munkájából idézve kezdte: "Egy új, gyökértelen társadalmi osztály veszi rendre kezébe a világ irányítását mindenütt. Egy osztály, melynek nincsenek tradíciói, s ezért ellene van minden tradíciónak. Egy osztály, melynek nincs múltja, nincs hite, melynek nincsenek erkölcsi értékei sem. Ezért üldözi a múltat, kineveti a hitet, gúnyt űz minden erkölcsi értékből. Mit törődnek a kommunisták azzal, hogy mi lesz az országgal holnap, vagy a jövő évben, vagy tíz év múlva. Ők csak saját magukkal törődnek. S mert tisztában vannak azzal, hogy uralkodásuk bármely pillanatban véget érhet, egyetlen gondjuk az, hogy miképpen használhatják ki a jelen perceit a legjobban és leggazdaságosabban a maguk egyéni céljaira."

A rendezvényen közreműködtek a Kolping Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai.

28580304 715075235547019 1776692933 o

28580381 715075482213661 328962396 o

Megjelent: 4068 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. március 05., hétfő 09:15

Események

H szept. 21 @ 5:00PM -
Közmeghallgatás
K szept. 29 @10:00AM - 04:00PM
Egészségügyi szűrés
K okt. 06 @ 8:00AM -
ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
Szo okt. 10 @ 1:00PM - 06:00PM
Múzeumi elvonulás
Sze okt. 14 @ 5:00PM -
Író-olvasó találkozó
P okt. 16 @ 4:30PM -
"Szüret idején" kiállítás
Szo okt. 17 @ 8:00AM -
Hegykapu fesztivál
Sze okt. 21 @ 4:30PM -
"Egy nép kiáltott. Aztán csend lett." - előadás
Cs okt. 22 @ 5:00PM -
Október 23. - városi ünnepély

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4
week 41 5 6 7 8 9 10 11
week 42 12 13 14 15 16 17 18
week 43 19 20 21 22 23 24 25
week 44 26 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1
week 45 2 3 4 5 6 7 8
week 46 9 10 11 12 13 14 15
week 47 16 17 18 19 20 21 22
week 48 23 24 25 26 27 28 29
week 49 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C