2018. december 17., hétfő 15:26

Karácsonyi játszóház és adományosztás Kiemelt

A Csurgó Járási Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ egész évben számos programot szervezett az ellátási területén élőknek. Az intézmény fontos feladatának tekinti a segítségnyújtást, így idén is megszervezte a már hagyományosnak tekinthető karácsonyi ünnepségét. A december 17.-én megtartott rendezvényre, a 18 ellátási körzethez tartozó településről, 55 rászoruló gyermek fogadta el a meghívást. A szolgálat munkatársainak meglepetés műsora és a karácsonyi kvízjáték után a gyerekek játszóházban vehettek részt, amit az ajándékcsomagok kiosztása követett. A karácsonyi hangulatot idéző rendezvény, a résztvevők megvendégelésével zárult, amelyhez a zsemlék felajánlását a Berkics Pékség nyújtotta.

Az intézmény köszönetét fejezi ki azoknak az Önkormányzatoknak, akik a gyermekek beszállításában segítségükre voltak. Külön köszönet illeti Csurgó Város Önkormányzatát, a Kistérségi Rászorulók Egyesületének nyújtott anyagi támogatásáért, melyből az ajándékcsomagok elkészülhettek. A rendezvény résztvevői kellemes délutánt tölthettek együtt, hangolódva az ünnepekre.

Az év végéhez kötődik az intézmény szintén hagyományosnak mondható akciója, az adományosztás is, melynek keretében a járás településein karácsony előtt 22 fő hátrányosabb helyzetű egyént, köztük egyedül élőt, kisnyugdíjast, nagycsaládost ajándékoztak meg egy értékes élelmiszer csomaggal.

BV

Megjelent: 1908 alkalommal

Események

P dec. 19 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Szo dec. 20 @12:00AM
Harmónia Kórus - Karácsonyi koncert
Szo dec. 20 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
V dec. 21 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
H dec. 22 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 23 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Sze dec. 24 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Sze dec. 31 @ 8:00PM -
Szilveszteri bál

Eseménynaptár

Előző hónap Január 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 1 1 2 3 4
week 2 5 6 7 8 9 10 11
week 3 12 13 14 15 16 17 18
week 4 19 20 21 22 23 24 25
week 5 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Február 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 5 1
week 6 2 3 4 5 6 7 8
week 7 9 10 11 12 13 14 15
week 8 16 17 18 19 20 21 22
week 9 23 24 25 26 27 28

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C