2019. február 12., kedd 07:42

Horvát-magyar audiovizuális versenyt tartottak Csurgón Kiemelt

Audiovizuális verseny Csokonai és Preradović munkásságának feldolgozásával című versenyen vettek részt magyar és horvát diákok. A határon átnyúló horvát-magyar rendezvényre 2019. február 12-én Csurgón, a Csokonai Közösségi Ház nagytermében került sor. A Csurgó Város Önkormányzata szervezésében, a “Preradović & Csokonai - celebration of romantic poets of the cross-border area” (HUHR/0601/212/0011) című projekt keretén belül megrendezett eseményen Szabó Sándor Csurgó város alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőjében kiemelte: a pályázat egyik célja az, hogy a nyelvi nehézségek ellenére is szót tudjunk érteni egymással. Ez a mai rendezvény az audiovizualitás eszközével teremt minden résztvevő számára jól érthető, közös nyelvet – tette hozzá.

A versenykiírásra Csurgóról a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Csokonai Rokonai csapata, Csokonai Vitéz Mihály – Okoskodások, Érzések (részlet) címmel nyújtott be pályázatot.

 

A horvát Pitomača községről a Gimnazija Petra Preradovića iskola csapata „A nyelv a nemzeti identitás alapja” címmel nevezett.

 

A beérkezett pályázatok számára tekintettel, a beküldött pályamunkák előzetes értékelésen estek át. Az esemény során a csapatok feladata így az általuk beküldött videoklip levetítését követően, saját pályamunkájuk bemutatása volt.

A pályamunkák értékelését követően Szabó Sándor alpolgármester okleveleket, valamint díjakat adott át a csapat tagjainak. Az esemény állófogadással zárult. A rendezvényt Tratnyek Sára és Gyurókovics Tibor horvát-magyar zenei előadása színesítette.

Megjelent: 2092 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. február 14., csütörtök 08:24

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1 2
week 45 3 4 5 6 7 8 9
week 46 10 11 12 13 14 15 16
week 47 17 18 19 20 21 22 23
week 48 24 25 26 27 28 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C