2018. augusztus 13., hétfő 09:30

Csurgón minden adott az utánpótlás számára - interjú Harsányi Gergely 172-szeres magyar válogatott kézilabdázóval Kiemelt

2018 augusztus 4-6-a között került megrendezésre a IV. Csurgói Női Kézilabdatábor a Csurgói Női Kézilabda Club szervezésével, 6 és 11 éves kor közötti lányok számára. A táborba vendégül hívták Harsányi Gergely 172-szeres magyar válogatott kézilabdázót, aki örömmel tett eleget a felkérésnek és jött el Csurgóra. Élményeiről és tapasztalatiról mesélt a tábor végén.

Meséld el a tapasztalataidat kérlek, mit gondolsz Csurgóról, hogy érzed magad nálunk?
- Én Csurgóra mindig ellenfélként jöttem, hiszen több mint 20 évig kézilabdáztam, ebből 8 és fél évet Tatabányán. Gyakorlatilag az egyik legnagyobb ellenfelünk folyamatosan Csurgó volt, rengetegszer játszottunk bronzmérkőzést velük és nagyon nagy csatákat vívtunk. Egyrészt nagy élmény volt idejönni, másrészt nagy harcok vártak ránk és jó azt látni, hogy egy ilyen kis városban az ország szélén egy ilyen ütőképes csapatot tudtak összerakni, hiszen most már tényleg elmondható, hogy Csurgó egy kézilabda fellegvár lett. Rendkívül erős a férfi csapata, és szépen fejlődik a női ága is. Nagyon jó egyébként, hogy a női és a férfi vonal együtt erősödik.
Most pedig a Molnár Feca, jó barátom meghívására érkeztem a gyerekekhez kézilabdatáborba. Nagyon jól éreztem magam, aranyos, csillogó szemű gyerekek vártak, akikkel együtt is játszottunk picit, utána beszélgettünk is kicsit. Nagyon kedves volt a fogadtatás. Jó érzés volt nem ellenfélként, hanem barátként idejönni.

38286837 2012308588815390 5036820134996475904 n

Izgatottan figyelték a gyerekek Harsányi Gergely szavait

Mit gondolsz a kézilabdatáborról, mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy a gyerekek megszeressék ezt a sportot és versenyszerűen űzhessék?
- Ez mindenképpen egy nagyon jó kezdeményezés, hiszen ezek a táborok lehetőséget adnak a gyerekeknek, hogy a szabadidejüket nagyon hasznosan töltsék és megismerkedjenek a sporttal. Nem csak a kézilabdára gondolok, lehet ez bármilyen sport, mindenképpen hasznos, hiszen a gyerekek játékos keretek között ismerhetik meg az adott sportágat. Csurgón már 4. éve van ez a kézilabdatábor és nagy érdeklődés, hiszen rengeteg gyerek vett részt rajta. Ez nem olyan, mint az iskolában egy kötelező testnevelés óra, vagy egy kötelező edzés, hanem sokkal felszabadultabban tudnak játszani. Fontos, hogy ilyen jó edzőkkel tudnak együtt játszani, mint a Fecó és a Tündi, hiszen szakmailag is egy olyan pluszt kapnak a gyerekek, amit magukkal tudnak vinni majd, ha ezt a sportágat versenyszerűen szeretnék űzni.

Hogy fogadtak a gyerekek? Milyen érzés volt köztük lenni, és milyen élményekkel térsz haza?
- Nagyon kedvesek voltak, sokkal fiatalabbak nálam és nem tudom, hogy mindenki ismer-e, de hamar befogadtak és ez a sportnak egy sajátossága, hogy beálltunk a játékba és gyakorlatilag azonnal csapattársak lettünk. Nagyon jó volt átélni, hogy ennyire befogadóak voltak. Végül döntetlen lett a játék, mert nagyon boldog volt mind két csapat, a Fecó ellenfél volt és mi is kitudtunk egyezni egy baráti döntetlenben. Visszatérve a gyerekekre, nagyon barátságosak voltak és ők készültek arra, hogy érkezek, külön kérdéseik voltak felírva papírra, tehát nagyon jó érzés volt és megtisztelő is egyben. A kérdéseik alapján pedig arra következtetek, hogy tényleg érdekli őket a sportág, hogy hogyan lehet eljutni magasabb színvonalra, hogyan lesz valamiből eredmény, ki az én példaképem és ők is elmondták, hogy nekik ki a példaképük. Nem meglepő, hogy legtöbben Görbicz Anitát említették.

DSC 0086

Harsányi Gergely 172-szeres magyar válogatott kézilabdázó és Szászfalvi Bence a CSNKC ügyvezető elnöke

Mit gondolsz szakmai szemmel nézve a gyerekekről, mint utánpótlásról? Van bennük akkora lendület, akarat, illetve kitartás, hogy életvitelszerűen űzzék a kézilabdát?
- Ez nagyon sok mindentől függ. Úgy gondolom, hogy minden feltétel adott ahhoz,hogy megszeressék ezt a sportot, hiszen nagyon jó edzők dolgoznak velük és nagyon játékos gyakorlatokat mutatnak nekik. Azt láttam rajtuk, hogy örömmel fáradtak el, élvezték a játékot. Tehát azt gondolom, hogy nagyon jó úton vannak. Azt, hogy ők folyamatosan fent tudják-e tartani magukban, (például azt, hogy Görbicz Anita a példaképük, ami végig sokat fog nekik jelenteni) amikor majd kiállnak mérkőzésre ahol testközelből megláthatják, hogy milyen több ezer ember előtt játszani, és átveszik ezeket az érzéseket, ez mind-mind hatással lesz majd rájuk. Ha ezek összeadódnak, akkor biztos vagyok benne, hogy a sportág mellett tarthatóak, ha a fejlődésükhöz minden háttér adott és ők tudnak játszani. Márpedig itt Csurgón minden adott és már egész fiatal kortól kezdve tudnak velük foglalkozni és ott van előttük a cél, hogy van felnőtt csapat, ahova majd bekerülhetnek. Tehát minden adott ahhoz, hogy ők megmaradjanak a sportágnak. Illetve fontos megemlíteni azt is, hogy tényleg olyan gyerekek gyűltek itt össze, akik szeretnék kipróbálni a kézilabdát és önszántukból jöttek el erre a táborra. Ennek pedig még nagyobb megtartó ereje van.

DSC 0091

Molnár Ferenc vezetőedző, szakmai igazgató /CSNKC/, Harsányi Gergely és Szabó Tünde másodedző (felnőtt), utánpótlásedző (ifi,serdülő,U8)/CSNKC/

Mennyire volt nehéz megoldanod, hogy itt lehess? Sok ilyen jellegű megkeresésed van?
- Azt gondolom, hogy nagyon jóleső érzés minden sportolónak, ha ilyen jellegű felkérést kap, nekem különösen, hiszen nekem is van két gyerekem, édesanyám tanítónő volt és nagyon szeretek gyerekek között lenni. Tehát a lehetőségeimhez mérten igyekszem ezeknek a felkéréseknek eleget tenni. Pályafutásom alatt nagyon sokszor volt ilyen, az élsportot ugyan befejeztem már, de remélem, hogy lesz még sok ilyen lehetőség.
Nagyon jó érzés amikor mosolygó szemekkel érdeklődnek, és hetek múltával is jó érzés visszaemlékezni, jó tudni, hogy pozitív hatással voltam a gyerekekre. Szóval emiatt is próbáltam ennek a felkérésnek is eleget tenni, másrészt pedig amiatt, mert Molnár Fecó a legjobb barátom és nyilván még fontosabb volt, hogy az ő munkáját, illetve a tábor többi szervezőjének a munkáját is megtiszteljem azzal, hogy eljövök. Nagyon jól esett a meghívás.

Nagyon örülnénk neki, ha jövőre is eljönnél, de gondolom, hogy a mai nap folyamán ezt már sokan mondták neked.
- Igen, ha lesz meghívás, akkor nagyon szívesen.

FZS

Megjelent: 3485 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. augusztus 13., hétfő 13:05

Események

P dec. 13 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 14 @ 3:00PM -
Advent Csurgón - december 14.
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 21 @ 5:00PM -
II. Alsoki traktoros fényfelvonulás

Eseménynaptár

Előző hónap December 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 48 1
week 49 2 3 4 5 6 7 8
week 50 9 10 11 12 13 14 15
week 51 16 17 18 19 20 21 22
week 52 23 24 25 26 27 28 29
week 1 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C